Chapter 18. - A rockkoncert

Drága olvasóim!:)
Visszatértem! Nem győzök tőletek bocsánatot kérni, amiért majdnem két hónapja nem volt rész, de (és akkor most jönnek a kifogások) 1.) mivel nyolcadikos vagyok, most a továbbtanulásra kell koncentrálnom, 2.) nem volt ihletem, és 3.) családi gondok. De most itt vagyok, frissen, üdén, új fejezettel, és innentől kezdve minden héten lesz új fejezet (remélem). Hihetetlenek vagytok, nagyon hálás vagyok a rengeteg, (szám szerint 2950) megtekintésért, és, hogy türelmesek voltatok. #iloveyouall #ilovemyreaders #thankyou #imback. Ja és afejezetről annyit, hogy Peternek lesz még nagyobb szerepe is a történetben;).
Jó olvasást!
Ölel: ~Anne Norina Joiner~ xx

Reggelre virradva hatalmasakat ásítva keltem ki az ágyból, bár az óra még csak fél nyolcat mutatott, nem bírtam tovább aludni, ezért lementem a konyhába.

Öntöttem magamnak friss narancslevet, majd eldöntöttem, hogy reggelire nutellás pirítóst csinálok.

Ezt se sokan tudják rólam, de egy nap akár két üveg nutellát is képes vagyok megenni, annyira szeretem, ezért kiskoromban anyu mindig elrejtette előlem és csak hetente két alkalommal adott, de akkor sem túl sokat. Ha eszem belőle, egyszerűen nem tudok leállni vele, túlságosan finom.

Észjárásom közben elővettem a kenyeret, s két szeletet betettem a kenyérpirítóban, majd vissza akartam tenni a szekrényre, de egy hang megszólalt mögöttem.
- Ne tedd el, én is kérek! – szólt kedves hangján, viszont én annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet és majdnem fel is sikítottam.
- Eleanor! A szívbajt hoztad rám! – tettem a szívemre a kezem, miután megfordultam.
- Ne haragudj! – kuncogott, majd megölelt.

Reggeli közben minden féléről beszélgettünk, és valahogy most sem bírtam magamban tartanom az érzéseimet, mert miután megkérdezte, hogy mit beszélgettem tegnap Niallel, én kitálaltam neki mindent. Igen, MINDENT, csupa nagybetűvel. Még a csókot is, és, hogy ha nem térek észhez, talán csóknál több is történt volna köztünk.

- Oké, figyelj! Én nem tudom, hogy mi van a fejedben, de nagyon remélem, hogy hamar döntesz. Én mindent megteszek, hogy segítsek, de neked kell választani a két fiú között. Hallgass a szívedre. A lányok egyébként tudják? – szólalt meg eszmecserém után.
- Hát, ha a lányokon Lottie-t, Emmát, Mariet és Lolát érted, akkor a válaszom nem. Perrie és te tudjátok egyedül. – mosolyogtam rá szomorkásan.
- Figyi, Danielle a legjobb köztünk szívügyekben, mert ő közülünk a legidősebb, ergo, neki van a legtöbb tapasztalata pasik terén, plusz még okos is, tud tanácsokat adni, szóval, ha rám hallgatsz, neki elmondod. Lottie-ék pedig… hm… ezt te érzed. Amit jónak találsz. Ha akarod, elmondod, ha nem, akkor nem, ezt rád bízom. – mondta El, majd nyomott egy puszit az arcomra, és visszament az emeletre, engem pedig otthagyott a gondolataimmal. Azt hiszem igaza van. Mindenben.

~~~.~~~

Mivel mégiscsak egy rock koncertre megyünk, megadtam a módját és egy hozzám egyébként távolabb álló szettet választottam mára.

Úgy beszéltük meg a lányokkal, hogy elmegyünk a Direction-villába, és onnan indulunk Lolita, Greg, Ed és Ryan társaságában.

Lottie, Emm, Marie, Louis, Eleanor és én tehát elindultunk a fiúkhoz. Fizzy ma Evy-nél fog dekkolni, az ikrek pedig kirándulni mennek az egyik barátnőjükkel és a családjával.

Pár perc múlva már egyesével estünk be a csodaház ajtaján.
- Gyerekek! Megjöttünk! – kiáltotta el magát Louis.
Mivel nem kaptunk választ, úgy saccoltuk, hogy a kertben lesznek. Sejtésünk be is igazolódott.
Mindenkit körbeölelgettem, már csak két fiú hiányzott, de ők nem voltak kint.

Már épp rá akartam kérdezni a többieknél, mikor egy kéz befogta a szememet hátulról. A hirtelen jött érintéstől felsikítottam. Az illető azonnal elvette a „zavaró tényezőt” a látószervemről, majd maga elé fordított.
Harry gyönyörű zöld szemeivel találtam szembe magam, miközben keze végigsimított az arcomon.
- Ne haragudj szépségem! – kért bocsánatot. Még mindig heves szívveréssel ráztam meg a fejem. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Szerveimre ismételten drogként hatott a mozdulat, a gyomrom életre kelt.

Pár másodperc múlva elválltunk egymástól, ujjainkat összekulcsolva vezetett oda az akkora már társalgó társasághoz. Leültünk. Szemeimmel Niallt kerestem, akit Marie mellett meg is találtam gitárral a kezében.
Halványan rámosolyogtam, mire viszonozta és aprót biccentett, szemeivel egy „minden rendbent” üzent. Megkönnyebbülten hunytam le a szemeim, s mosolyogva elegyedtem szóba a velem szemben ülő Danielle-lel.

~~~.~~~

Egy óra múlva már Lolával, Ryannel, Eddel és Greggel a parkba tartottunk, ahol a város fiataljai gyűltek össze egy koncert erejéig.

Kicsit lemaradtam az úton, s elmerültem a magam kis világában. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy Ed sétál mellém.
- Mi van, tündérlány? – kérdezte mosolyogva. Igen, rászokott, hogy tündérlánynak hív. Nem tudom, honnan jött neki ez a név, vagy miért hív így, de mindenesetre tetszik.
- Semmi különös Edy. – mosolyogtam vissza.
Persze őt nem lehet átverni. Sóhajtottam egyet.
- Oké-oké. Ugye összejöttünk Harryvel, - kezdtem bele, mire bólintott. – de az a helyzet, hogy tetszik egy másik fiú is, és neki is én. – mondtam feszülten, az ajkamat harapdálva.
Megállt, szemöldökét felhúzva meredt rám, majd újra elindult.
- Ismerem?
- Igen, de…
- Héj, Ed! – szólt közbe Lottie, megkímélve engem a kínos társalgástól.

Szöszi barátnőm egy csapat feketébe öltözött fiú felé mutatott, akik a színpad mögött dekkoltak, és beszélgettek, valamint egyikük hangolta az elektromos gitárját, a többi hangszer pedig már a színpadon volt. Gondolom ők lehettek a „banda”. Körbenéztem. A színpad előtt már jó pár tini várakozott, pedig a koncert kezdetéig még bőven hátravan húsz perc.

- Csúcs, Benék már itt vannak. – vigyorgott Ryan.
- Gyertek, bemutatlak titeket! – szólt Ed, majd mikor indultam volna a többiek után, megfogta a karomat, és visszahúzott magához.
- Ezt a beszélgetést még nem fejeztük be, tündérlány! – mosolygott, de mosolya ellenére tudtam, komolyan mondta. Bólintottam, majd elindultam vele a társaság felé.

- Heló srácok! – pacsizott le a négy fiúval. Mind a négy emo-punk-rock keverék volt.
- Haver már igazán bemutathatnál ezeknek a szép lányoknak. – bokszolt bele az egyik srác Ed karjába vigyorogva.
- Hát, jól van. Lolát már ismeritek. – mosolygott, miközben büszkén nyomott egy puszit barátnője homlokára. Annyira aranyosak együtt!

Először Lottiet mutatta be.
- Ő itt Marie Campbell – mutatott aztán Mayre, aki csak egy mosollyal és egy biccentéssel jelezte a fiú igazát.
- Ez a szöszi Emma Thompson. – vigyorgott Emmre, aki mosolyogva benyögött egy helót.
- Ő pedig Nina Eversound. – mondta végül Ed, én pedig esetlenül körbeintettem.
- Király. Én Ben West vagyok, az énekes, – mutatkozott be az a fiú, aki az előbb ösztönözte Edet a bemutatásunkra. – ő Gabe Smith, a basszusgitáros, - mutatott Ben egy piercinges, raszta hajú srácra. – ez itt Nick, a gitáros – ő egy szőke vállig érő hajú – megjegyzem, elég helyes – fiú volt, - és ő pedig Peter Kroes, a dobos. – mutatta be végül az utolsó bandatagot, egyben a leghelyesebbet is.

Barna, lenőtt haja volt, kék szemei pedig úgy csillogtak, hogy a környéken a legtöbb lányt egyetlen pillantásával levette a lábáról.
Térdig érő farmer gatyát viselt, és egy fekete trikót, valamint lábbelinek egy fekete Nike sportcipőt választott. Bal karján egy tetoválás virított, ami egy oroszlánt ábrázolt, jobb karján pedig egy kereszt és egy – azt hiszem francia – idézet díszelgett. Igazi, vérbeli zenész! Kicsit elbambultam a tanulmányozása közben, mert pimaszul elmosolyodott. Szép a mosolya!
- Gyere Nins! Mindjárt kezdődik a koncert! – bökött oldalba Ryan, majd megindultunk a barátaink felé a színpad elejéhez.

Csupán öt percet kellett várni, és a banda megjelent a színpadon. Ben beállt előre a mikrofon elé, két oldalára a kétgitáros, Gabe és Nick, Peter pedig beült a dobok mögé, és onnan nézett pontosan… Rám! Miért rám? És miért mosolyog közben?

A fiúk belekezdtek egy dalba. Igazi rock dal! Azután egy szerelmes, lassú szám következett. Az is hihetetlen jó volt. Zseniálisak!

~~~.~~~

Egy óra múlva boldogan mentünk vissza a színpad mögé.
- Áááá! Úristen! Kérhetek egy autogramot? – sikítozott viccesre véve a figurát Lottie, mire a fiúk elkezdtek nevetni.
- Semmi akadálya, szöszi! – vigyorgott Ben.
- Én is! Én is! – kezdtünk el teljesen egyszerre ugrálni Emmával, amin mindenki jól szórakozott.
- Oké lányok! – majd mindenki aláírta a kezünket, pedig mi csak poénból mondtuk.

Végül a fiúk elmentek beszélgetni Edékkel, mi, lányok pedig úgy döntöttünk, haza megyünk.
- Várj! Nina, ugye? – kapta el a karom Peter.
- Öhm… igen. – dadogtam lányos zavaromban, amin a dobos fiú jót virult.
- Lenne kedved egyszer eljönni velem moziba, vagy meginni velem valamit? – kérdezte. Ne! Ne! Ne! Nehogy te is ezt tedd velem! Olyan helyes ez a fiú! Ezerszer jobbat találna nálam, miért pont én kellek neki? Szerencsére Lola eldöntötte helyettem a választ.

- Bocsi, ő már foglalt. – mosolygott, majd átkarolta a vállam. Peter rám nézett, mire én zavartan lesütöttem a szemem, s bólintottam egy aprót.
- Ó, akkor bocsi! – mosolygott szomorúan.
Megráztam a fejem.
- De attól még lehetünk…
- Barátok?
- Igen. – suttogtam.
- Rendben, benne vagyok. – mosolygott, majd megadta a számát. Hát így történt, hogy lett egy szuperhelyes, ultramenő dobos barátom, aki csak barát, és semmi több. Az én részemről legalábbis.



Közérdekű

Sziasztok drágák!
Annyira de annyira sajnálom, hogy olyan régóta nem volt új rész, de olyan helyzetbe kerültem, ami minden író rémálma: elfogyott az ihletem. Bármennyire is próbálkozom (nap mint nap odaülök a gép elé és nekiveselkedem) nem tudok írni. Remélem ez hamarosan megváltozik, hiszen én próbálok mindent kihozni a történetből. Pár nap múlva kezdődik a suli, akkor talán normalizálódik az életem (nagyjából), helyre áll a rend. ÍGÉREM, hogy nemsokára új résszel jelentkezem, és akkor folyamatosan hallotok majd felőle ismét.
Addig is bocsánatotokért esedezem, és remélem megértitek.

Másrészt: nagyon-nagyon köszönöm a több, mint 2650 megtekintést. Elképzelni sem tudjátok, milyen sokat jelent ez nekem. irtó hálás vagyok nektek, köszönöm!:))

Hamarosan ismét jelentkezem, akkor már az új fejezettel!
ÖlelPuszil:
xx ~Anne Norina Joiner~

Chapter 17. - Hadd csókoljalak meg!

Sziasztok drágák!:)

 Kérlek szépen ne haragudjatok rám, hogy eddig húztam az új fejezetet, de iszonyatosan le vagyok maradva az írással, és az a helyzet, hogy ihletem sincs igazán, plusz tegnap előtt jöttem haza a nyaralásból. Tudom, nem kéne kifogásokat keresnem, de tényleg így van.

NADE! Cserébe hoztam nektek egy új részt, ami -igaz, nem olyan eseménydús -, de kissé izgalmas. Viszont nem sikerült annyira jól, mint azt én szerettem volna, de remélem, azért tetszik. Jó olvasást, és további szép nyarat!:) Bye... xoxo  ~Anne Norina Joiner~

- Ki az? – szólt a jellegzetes ír akcentus.

- Nina. – mondtam reménykedve, hogy nem haragszik rám annyira és beenged. Hallottam, ahogy sóhajt egyet.
- Gyere be. – mondta. Remegő kézzel lenyomtam a kilincset és már bent is voltam. Niall az ágyon ült, kezében a gitárja. Mikor meglátott, magára erőltetett egy mosolyt, de tudtam, hamis mosoly volt az.
- Minden rendben? – ültem le mellé.
- Persze. – mielőtt kimondta volna, hezitált egy kicsit. Megöleltem őt, ám ő nem zárt karjaiba szorosan, mint máskor.
- Annyira sajnálom. – néztem gyönyörű kék szemébe, amely kicsit fátyolos volt.
- Tudod, amióta ismerlek, el akartam mondani, hogy mennyire tetszel nekem. De nem mertem. Túl gyáva voltam hozzá. És már akkor is láttam, hogy Harryvel hogy néztek egymásra, tudtam, hogy őt szereted. De… - sóhajtott – én is beléd szerettem. Nagyon.
- Niall én…
- Ne! Hagyd, hogy végigmondjam! Szeretlek, és nekem az a fontos, hogy te boldog légy, hiszen megérdemled. Nem lehetek önző, rád kell gondolnom, a te boldogságodra. És ha azt Harrynél találod meg, akkor én elfogadom, és ígérem, ha kell, többé rád sem nézek, csakhogy neked jó legyen. – mondta halkan, s a „többé rád sem nézek” résznél nyelt egyet.
- Niall, de én így nem vagyok boldog! – akadtam ki.
Kérdően rám nézett, várta, hogy folytassam. Nagy levegőt vettem, s belekezdtem mondandómba.

- Az elő nap, mikor megérkeztetek, Harry bűvölt el a legjobban. A szemei, a haja, mindene… Nem tudtam tőle elszakadni, többet akartam belőle. Ez a második napon is így volt, habár mindenkit nagyon kedvesnek tartottam, egyedül Harry fogott meg. Téged csak egy aranyos srácnak láttalak, aki nagyon barátságos, jókat lehet vele beszélgetni, hülyülni. De amikor elraboltak, átgondoltam mindent, és rájöttem, hogy minden kis mozzanat fontos lehet az életben. Eldöntöttem, hogy mindenkivel kedves leszek, mindenkire figyelek, és igyekszem más embereket is jobban megismerni, mint őt. Miután hazakerültem, te voltál az első, aki megkérdezte, hogy hogy vagyok, és akkor olyan gyengéd voltál velem, mint soha senki más. Folyton simogattál, azt mondtad, megvédesz, melletted biztonságban vagyok. Nem is sejted, milyen jó volt hallani, hiszen velem csak egy ember foglalkozott úgy rendesen, az eddigi életemben, az pedig az anyukám. Akkor kezdtem rájönni, hogy te nem csak egy édes srác vagy, és nem csak haverkodni lehet veled, hanem a szememben több lettél. Rájöttem, hogy milyen helyes vagy, jóképű, figyelmes és még ezer meg ezer pozitív jelzőt fel tudnék rád sorolni. És igen, megtetszettél nekem. Nem is kicsit! Ám amikor Harry megcsókolt, ez az érzés háttérbe szorult és helyét átvette a Harry iránti vágy. Láttam, hogy milyen szomorú vagy miattunk, és ez engem is azzá tett. Mikor Harry megkérdezte, lennék-e a barátnője, őrülten boldog voltam. De aztán eszembe jutottál, és arra jutottam, hogy nemet mondok. Ám az eszembe beleférkőzött az a kis szó, és kimondtam. Igent mondtam neki. Majd’ megszakadt a szívem, mikor megláttam, hogy mennyire fáj neked együtt látni minket, még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom ezt az érzést. Nem bírom elviselni a tudatot, hogy fájdalmat okozok neked. Gyűlölöm magam ezért. – osztottam meg vele a gondolataimat.

Lesokkolódva nézett rám. Félőn a szemébe néztem, de ő még mindig csak bámult rám. Percek teltek így el. Már az hittem, hogy valami baj van, hiszen nem is pislogott közben, mikor megszólalt.

- Én… uhm… szóval… erre nem tudok mit mondani. – rázta a fejét hitetlenül. Sóhajtottam egyet.
- Akkor te most… izé… belém is szerelmes vagy? – kérdezte értetlenül. Fájdalmasan lesütöttem a szemem. Hogy szerelmes vagyok- e belé? Niall Horan-ba, az ír fiúba, aki mindig megnevettet, aki ha rajta múlna, sosem lennék szomorú, aki mindig megvigasztal, aki ha énekel, ezernyi pillangó száll fel a gyomromban, és majd’ elalélok mézédes hangját hallva, és akinek gyönyörű kék szemeibe nézve eláll minden szavam? Őszintén megvallva fogalmam sincs. Harrynél is ezt érzem, és nála valahogy minden kötelék erősebb. Felnyitottam szemeimet, Niall még mindig engem vizslatott válaszra várva.
- Én… - sóhajtottam, s összeszedtem gondolataimat. – Nem tudom, érted? Azt… azt hiszem igen. – nyögtem ki végül. Lassan bólintott, majd pár perc csönd következett. Furcsamód nem éreztem kínosnak, inkább megnyugtató volt. Mindketten gondolatainkba merültünk.

- Akkor kérdezhetek valamit? – törte meg a csendet a szőkeség. Kissé elmosolyodtam azon, hogy Harry is ezzel kezdte, amikor megkért, hogy legyek a barátnője, én pedig rávágtam, hogy „Persze, de most tetted meg”. Viszont most sem a hely, sem az idő, sem a helyzet nem volt alkalmas az efféle humorizálásokra, így csak bólintottam egyet.
- Nem kertelek. Megcsókolhatlak? – kérdezte szemembe nézve. Most rajtam volt a sor, hogy ledöbbenve bámuljak rá. Egyszerűen nem tudtam mit mondani, mert igen, nagyon is kívántam a csókját, és nem is ellenkeztem volna, ha Harryvel nem épp az előbb jöttünk volna össze. Hezitáltam és ezt ő is észrevette. Közelebb ült, és végigsimított az arcomon. Szememmel követtem ujjainak mozgását.
- Kérlek, hadd csókoljalak meg! – nézett szemeimbe. Szinte már könyörgőnek éreztem hangszínét, ezért háttérbe zárva a Harryhez fűződő érzéseimet, valamint az agyamban sípoló vészjelzőt, miszerint ez egyáltalán nem helyes, bólintottam.

Még közelebb csúszott, kezeibe fogta arcomat, majd szemembe nézett. Ismét elmerültem a tengerkék íriszekben. A szemei egyszerűen még mindig annyira meg tudnak babonázni, bárhogy is tiltakozok ellene. Száját az enyém felé közelítette. A távolság vészesen fogyott közöttünk. Öt centi, három, egy, pár milliméter és ajkait végre az enyéimen éreztem. Bizsergés futott végig a testemen, érzékeimre szinte drogként hatott Niall csókja, illata, és egyszerűen nem tudtam vele betelni, még többet akartam belőle. A bizsergés csak egyre nőtt, mikor engedtem, hogy a fiú nyelvével is kényeztethesse ajkaimat. Beletúrtam szőke hajába, ő pedig arcomat, valamint barna tincseimet simogatta. Ledöntött az ágyára, és felém mászott, majd folytattuk ajkaink túlfűtött mozgását. Nem tudom, mi ütött belém, de abban a pillanatban csak azt éreztem, hogy szükségem van rá. Szenvedélyes csókunkat Niall szakította meg, de csak épp pár másodpercre, hogy nyakamat hinthesse be angyali csókjaival. A levegőt szaporábban véve, gondolataimat teljesen kizárva élveztem, amit az ír fiú művel velem. Józan eszemet már csókjánál elvesztettem, nem fogtam fel, mit is csinálunk. Niall eközben ajkait lejjebb vitte, és már éppen húzta volna le rólam a pólómat, mikor bevillant, hogy most tulajdonképpen mi is történik köztünk.

- Niall…- nyögtem, miközben kezeimmel próbáltam őt eltolni magamtól. Úgy látszik, neki is leesett, hogy mi történik, mert azonnal elugrott tőlem az ágy másik végébe. Mindketten nehezen lélegeztünk. Nem mertem ránézni, helyette inkább csak a hajamat próbáltam megigazítani, majd az ölemben lévő kezemet vizslattam, mintha valami érdekes lenne rajta.

- Nina én… sajnálom. Kérlek szépen, ne haragudj rám, nem tudom, mi ütött belém, csak elragadott a hév és… - szólalt meg percekkel később Niall, de megakadt, nem tudta, mit mondjon. Félve ránéztem. Mélykék szemei engem pásztáztak, és még mindig csillogtak az előbbi tettünk miatt. Nagyot nyeltem, hogy elfelejtsem az avval kapcsolatos gondolataimat, hogy mi lett volna, ha esetleg továbbmegyünk.
- Niall, e-ez az é-en hibám is volt, n-nem kellett volna igent mondanom neked, mikor tudtam, hogy ú-úgysem tudok majd magamnak parancsolni. – a végét suttogva mondtam, és csak remélni tudtam, hogy nem hallotta meg, de ez a remény szertefoszlott, mikor óvatosan elmosolyodott, és egy kicsivel közelebb húzódott hozzám. Egyébként, amit csak pár ember tud rólam az az, hogy dadogok, ha nagyon ideges vagyok.

Mire feleszméltem, az ír fiú újra mellettem ült.

- Niall, ne… - kezdtem volna, de félbeszakított.
- Nyugi, nem akarlak letámadni. Én csak nem értem, hogy miért mondtad ezt, mikor most jöttél össze Harryvel és állítólag őt szereted. – mondta összezavarodottan.
- Figyelj, én sem tudom miért, de próbálom a fejemben összerakni a dolgokat, csak most még nehéz. Tudod, tisztázni akarom magamban az érzéseimet, mert magam sem tudom, hogy melyikőtöket is szeretem igazából, és ez egyszerűen felfoghatatlan, mert ilyen még soha nem történt és ez a helyzet megrémít. – öntöttem ki neki a lelkem. Bólintott egyet.

- Lehetne, hogy…
- Nem szólunk Harrynek erről. – fejezte be az elkezdett mondatom egy bólintás kíséretében.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá hálásan.
- Na menj, már biztos aggódik érted.
- Niall…
- Nyugi, jól leszek. – mosolygott biztatóan.
Nyomtam egy puszit az arcára, és lefelé vettem az irányt.

Mindenkit a nappaliban találtam. Perrie rám nézett, mire vetettem felé egy „minden rendben, majd később elmesélem” pillantást, és odaültem Harry mellé.
- Hol voltál? – kérdezte, miközben nyomott egy puszit ajkaimra.
- Csak Niall-nél. – mosolyogtam rá kissé nyugtalanul, amit reméltem, hogy ő nem vett észre. Bólintott. Ezek szerint megúsztam.
-Lottie, Nina, Emma, Marie! Ed az előbb hívott, hogy egy helyi rockbanda, akikkel jóban van, holnap koncertet ad az egyik városi parkban. Nem akarunk elmenni? – kérdezte Lola, miközben a pöttyös, bajusszal ellátott telefonját szorongatta.

- Nekem oké! – adta meg az egyértelmű választ May, és mivel mindenki beleegyezését adta, holnap, délután kettőkor rock koncertre megyünk.



Ajándék, 2000+ megtekintés, csúszik a következő fejezet!

Hello drágáim!:)

 Hogy telik a nyaratok? Én most megyek majd Domboriba, ma. Gyakorlatilag ezért is írok most nektek.

Nem tudom vasárnap hozni az új fejezetet, mert Domboriba nem viszem magammal a laptopot, és telefonról pedig nem tudok írni nektek, ugyanis a részek már előre meg vannak írva: a laptopomban.

Nagyon sajnálom!

JÓ ESETBEN hétfőn vagy kedden tudom hozni, ROSSZABB ESETBEN pedig jövő vasárnap.

Remélem megértitek, és nem haragszotok nagyon rám.

A másik, amit meg szerettem volna osztani veletek az az, hogy a blog túllépte a 2000-res megtekintést. Nagyon büszke vagyok rátok, és hihetetlenül csodálatosak vagytok, köszönöm szépen!:) #Imádomazolvasóimat

Van mégvalami, ugyanis a minap kaptam az egyik legkedvesebb embertől, akit valaha ismertem, az egyik bloggerina barátnőmtől, egy ajándékot, egy egyedi, névreszóló díjat. Gyakorlatilag majdnem leestem a székről, mikor megláttam, és rögtön elérzékenyültem. Utólag, és konkrétan ezredszerre is köszönöm drága Lakatos Dóra! Imádlak!:)

Íme a díj

Továbbra is jó nyarat!:)

Puszil: ~Anne Norina Joiner~ xoxo

Chapter 16. - Semmi baj!

Drága olvasóim!:) Elképesztőek vagytok! Ha egy kicsivel kevesebben, mint ötven, kattintanak a blogra, meglesz a 2000 megtekintés. Fogalmam sincs, hogy köszönjem meg nektek, hisze egyszerűen hihetetlen, amit műveltek! Ismét köszönöm a visszajelzéseket, és a plusz két követőt! Ma is hoztam nektek egy nem túl hosszú, de annál eseménydúsabb részt. Ennyi is lenne a napi eszme-futtatásom. Jó olvasást drágák!:)

Csókol: ~Anne Norina Joiner~ xoxo

Nicky teljes erejéből a konyhapultnak szorította Harryt és ahol érte, csókolgatta, valamint a száját próbálta a fiú ajkainak préselni, de Harry kétségbeesetten próbálkozott minél távolabb kerülni a lánytól, ajkait egyetlen nagy csíkká változtatta, hogy Nicky ne tudja megcsókolni, és próbálta eltolni magától, de Nicolet nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát, ezért még jobban próbálta magának tudni a fiút. A fiút, akibe azt hiszem, sőt tudom, hogy szerelmes vagyok. Megkövülten néztem az eseményeket, hirtelen nem fogtam fel, mi történik.

Danielle és Eleanor azonnal ott termettek, hogy segítsenek göndör barátjukon, de még a két idősebb lány is kevés volt ahhoz, hogy Nicky feladja.
- Na jó, ebből elég! – ordította el magát Louis, majd Greggel odamentek a lányokhoz, félretolták őket, és kicibálták Nickyt. Lottie és én rögtön odaszaladtunk Harryhez, próbáltuk lenyugtatni őt.
- Nicole Jasmine Roberts! Mégis mi a jó franc ütött beléd? Hogy viselkedhettél így? Nem vagy normális! – hallottam még kintről a szavakat, amiket Greg vágott a lány fejéhez ordítva, mielőtt Nicky arcán egy pofon csattant. Tudtam, Gregtől kapta.

A srác jóban van Nicole-lal, mert Nicky nővére, Zoé, Greg egyik kiskori barátja, és a három gyerek mindig együtt játszott kiskorukban. Greg szinte a húgának tekinti Nickyt, és most haragszik rá. Vagy csak csalódott benne. Esetleg mindkettő. A lényeg az, hogy egészen kiskorától a lány gondját viselte, mintha ő volna a bátyja, mindentől megvédte, óvta őt, szerette, tanította. De Nicky beleesett abba a hibába, hogy minél feljebb akart kerülni a hierarchiában, minél menőbb szeretett volna lenni. Olyan társaságba keveredett, mint nálunk otthon Sandy Claiton, a nagyszájú, flegma, szilikon cicababa és a platinaszőke csicskái. Csakhogy, mikor az „uralkodó plázacica” és családja elköltözött a városból, új főnök vette át a helyét a szőke hármasban, s abba a hármasba Nicky már nem fért bele. A népszerűsége hirtelen semmivé vált, minden, amin kiskorától kezdve dolgozott, értelmét vesztette. Nicole magába fordult, lázadozni kezdett, és csak még jobban átvette ezt az idegesítő stílust. Mindezt Lottie-tól tudom.

Mikor a lányok már kimentek, Greg és Ryan pedig hazavitték Nickyt, Harryvel együtt felmentünk az ő szobájába. Sóhajtva leroskadt az ágyra, én pedig mellé.
- Annyira sajnálom. Én nem… - kezdte volna, de megsimítottam a karját.
- Semmi baj! Nincs miért aggódnod, láttam, mi történt. – mosolyogtam rá halványan, mire megkönnyebbülten kifújta a levegőt, és az ölébe húzott. Orrával megbökte az arcom, mire felkuncogtam. Átkarolta a derekam, mire én kezeimet az övéire helyeztem, és még szorosabban öleltem őt.
- Soha nem tennék olyat, amivel ártanék neked, vagy megbántanálak. Ugye tudod? – suttogta a fülembe.
Kellemesen rekedtes hangjától kirázott a hideg, mintha csak maga, egy angyal szólt volna hozzám.
- Igen, tudom. – mosolyodtam el.

Szembe fordultam vele. A szeme, mely két észveszejtően szép smaragd kőre emlékeztetett, káprázatosan csillogott, mintha csak azt mondaná, „Nincs több sötétség! Eljött a fény ideje!”, gyönyörű, göndör fürtjei szabályosan fogták közre arcát, rózsaszín, telt ajkai levegővételkor néha egy kicsit szétváltak, tekintete szemem és ajakim között cikázott. Kíváncsian ránéztem, mire elvigyorodott. Imádnivaló gödröcskéi előbukkantak, melyek engem is mosolygásra késztettek.
Ajkait az enyéim felé közelítette, és pár másodperc múlva végre megcsókolt. Ezen a napon már másodszor.
Másfél perc múlva kissé zihálva váltunk el egymástól, de nem bírtuk sokáig, ajkaink ismét egymásnak estek. Egyszerűen szükségünk volt egymásra, mintha a másik érintése lenne számunkra a levegő oxigénje, ami nélkül nem tudunk létezni.

- Nina kérdezhetek valamit? – kérdezte halkan kicsivel később.
- Persze, de épp most tetted meg. – mosolyogtam rá.
- Ha ha ha vicces! – vigyorodott el gúnyosan. – De most komolyan. Sokat gondolkoztam rajtad, de legfőképpen rajtunk. Én még soha nem éreztem olyat, mint mikor veled vagyok, mikor te megérintesz vagy megcsókolsz. Tudom, nyálasnak hangzik, de ezt nem tudom másképp elmagyarázni. A szemed, a hangod, az ajkaid, a személyiséged… Ez mind-mind olyan dolog, ami miatt nem tudok magamnak parancsolni, és ha meglátlak, az rögtön mosolygásra késztet. Az ártatlanságod megigéz.
Miattad akarok jobb ember lenni, Nina. Úgy érzem, meg kell védenem téged mindentől, óvnom kell téged, és szeretnem, és nem engedni, hogy bármi rossz történjen veled. Szóval azt, amit kérdezni akarok, teljesen komolyan gondolom. Lennél a barátnőm? – mosolyodott el a monológja végén, nekem pedig kipattantak a szemeim. Harry Styles megkért, hogy legyek a barátnője. Engem, Norina Eversound-ot!

- Én… én… - próbáltam kinyögni az igen szót, amit valójában akartam, de hirtelen beugrott Niall szomorú arca, amikor meglátta összekulcsolt ujjainkat Harryvel, és rögtön összeszorult a szívem. Ha az eszemre hallgatok, igent mondok Harrynek, és a barátnője leszek, ám a szívem erősen tiltakozott ez ellen. Ugyanis Niall iránt is érzek valamit, és nem tudnám elviselni a tényt, hogy fájdalmat okozok neki. Szóval nemet kell mondanom.

- Igen. – nyögtem ki. De nem ezt akartam mondani! Hogy lehetek ilyen hülye?! Nemet kellett volna mondanom, nem igent! De tiltakozni már nem volt alkalmam, mert Harry vigyorogva megcsókolt. Viszonoztam, ám de érzelmeim nem a megszokott boldogság és öröm voltak, mint bármikor máskor, ha ajkaink egymást kényeztetették, hanem torkomban egy gombóccal és összeszorult szívvel gondoltam az ír fiúra, akit az előbbi egyszavas válaszommal akaratomon kívül tönkre fogok tenni lelkileg.

Megfogta a kezem, majd lementünk a többiekhez.
- Gyerekek! Figyelnétek rám? – mondta Harry, de úgy látszik, nem mindenki hallotta meg.
- Hahó, srácok! – ordította el magát Zayn mellettünk, mire mindenki rá figyelt.
- Köszönöm Zayn! – mosolygott bandatársára Hazza, aki csak megvonta a vállát.
- Szóval bejelenteni valónk van. – nézett rám, mire mindenki engem kezdett kémlelni. Szerintem mindenki tudta, hogy mit akar Harry mondani. Niallre néztem, aki alsó ajkát harapdálva, engem nézve várta, hogy Harry megerősítse a hírt, miszerint a szíve összetört. Próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, és mikor egy pillanatra sikerült, tekintetemmel azt üzentem neki, hogy „sajnálom”, de hamar elkapta a fejét.
- Megkéretem Ninát, hogy legyen a barátnőm és ő igent mondott. – mosolygott, majd ott, mindenki előtt megcsókolt. Lottie és Emma sikongatva ugrott a nyakamba, majd utána Marie és Lola, aztán sorban a többiek is gratuláltak, egyedül csak Niall ment fel a szobájába.

- Nins, beszélhetnénk egy kicsit? – húzott félre Perrie, majd bementünk a konyhába.
- Láttad Niallt? – kérdezte aggodalmaskodva. Bólintottam.
- Mi baja? – nézett a szemembe a szőke énekesnő.
Tudtam, ha elmondom neki, könnyíthetek magamon, kiönthetem neki a lelkemet, de Niall-ön az nem fog segíteni. Én mégis a könnyebbik utat választottam.

- Tudod, azt hiszem… tetszem Niall-nek. Miután az elrablásom végén hazakerültem, ő olyan gyengéden bánt velem, mint soha, senki más azelőtt. Törődött velem, nem hagyta, hogy bármi bajom essen, mindig mellettem volt. Egyre többször kaptam tőle puszit, egyre többször simogatott, érintett meg. És hát az az igazság… hogy számomra sem közömbös. Mármint érted, olyan aranyos, meg helyes és hát… azt hiszem, hogy nekem is tetszik ő. De Harry valahogy intenzívebb érzéseket vált ki belőlem, és nem tudok magamnak megálljt parancsolni. És azzal, hogy most összejöttem Harryvel, több mint valószínű, hogy fájdalmat okoztam Niallnek. Én pedig ezt egyszerűen nem tudom elviselni. Nem bírom őt szenvedni látni. Vissza akarom kapni azt a bohókás, élettel teli, haspók ír fiút, akit én megszerettem. – öntöttem ki a szívemet Perrie-nek, aki ahhoz, képest, hogy még csak ma találkoztunk először, jó baráthoz híven végighallgatott, és utána jó szorosan megölelt.

- Én is voltam ilyen helyzetben, még évekkel ezelőtt. De abból nem sült ki jó, szóval nem igazán tudok neked tanácsot adni. Ne haragudj! Viszont szerintem mindenképpen beszélned kell Niallel, minél előbb. – nézett a szemembe, majd nyomott egy puszit az arcomra, és kiment a konyhából.
Sóhajtottam egyet és eldöntöttem, hogy beszélek a szőkeséggel. Minél előbb, annál jobb.
Az emelet felé vettem az irányt, és megálltam Niall szobája előtt. Bekopogtam.

3 éve One Direction!

Kedves olvasóim!:)
Először is azzal kezdeném, hogy köszönöm, hogy tagja lehetek ennek a csodás családnak, a One Direction Family-nek! Köszönöm, hogy vagytok nekem, köszönöm, hogy megismerhettelek titeket, ugyanis mint directioner, úgy gondolom, hogy rengeteg jó embert ismertem meg, és a fiúk iránti rajongásommal új barátokat szerezhettem. Köszönöm a Viva tévének, hogy két évvel ezelőtt megismertette velem ezt az eszméletlen fiúbandát. És végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb: KÖSZÖNÖM A ONE DIRECTION-NEK!
Mind az öten tanítottak nekem új dolgokat, miattuk próbálok jobb ember lenni, és nem csak közhelyként, de tényleg megváltoztatták az életem.
El sem hiszem, hogy már három éve történt, hogy öt teljesen átlagos fiú eldöntötte, hogy valólra váltja az álmait, és jelenkezik az X-Factorba, ahonnan szólóként kiestek és dönteniük kellett: bandában vagy sehogysem. És ők a lehető legjobb döntést választottak. Nagyon büszke vagyok rájuk, hogy ennyi mindent elértek ebben a röpke három évben, s kívánom nekik, hogy még sokáig legyenek így együtt.
HAPPY BIRTHDAY ONE DIRECTION!

A másik, amit mindenképp meg szerettem volna osztani veletek, hogy tegnap, pontban 20:00 perckor a VEVO kitette csatornájára a Best Song Ever klipjét, amit, mint eddig minden klipet, olvadozva, itt-ott néha örömkönnyekkel a szememben néztem végig. Szerintem ez lett az eddigi legjobb klipjük!Imádom!:)

Szülinapi ajándékként pedig sikerült megdöntenünk a VEVO rekordját, ami arról szólt, hogy csupán egy nap alatt összehoztunk a videóra több mint tízmillió megtekintést, amire hihetetlenül büszke vagyok, és köszönöm nektek, hogy ezt megtettétek Harryért, Zaynért, Liamért, Louisért, és Niallért! Zseniálisak vagytok, komolyan!
Na nem is hablatyolok tovább, de A VIDEÓT MEGNÉZNI ÁM MÉG SOKSZOR;)
Love u all, xoxo ~Anne Norina Joiner~

Díj II.

Sziasztok!:)

Megkaptam a második díjamat amit megint csak Vicky-nek köszönhetek.♥

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!

2. A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!

3. Tegyél fel te is 11 kérdést a saját jelöltjeidnek.

4. Küld tovább 11 embernek! ( Akitől kaptad azt alap, hogy nem lehet visszaküldeni )

 

1.) 11 dolog rólam.

• Imádom a nyarat.
• Fázós vagyok.
• Legutóbb a Szerelmes lányok című könyvet olvastam Jacqueline Wilson-tól (van benne egy Liam nevezetű fiú :D)
• Rengeteg blogot olvatam már/olvasok.
• Köztük az egyik kedvencemet az író bezárta, mert nem volt ihlete :'(
• A barátaim nagy része olvassa a blogomat.
• Szeretném megnöveszteni a hajam jó hosszúra.
• Az idegbeteg macskám miatt a karom már megint tiszta karmolás.(De nem baj mert imádom őt.)
• Jelenleg Olly Murs-t hallgatok.
• Jelenlegi kedvencem tőle a Dear Darlin'.
• Kiakadok, amikor azt hallom valakitől, hogy a 1D-ből csak egy fiút szeret,  az összes többit nem. Gyűlölöm a nátorokat.

2.)Válaszok.

1. Kedvenc fagyid?

Karamella, Eper, Csoki.:)

2. Milyen színű a hajad?

Barna.

3. Hogyan kapcsolod ki magad,egy fárasztó nap után?

Zenét hallgatok, olvasok, vagy csak egyszerűen lefekszek aludni.:D

4. Kitől kaptad az első kommentedet?

DalmaHoran-tól.♥ (köszönöm szépen neki is és az összes többi kommentelőnek)

5. Mióta írsz blogot?

Április elején tettem közzé a prológust, de előtte volt egy blogom, amibe csak egy részt írtam, mert nem volt ihletem.

6. Kedvenc blogod?

Sok van.

7. Kedvenc íród?

Diana, *Kate

8. Milyen nyelvet tanulsz?

Német.

9. Az írásaidat papírra is leírod,vagy csak gépbe írod?

Nagyrészt csak begépelem, de ha nincs kéznél a gépem, akkor papírra és utólag gépelem be.

10. Van házi állatod?

Van egy macskám.

11. Mi a csengőhangod?

Little Mix - Change your life.

3.)Kérdések

1.)Kedvenc édességed?

2.)Szoktad magad sminkelni? Ha igen milyen termékeket használsz?

3.)Melyik a kedvenc könyved?

4.)Ha választhatnál, hogy egy napot tölts az 1D-vel és együtt hülyültök és összebarátkoztok, vagy egy hetet az egyik tengerparton, luxusszállodával, menő bulikkal, a VIP részlegben,ahol mindenki téged sztárol melyiket választanád?

5.)Mi vett rá, hogy elkezdj blogolni?

6.)Hány blogot írtál eddig?

7.)Előre megírod a részeket, vagy mielőtt közzéteszed?

8.)Jelenleg hány blogot olvasol rendszeresen?

9.)Jutin Biebert, Conor Maynardot vagy Austin Mahonet szereted jobban?

10.)Ki a példaképed?

11.)Mi szeretnél lenni, ha felnősz?(Azt a válasz, hogy felnőtt, nem fogadom el!:)

4.)Akiknek küldöm

• ɴorιcιι ∞
• *Kate
• Alexa L. Wozde
• Bii In
• CeCe Clark
• Diana
• Több sajna most nem jut eszembe

xx ~Anne Norina Joiner~

Chapter 15. - Nem tudtam, hogy magával hozza!

Sziasztok édeseim!:) Hogy telik a nyaratok? Nekem unalmasan, habár az iskola egy cseppet sem hiányzik.

Holnap jön ki a Best Song Ever videoklipje, én személy szerint már nagyon-nagyon várom! ( a dalcímre kattinva megtudjátok hallgatni a számot - szerk. megjegyzés). Köszönöm szépen a sok dicséretet és a rengeteg blog megtekintést, ami már kis híján 1800. Nagyon hálás vagyok nektek!:)

Na ennyi is lenne a napi ész-osztásom, nem is váratlak tovább benneteket! PusziPacsiÖlelés: xx

~Anne Norina Joiner~

- Sziasztok, remélem nem zavarok! – vihogott, mint egy cicababa, és ha ez még nem lett volna elég, csavargatni kezdte a haját. Hát persze, hiszen mellettem volt Harry. A lányokkal egymásra néztük, és csupán szemkontaktussal megvitattuk egymással, hogy de, igen.

- Nem dehogy, gyertek be! – mondta Liam, akinek látszólag nagyon is leesett az előbbi jelenet helyzete.

Annyira szeretem ilyenkor Liamet, mert zseniálisan átlátja a helyzetet, és nagyon jó emberismerő.

- Ö… Evy, gyere csak egy kicsit! – húzta félre húga legjobb barátnőjét és engem Lottie.

- Nicky mit keres itt? – kérdezte a tizennégy éves lány.

- Ott volt nálunk, mikor Fizz felhívott, megkérdeztem, hogy szeretne-e jönni, és ő igent mondott. Miért, baj? – ijedt meg egy kicsit Evy, remélve, hogy nem tett rosszat. Ránéztem Lottie-ra, és fejemet alig láthatóan megráztam.

- Nem. Nem baj. – mosolygott a nálánál egy évvel fiatalabb lányra, s miután az elment Fizzy-hez, kicsit távolabb húzott engem.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy magával hozza, ha tudtam volna, hogy ez lesz, Gregéket sem hívom meg. – szabadkozott.

- Nem a te hibád, nyugi. Majd valahogy elviselem. – vontam vállat keserűen mosolyogva.

- És Harry is csak elviseli. Nézd! – mutatott óvatosan a göndörke felé, aki azzal, volt elfoglalva, hogy diszkréten minél távolabb húzódjon a neki csacsogó, olcsó szőkenőt játszó Nickytől, miközben műmosolyt ölt az arcára, csakhogy a lány ne vegye észre, hogy egyre távolabb kerül kedvencétől.

Lottie-val egymásra néztünk és e képet látva elnevettük magunkat.

- Na, gyere! – szorította meg a kezem Lott, majd mosolyogva leültünk a többiek mellé.

- Szóval, Nina neked ki a kedvenced a One Direction-ből? – nyávogta el nekem a kérdését Nicky.

- Hát… igazából Louis, de mindenkit nagyon szeretek – motyogtam zavartan.

- Ó, ez aranyos. Nekem Harry. – nézett szempilláit rebegtetve a tőle körülbelül már egy méterre ülő göndör hajú énekesre. Kár, hogy ez a szempilla rebegtetés csak a bugyuta tinifilmekben néz ki jól, ám a valóságban észveszejtően röhejes.

- Khm… Nins, beszélhetnénk egy kicsit? … Kérlek! – nézett rám Hazza. Bólintottam, majd hagytam, hogy a fiú bevezessen a konyhába, és gondosan bezárja az ajtót, habár azt nem tudom minek.

- Ez a lány egyszerűen… - kezdte, de itt elakadt a szava.

- Szörnyű? – mondtam ki hangosan, amit gondolt. Sóhajtva bólintott.

- Őt nem hívtuk meg, csak Evyt, nem tudtuk, hogy magával hozza. Ne haragudj! De a jó hír, hogy te vagy a kedvence… - néztem bizonytalanul, mosolyogva az előttem álló fiúra, aki egy fejjel magasabb volt nálam.

Felnevetett, és közelebb jött hozzám. Felém tornyosult, szemeivel engem fürkészett. A gyomromban ismét életre keltek régi barátaim, a pillangók, s vad táncot lejtve várták a szívrohamot, ami engem kerülgetett.

A két smaragdzöld drágakő lejjebb vándorolt, ajkaimmal szemezett. Forró leheletét éreztem az arcomon, megcsapott kölniének illata. Torkomban dübörgő szívvel, s a fülemben zúgó vérrel vártam a halálra, ami e fiú miatt fog bekövetkezni.

Egyik keze csípőmre vándorolt, úgy húzott magához még közelebb. A másik keze végigsimított a bal karomon, kézfejemnél megállt, majd lassan összekulcsolta ujjainkat. Érintése nyomán libabőrös lettem. Jobb karomat felemeltem, s megsimítottam göndör tincseit, majd beletúrtam. Felsóhajtott. Már világossá vált számomra, hogy Harry imádja, ha játszanak a hajával. Elengedte a kezem, s arcomhoz nyúlt, én pedig szabad kezemmel átkaroltam a nyakát. Még közelebb húzott magához, olyannyira, hogy ajkaink már érintették egymást.

- Meg akarlak csókolni. – suttogta, miközben végigsimított arcom egyik felén a hüvelykujjával.

- Tedd meg! – suttogtam vissza. Ajkai rohamosan közeledtek, míg végül összeértek, s egy örökkévalóságnak tűnő idő után Harry mozgatni kezdte övéit. A gyomromban pillangóbarátaim vagy elájultak, vagy vadul verdestek szárnyaikkal, s meghozták nekem azt a fajta bizsergést, amire minden lány vágyik az életében egy csóknál. Tökéletes volt. Viszonoztam a csókot, s közben beletúrtam Harry göndör hajába, mire ő belenyögött a csókunkba, s még jobban magához ölelt, miközben szánk tevékenysége nem állt meg egy pillanatra sem. Végül levegő hiányában váltunk el egymástól. Harry még mindig karjaiban tartott és engem fürkészett. Elmosolyodtam, mire ő is, és újból összekulcsolta ujjainkat.

- Ki kéne mennünk már. A többiek biztos aggódnak. – mondtam még mindig nehezen lélegezve.

Bólintott, majd adott a számra egy puszit, és együtt a nappali felé vettük az irányt.

Mikor kiértünk, mindenki ránk nézett, majd összefonódott ujjainkra. Nekem esett le kettőnk közül először, hogy mit bámulnak, ezért égővörös arccal villámgyorsan kikaptam a kezem Harryé közül, majd zavartam leültem Marie mellé.

Mindenki Harryt meg engem kémlelte, a többség mosolyogva, mintha tudnák, mi történt odabent, ám mikor Nicky-re pillantottam, nem láttam a szemében mást, mint dühöt, haragot és villámokat. Ha szemmel ölni lehetne, én már biztosan halott lennénk. Szemeiből azt olvastam ki, hogy „ezt még nagyon megbánod”, majd magára öltött egy műmosolyt, és a csendet megtörve tovább csacsogott Harrynek. Niallre néztem, aki szomorúan engem bámult. Nem volt az arcán, sem a szemében megvetés, düh vagy bármiféle jel arra, hogy haragudna rám, vagy ránk, csak szomorúság, mérhetetlen fájdalom és… szerelem? Lehetséges volna, hogy néhány másodpercre szerelmet láttam megvillanni tekintetében? Nyeltem egyet. Nagyon rossz volt őt így látni. Soha senkinek nem kívánom ezt az érzést. De mégis mit kéne tennem? Hiszen nincs semmi közünk egymáshoz. Elkaptam a fejem, és kissé megugrottam, amikor meghallottam a Rock me-t max hangerőn szólni, és mindenki rám meredt. Már Louis eső szólójánál járt a dal, mikor leesett, hogy nekem csörög a telefonom. Gyorsan felpattantam, az ebédlőasztalhoz siettem, felvettem, majd felviharzottam az egyik vendégszobába, hogy normálisan tudjak beszélni anyuval.

Körülbelül negyed óra múlva már mosolyogva mentem vissza a nappaliba. Megint feltöltődtem anyu és Diana hangjától, és magától a tudattól, hogy minden rendben velük.

- Ninaa! Épp jókor! Spongyabob! – kacagott Daisy a tévére mutatva. Olyan aranyos volt…J

- Oké, mindjárt jövök én is nézni. Nem tudjátok, merre van Harry? – fordultam a többiekhez.

- A konyhában Nicky-vel. – vont vállat Lottie. Nagyot nyeltem. Úgy látszik, a legidősebb Tomlinson-lány is felfogta, amit az előbb mondott, mert arcán döbbenet, és megvilágosodás suhant végig, majd villámgyorsan felpattant Eleanorral együtt, és mindhárman berohantunk a konyhába. De ami ott fogadott, azt nem lehet csak úgy elfelejteni…

Chapter 14. - A két lány

Sziasztok drága olvasók!:) Nagyon-nagyon köszönöm ezt a sok oldalmegjelenítést, ami márron több, mint 1650! Hihetetlen! Zseniálisak vagytok. Igazából ehhez a fejezethez nincs sok mondanivalóm, meg nem is nagyon vagyok csacsogós kedvembe, ezért most hagylak titeket olvasni. PusziPacsiÖlelés:

 xoxo ~Anne Norina Joiner~

Villámgyorsasággal tápászkodtam fel az ágyamból reggelre virradva, bár nem nagyon szerettem volna elhagyni a jó meleg rejteket.

Kinyitottam az ablakot, s a nap meleg, de ugyanakkor lágy sugarai megcsaptak, a meleg levegő beáramlott a szobába, s a finom szellő vidám játékot űzött a függönnyel. Mosolyogva figyeltem ezt a csendéletet, de hamar rádöbbentem, hogy sietnem kell, ha nem akarok elkésni. Bementem a fürdőbe, vettem egy kellemes és frissítő zuhanyt, majd a szekrényemből gyorsan kikaptam egy szettet. Választásom egy ujjatlan szürke pólóra, aminek az elejét csipke díszíti, egy farmer rövidnacira, valamint egy egyszerű, fekete papucsra esett. Kiegészítőnek egy gyönyörű fekete karkötőt és egy gyűrűt dobtam fel magamra.
Csokibarna hajamat hagytam hullámosan a vállamra omlani, nem szerettem volna nagydobra verni a kinézetemet, hiszen sosem törődtem vele igazán.

És igen, már teljesen kipakoltam a bőröndömből, ami immáron a polc tetején pihen. Egy hetembe került, de sikerült végeznem vele. Meg lehet tapsolni!

Buzgón siettem lefelé, ennek következtében – természetesen, nem is én lennék, - beleütköztem Louis-ba.
- Ó, annyira sajnálom, ne haragudj! – kaptam a fejemhez.
- Nincs semmi baj. – felelte mosolyogva. Úgy próbáltam végigmérni, hogy ne igazán legyen feltűnő, de gondolom ez nem igazán ment, mert mikor az arcához értem, csintalan mosolya árulta el, észrevette előbbi tettemet. Rögtön elpirultam és én is elmosolyodtam. Istenem, ha ezt Eleanor látta volna! Nem szeretném, ha nézeteltérés vetődne fel köztem, és a húszéves lány között, hiszen nagyon szeretem őt, gyakorlatilag ő az egyik legjobb barátnőm, így ez a helyzet nagyon nehéz. Leérve Jay már várt a reggelivel, ám utána hamar elment dolgozni. El és én elmosogattunk – hát persze, Jay híján a két legidősebb nőnemű lény a házban –, miközben Lottie elment Loláért, s mehettünk is a Direction-villába.

~~~.~~~

Pontban kettőkor egy fekete BMW parkolt le a villa elé. A kormány felöli oldalról egy alapból göndör, de most kivasalt barna hajú lány szállt ki, míg az anyósülés felől szőke fürtöket véltem felfedezni.
- Figyi mindenki! Megjöttek a lányok! – kurjantott az ablakon kinézve Lottie, mire Liam és Zayn azonnal a bejárati ajtó kívüli felén termett. A szívem hevesebben kezdett verni, a fülemben zúgó vértől alig hallottam valamit.
- Nyugi Nins! Nem lesz semmi baj! – szorította meg a kezem Eleanor, mire én bólintottam. Nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt kifelé vette volna az irányt.
Igen, már ilyen jóban vagyunk, hogy néha csak úgy spontán megpusziljuk egymást. Emmáékkal is szoktuk.

Beszélgetést véltem felfedezni, majd az ajtón a Little Mix gyönyörű szép énekesnője, Perrie lépett be barátjával az oldalán. Szőke haja, mint legtöbbször, most is kiengedve omlott a vállára elegánsan oldalra fésülve. Vastag, ugyanakkor gyönyörű sminkje kiemelte arcának szépségét, ezt csak tetézte kör alakú fülbevalója. Ruhának mára egy fehér csipkecsodát választott, ami egy bohókás, két virágmintás övvel csak jobban vonzotta a tekinteteket karcsú alakjára, kiegészítőnek pedig egy szintén fehér karkötő. Cipőnek egy fehér balerinacipőt választott. Ez egy így együttesen elképesztő látványt nyújtott, én pedig el sem akartam hinni, hogy találkozhatok kedvenc énekesnőmmel.

De itt még semmi nem ért véget. Mert utánuk besétált Liam, oldalán a világ legjobb táncosnőjével, Danielle-lel. Danielle világos barna, jelen pillanatban egyenes haja lazán kiengedve, hagyta, hogy a szél játszadozzon tincseivel. Nem sok smink volt rajta, tudta, nem kell neki ahhoz, hogy szép legyen. Egy has középig érő szürke pólót viselt, amit nagyobb strassz kövek díszítettek, és egy hosszú fekete farmert. Lábbelinek egy piros magassarkút választott, kiegészítőként pedig egy fekete táskát. Most élőben is megállapíthattam, hogy tényleg zseniális érzéke van a divathoz, és hogy ez a lány valóban olyan gyönyörű, mint azt eddig képzeltem.

- Sziasztok! – vigyorgott Lottie, majd odament hozzájuk, és megölelte őket.
- Heló mindenki! – nevetett Perrie, és mindenkit végigölelgetett Dani-vel az oldalán, akit ismert.
- Csajok, hadd mutassam be nektek Nináékat! – jött oda hozzám El.
- Heló, Nina Eversound vagyok. – mosolyogtam, majd intettem nekik egyet esetlenül.
- Danielle Peazer. – jött oda hozzám Dani, majd megölelt.
- Én pedig…-kezdte volna az énekesnő, de közbevágtam. – Te pedig Perrie Edwards, tudom. – mosolyogtam, miközben ő is megölelt.
- Mindkettőtöket ismerem, és nagyon szeretem azt, amit csináltok. Felnézek rátok, mert szerintem csodálatosak vagytok. És nem csak, mint a fiúk barátnői, hanem te – néztem Dani-re – mint táncosnő, - te – itt Perrie-re néztem – pedig mint énekesnő. – mosolyogtam.
Összenéztek, és egymásra mosolyogtak.
- Nagyon aranyos vagy, köszönjük szépen. – mondta Danielle.
- Igen, Ninu szerint Dan a világ legjobb táncosnője, és ölni tudna, hogy olyan hangja legyen, mint Pezz-nek, és… - rakott rá még egy lapáttal Harry, de közbeszóltam.
- Khm… szerintem már értik! – mondtam halkan, paradicsom vörös fejjel. Pimaszul elmosolyodott.
- Már régóta álmodozott arról, hogy találkozik veletek és… - folytatta az égetésemet, de Emm és Lola egyemberként mordultak rá.

Miután a többiek is túlestek a bemutatkozáson gyorsan melegítettük az ebédet, mert megvártuk a két lányt vele.
- Greg írt, hogy átjöhetnének-e Ryannel és Eddel. – szólalt meg Lott ebéd után a telefonját fixírozva.
- Tőlem. – vont vállat Harry, aki mellettem ült és szintén a telefonját nyomkodta, majd felállt a kanapéról, és mielőtt bement volna a konyhába, adott a homlokomra egy puszit, mire kellően elpirultam.
- Ez meg mi volt? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Lola.
- Semmi. – vágtam rá talán túl gyorsan is.
- Ühüm… tényleg semminek tűnt. – bólogatott Lolita, mint aki egy szavamat sem hiszi el.
A tévé irányába fordítottam a fejem, de arcomon éreztem az égető pillantást. Óvatosan odafordultam. Niall feszülten nézett engem, gyönyörű kék szemeiben most nem igazán láttam azt a fajta csillogást, amit szoktam. Látta, hogy nézem, ezért gyorsan elkapta rólam a fejét. Sóhajtottam egyet.
- Akkor Evy-nek is szólok, hogy jöjjön át. – vetette fel Fizzy. Jóváhagyásunk után elvonult telefonálni.

- Nina! Gyere egy kicsit! – mosolygott rám Perrie, majd Dani és Eleanor társaságában felment az emeletre, ha jól láttam Zayn és az ő hálószobájukba. Komótosan feltápászkodtam, majd követtem őket. Mögöttem Dani gondosan becsukta az ajtót, és nekidőlt.
- Oké, szóval mi van közted és Harry között? –tette fel a számomra nem várt kérdést Perrie a két lány pedig várakozóan nézett rám. A levegőt szaporábban véve, és szívem kétszer gyorsabbi dobbanását figyelmen kívül hagyva próbáltam összeszedni a gondolataimat. Mit is érzek iránta igazából? Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. A zöld szeme, mely mindig meg-megcsillanni látszik, ha meglát, a gödör haja, a mély, rekedtes hangja, mit, ha meghallok, pillangók ezrei szállnak fel a gyomromban keringőt járva, az érintései, és az a tekintet, amivel kábulatba ejt, szinte hipnotizál minden egyes alkalommal… ez mind-mind olyan dolog, ami miatt nem tudom, mit érzek valójában. Tény, hogy Harry nagyon aranyos fiú, de tizenkilenc éves, én pedig még csak tizenhat.
- Hát… annyit mondhatok, hogy nem közömbös számomra, de nem tudom eldönteni. – feleltem végül, lassan, megfontoltan. A három lány sokat sejtve összenézett, majd Dani kinyitotta az ajtót.
- Oké, csak ennyit akartunk tudni. – puszilt meg Eleanor, és mind a négyen lementünk a többiekhez.
Greg, Ryan és Ed már ott voltak, odamentem hozzájuk, Edet megöleltem, Greggel és Ryannel pedig lepacsiztam, ám ekkor csöngettek.

Evy állt az ajtóban egy olyan ember mellett, akire nem számítottunk…

Chapter 13. - Miért nem mondtad el?

Hello my dear readers!:)

Üdvözletem néktek a Föld nevezetű bolygóról, ahol az ember nevű űrlény él. Hogy telik a nyaratok? Voltatok már valahol? Én még csak a nyagyimnál Mohácson:/ :)  Eddig az új kinézetre összesen még csak 3 szavazat érkezett, nagyon örülnék neki, hogyha ez a szám egy picit növekedne, valamint néhány komi és új feliratkozó is jól esne. Tehát egyszóval SZAVAZZATOK, KOMIZZATOK, IRATKOZZATOK FEL!:)

Rengetegen nézték meg a blogot már, több mint 1500 megtekinténél járunk.Imádlak titeket, nagyon szépen köszönöm! Próbáltam izgalmas fejezetet hozni, de nem igazán sikerült valami jól. Viszont majd kárpótollak titeket. Kaptam egy díjat is Vickytől, majd ha lesz egy kis időm, kiteszem. (Köszönöm Vicky!:)

Nem is fecsegek tovább, jó olvasást! Xx ~Anne Norina Joiner~

Tegnapi hazatértem után – vagyis miután egy egész nap átalvása után felébredtem – első dolgom volt a lányokkal visszamenni a Tomlinson-házba, hiszen Jay is tudott az elrablásomról, aki persze értesítette anyáékat, így őket is meg kellett nyugtatnom, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom. Érdekes. Két hete mentem el otthonról és máris bajba kerültem. De a jó oldala, hogy végre soha többé nem látom apát. Legalábbis nagyon remélem. Megbeszéltük a srácokkal, hogy éjjelente Louis-ék házában alszunk, nappal viszont itt fogjuk boldogítani a fiúkat-lányokat. Apropó, lányok. Danielle és Perrie holnap érkeznek. Már alig várom, hogy megismerhessem a két példaképemet. Az Eleanorral való találkozásom előtt is ugyanilyen gyomorgörcsöm volt, de aztán hamar kiderült, hogy nem volt mitől tartanom, hiszen szinte azonnal közös nevezőre jutottam a húsz éves modellel.


Mióta épségben hazakerültem, mindenki ügyel rá, hogy egy percre se hagyjanak egyedül, sokkal figyelmesebbek velem az emberek. Ma reggel például még Nicky is érdeklődött a hogylétem felől, igaz ő csak azért, hogy bevágódjon Harry-nél, hiszen köztudott, hogy göndör hajú barátunk a kedvence a világhírű bandából, de akkor is jól esett.
Soha életemben nem kaptam még ennyi gyengédséget és törődést, mint most, és ez nagyon jól esik. Tudni, hogy van(nak) mellettem valaki(k), aki(k) figyel(nek) rám, hihetetlen érzés, de az igazság az, hogy néha már egy kicsit sok. Ma reggel Niall például még a vécére is el akart kísérni. Szerintem ez azért kicsit túlzás, mivel nem hiszem, hogy bárki is a villa mellékhelységében akarna rám lecsapni. Az azért még egy rablótól, vagy gyilkostól is furcsa lenne. Szerintem.

~~~.~~~

Ma délután program híján, és tudva, hogy rajongók százai várják Doncaster utcáin a One Directiont, csak tévéztünk. Pontosabban mozimaratont tartottunk. Nekem a Tökéletes hang és az Éhezők viadala tetszett a legjobban, Emma inkább a régi, jó klasszikust, a Dr. Szöszit részesítette előnyben, míg Marie a lovas filmeket, Lola pedig az általam is istenített Sakáltanyát. Lottie-nak állítólag mindegyik tetszett, kivéve az akciófilmek, amiket a fiúk okos módon megnézettek velünk, így azokat mi végigszenvedtük.
- Gyerekek, én kikészültem! Az agyam nem képes több képet és információt befogadni. – sóhajtott Zayn. Egyetértően bólintottam. Már velem is ez volt a helyzet.
- Ne már! Csak még egy utolsót! – nyafogott El. Komolyan mondom, ez a lány néha mintha nem is egy húszéves nő lenne, hanem egy ötéves kislány. Egyébként a fanoldalak állításai, miszerint Eleanor Louis női változata, teljesen beigazolódtak, a csaj ugyanolyan hiperaktív és néha idegesítő, de rettentően kedves, okos, édes, aranyszívű, mint egy évvel idősebb barátja, akivel nem mellesleg külsőleg is tökéletes pár.
- Jó oké, de ez tényleg az utolsó lesz. – mondta Liam, s berakott egy filmet. Igazából fogalmam sincs, hogy melyik volt az.
- Kimegyek popcornt csinálni. – sóhajtottam, és megfogtam a tálat, aminek a tartalmát az előbb jóformán csak Nialler ette meg. Előkerestem a még megbontatlan pattogatni való kukoricacsomagot és betettem a mikróba. Hirtelen egy kezet érzek a derekamon. A nem várt érintéstől ijedten megugrok, és zakatoló szívvel próbálok megfordulni.
- Nyugi, semmi baj, csak én vagyok. – hallom meg az előbb említett ír manó hangját. Akadozva kifújom a levegőt a megkönnyebbüléstől, s megfordulok karjaiban. Egy gyönyörű, kéken csillogó szempárral találom szembe magam, s egy megnyugtató aranyos mosollyal, amitől nekem is rögtön felfelé görbülnek ajkaim. Ez az édes fiú mindig ezt váltja ki belőlem.
- Gondoltam, segítek egy kicsit. Már nekem sincs kedvem filmezni. Szétültem a fenekem. – grimaszolt egyet, amin kuncognom kellett. Bólintottam. Még mindig a karjaiban tartott. Kezemet felvezettem a hajához, végigsimítottam egy szőke tincsen. Az ír szépség ajkait egy sóhaj hagyta el, ahogy játszottam a hajával. Kicsit oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban szemügyre vegyem, mikor kezével végigsimított az arcomon. Lehunytam a szemem érintésétől. Eközben hallottam, ahogyan a mikró csipogással jelezte, hogy megmelegítette azt, ami benne van.
- Kész a popcorn. – suttogtam, s kihámoztam magam a fiú karjai közül. Én kiszedtem a finom csemegét a tasakból, míg ő narancslét töltött, s kimentünk a többiekhez.
Körülbelül az egész filmet végigszenvedtük, csak Ellie élvezte. Vagyis szerintem azt élvezte, hogy mi csoportos öngyilkosságra készültünk.
- Srácok, felmehetek aludni? – kérdeztem a film közepénél, amikor már tényleg nem bírtam tovább.
- Persze. – mondta Harry egy bágyadt mosollyal arcán, én pedig megcéloztam az egyik vendégszobát.
A fekvő helyzet megváltás volt számomra, nekem is fájt már mindenem. Lehunytam a szemeim, s elmerültem az édes álmok földjén.

~~~.~~~

Arra ébredtem, hogy az ágy besüpped a másik oldalamon. Meg akartam fordulni, de beleütköztem valamibe, pontosabban valakibe. Ijedten kaptam fel a fejem.
- Nyugi, én vagyok az, Louis. Semmi baj, gyere ide! – vont karjaiba. Légzésem lassan egyenletessé vált.
- Miért vagy itt? – néztem tengerkék szemibe, mikor elengedett.
- Csak úgy. – vonta meg a vállát, de láttam rajta, hogy hazudik.
- Tomlinson, most vagy elmondod, vagy kiszedem belőled, de nem biztos, hogy neked az jó élmény lesz. – fontam keresztbe a karjaim magam előtt. Nem akartam vele ilyen távolságtartó lenni, de szemei egyszerűen megbabonáztak. Viszont ugyan ezt érzem Niall-el és Harry-vel is. Mi történik velem? Igaz, Harry érintései a legintenzívebb hatásúak rám, de mivel eddig, amíg nem ismertem őket, Louis tetszett, így ez elég kellemetlen. Főleg, hogy most bejött a képbe Niall is. Mindhárman olyan édesek, aranyosak, és figyelmesek velem. Ugyanakkor Louis-val azért vagyok ilyen, mert a barátnője az én egyik legjobb barátnőm, és ha megtudná, hogy esetlegesen gyengéd érzelmeket táplálok a huszonegy éves énekes iránt, szerintem azonnal elveszteném a barátságát. Azonkívül még magam sem tudom, mit érzek Louis, Harry vagy éppen Niall iránt, és ez bosszant.

- Jó, oké, szóval amikor elmentem érted és kiváltottalak… Istenem, ez de hülyén hangzik… Akkor az a férfi mondott valamit, ami nem hagy nyugodni. Idézem: „Na, pá bogaram, remélem, soha nem látlak többé. Üdvözlöm Dianát és édesanyádat!” Ezt hogy értette? Te ismered őt? – nézett rám kérdően.
Légzésem szaporább lett, éreztem, hogy emlékek hada jelenik meg lelki szemeim előtt. Kétségbeesetten néztem az előttem lévő fiúra, mire az felfogta, hogy kényes témába tapintott, s nyugtatóan végigsimított arcomon, miközben szemeivel pásztázott. Próbált megnyugtatni.
- Ő… az… - akadoztam. Louis készségesen várta, hogy kibökjem. Nagyot szippantottam a levegőből, erőt gyűjtöttem. – Apám. – sóhajtottam, majd éreztem, hogy egy rakoncátlan, kövér könnycsepp legördül égő arcomon. Lou gyorsan letörölte, és átölelt. Fejemet mellkasának döntöttem, és próbáltam csillapítani az érzelmeimet, s nem elsírni magam.
- Istenem, még is milyen apa az ilyen? Ha valaha bánt téged még egyszer én… - éreztem, hogy megfeszülnek izmai, s próbálja kordában tartani a dühét.
- Nem fog. Elment Amerikába. Én voltam az eszköz a pénzszerzéshez. Ha még két órát vártok a váltságdíj átadásával, akkor én most nem lennék itt. – néztem magam elé mereven, majd felnéztem Louis-ra. Engem nézett.
- Miért nem mondtad el? – kérdezte feszülten.
- Mert nem láttam értelmét. Már megtörtént. Soha többé nem fog ártani nekem és a családomnak. – sóhajtottam, mire bólintott egyet. Ezek szerint igazat ad nekem.
- Szeretnél még aludni? – kérdezte kis idő múlva állát a vállamon pihentetve. Megráztam a fejem. Lementünk a többiekhez, de nem voltak a nappaliban.

Kimentünk az udvarra. Elnevettem magam a kép láttán.
Harry és Niall gitározott. Eleanor és Lottie a hintaágyon feküdtek egymás ölében, amit mondjuk, nem tudom, hogy hogy oldottak meg, de mindegy. Zayn, Liam és Marie beszélgettek a fűben fekve. Phoebe és Daisy a kerti medencében fürödtek, jobban mondva pancsoltak és labdáztak. Emma, Lola, Fizzy és az időközben megérkezett Evy pedig Twistereztek. Louis rögtön odament a hintaágyban fekvő kedveséhez és húgához, és rájuk ugrott, mondván „kicsi a rakás”. Én elröhögtem magam, majd odamentem a két gitározó fiúhoz.

- Heló Ninu! – vigyorgott Harry.
- Mi bajod van Styles? Milyen Ninu? – kérdeztem nevetve.
- Hát ez az új beceneved. Már Nina, Nins és Ninu vagy. – magyarázott mosolyogva Niall.
- Ezt együtt találtátok ki? – kérdeztem mosolyogva, miközben leültem közéjük.
- Igen. – válaszolták egyszerre.
- Hogy én ezt honnan sejtettem? – forgattam meg a szemeimet.
- Héj Nina! Igaz, hogy minden sulis füzeted tele van firkálva a nevemmel? – kurjantott Louis vidáman. Nyeltem egyet, és szúrós szemmel körbenéztem, majd megállapodtam egy emberen, aki kicsit összehúzva magát, engem figyelt.
- Charlotte Tomlinson! – sziszegtem hangosan.



Chapter 12. - Üdv újra itthon!

Drága olvasóim!:)

Nagyon köszönöm a másfél hét alatt összegyűlt több, mint 200 megtekintést, annyira hálás vagyok! Közben kaptam egy kritikát is, igyekszem megfelelni az elvárásoknak, és megfogadni a tanácsokat.(Köszönöm Ági!)

Ma jöttem haza a nyaralásból és eldöntöttem, hogy rögtön fel is rakom az új fejezetet.

Amint látjátok változott a blog kinézete. A fejlécért mégegyszer hatalmas köszönet Edinának!

Apropó,új design!Kitettem egy SZAVAZÁST, ami arról szól, hogy mennyire jön be nektek a blog új külseje.Kérlek titeket, SZAVAZZATOK!Nem is szaporítom tovább a szót...Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

Éreztem, hogy már tudatomnál vagyok, de nem akarom kinyitni a szemem. Jóleső érzéssel simítottam végig kezemet a puha ágyon. Több mint huszonnégy órán át csak ültem egy sötét, koszos raktár egyik sarkában, úgyhogy most olyan jól esett aludni és csak úgy feküdni egy valamin, ami nem a föld volt. Szempilláimat kissé rebegtetve lassan kinyitottam a szemem. A sötétítő be volt húzva, az ablakon nem áramlott be semmi fény. Gondolom Louis húzta be, mikor felhozott.

A legutolsó emlékem, hogy a kocsiban elalszom, majd két kezet érzek, ami gyengéden átfogja a derekam, és becipel a házba, fel a lépcsőn, majd lerak egy ágyra és betakargat, miközben én békésen szunyókálok, de tudatomnál vagyok.

Hallom, hogy lent a földszinten az emberek beszélgetnek, majd hirtelen valaki jön a lépcsőn felfelé.
- Megnézem, hogy felkelt-e már, vagy, hogy minden rendben van-e. – hallottam Niall aranyos ír akcentusát még messziről, ám alig néhány másodperc múlva nyílt az ajtó.
- Nina! – szólított meg halkan, hihetetlenül édesen. – Fent vagy? – kérdezte.
Halványan elmosolyodva bólintottam egyet, majd újra kinyitottam szemeimet.
Leült mellém, és kitűrt egy rakoncátlan tincset az arcomból, amin kénytelen voltam elmosolyodni.
Belenéztem a felfoghatatlanul gyönyörű kék szemébe, ami azon nyomban elvarázsolt. Néztem, ahogy tökéletesen felállított szőke, ám itt-ott barna foltokkal tarkított hajába beletúr, majd rózsaszín telt ajkai elvállnak, mielőtt megszólalt volna.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Mostmár igen. – suttogtam.
- El sem tudom képzelni, hogy milyen rossz lehetett ott neked. Sajnálom, hogy elküldtünk egyedül az erdőbe. Hibáztunk. De többé nem hagyunk magadra egyetlen percre sem. Bízhatsz bennünk. – mondta, miközben tekintete elhomályosult, s megsimította a hajam.
- Semmi baj. - suttogtam mosolyogva. – Tudom, hogy mindent megtettetek azért, hogy megmentsetek, és nagyon hálás vagyok nektek. El nem tudom mondani, hogy mit éreztem, akkor, amikor ott voltam a sötét raktárban, ahonnan tudtam, hogy nem szabadulhatok, miközben éreztem és tudtam, hogy ti mindent megtesztek értem, és aggódtok miattam, valamint, hogy nem tudjátok, mi van velem. Rettenetes érzés volt. – az emlékek visszaidézésére kicsordult egy könnycsepp. Niall azonnal letörölte a hüvelykujjával, s végigsimított az arcomon, amit én egy jóleső sóhajjal nyugtáztam. Soha, senki nem volt még velem ilyen gyengéd, csak anya, mikor kislány voltam.
- Semmi baj, Nina! Most már itthon vagy. És mi melletted vagyunk. Vigyázunk rád. Vigyázok rád. – emelt karjaiba, s hagyta, hogy fejemet mellkasára hajtva újra elrepüljek az álmok földjére.

~~~.~~~

Amint kinyitottam a szemem Niall-t láttam meg magam mellett, amint mosolyogva engem néz.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – kuncogott halkan. Felnevettem.
- Mennyi ideje alszom? – kérdeztem kissé tartva a választól.
- Hát, miután Louis felhozott, átaludtál egy egész napot, de mikor én feljöttem, és beszélgetés után elaludtál, csak négy órát. Úgyhogy most este nyolc óra van. – magyarázott.
- Akkor miért úgy köszöntél, hogy jó reggelt? – nevettem fel. Mosolyogva vállat vont, majd belepuszilt a hajamba, és feltápászkodott. Nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam, és ő készségesen felsegített. Még sajgott pár porcikám, és hasogatott kissé a fejem, de már nem volt annyira éles a fájdalom, mint tegnap.
- Ha nem gond, lezuhanyoznék – mondtam halkan.
- Dehogy baj. – mosolygott rám, s megpuszilta a homlokom, majd megmutatta a fürdőt.

Beálltam a zuhany alá, és magamra eresztettem a vizet. Jólesően felsóhajtottam a forró víz hatására, s hagytam, hogy a hajamról lecsurogjon a mellkasomra, majd fokozatosan lefelé. Körülbelül negyed óráig áztattam magam. Mikor kiszálltam, örömmel konstatáltam, hogy nagyjából már elmúltak a fájdalmaim, talán a fejem lüktet még mindig egy kicsit. Ahogy kiléptem a fürdőből, megláttam, hogy valaki készített ki nekem ruhát. Illetve Eleanor ruháját. Bárhol felismerném a stílusát. Nem igazán szeretek így kiöltözni – főleg, ha nem megyünk sehová, vagy nem kell valamilyen fontos eseményen részt vennem, ami azért valljuk be, nem sokszor fordul elő -, de, mivel a Direction villában voltunk, az én ruháim pedig nem itt vannak, vonakodva bár, hiszen tudom, hogy az ilyen ruhák nem túlzottan előnyösök számomra, de fölvettem.

 

Kopogás hallatszott, majd miután beinvitáltam a személyt, Harry mosolygós arcát, és tökéletesen beállított göndör haját véltem felfedezni.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben hagytam, hogy a karjába vonva a szuszt is kinyomja belőlem.
- Igen. De ha megfojtasz, akkor nem lesz az. – nevettem. Gyorsan elengedett, s jól láthatóan végigmért. Éreztem, hogy az arcom a megszokott fehér helyett kezd halványpirosba átmenni. Megköszörültem a torkom, mire felkapta a fejét és megnyugtatóan elmosolyodott.
- Csodásan nézel ki. – suttogta szemembe nézve. Nem tudtam ellenkezni, vagy csak nem akartam. Hirtelen hittem neki. A szemébe nézve minden mondandóm elfelejtettem, s elvesztem a smaragdzöld hurrikánban. Kezét arcomra simította.
- Nina, én annyira sajnálom! – suttogta bűnbánóan, mintha csak ő tehetne az egészről.
- Semmi baj. Nem a te hibád. – mondtam, miközben kezemet felvezettem a hajához, és finoman elkezdtem ujjaim között tekergetni egy göndör hajszálat. Lehunyta a szemét és felsóhajtott. Kuncogni kezdtem.
- Le kéne mennünk. – figyelmeztettem. Szemét kinyitotta, s csillogó szemmel bólintott. Ajkait közelítette az arcom felé, s hosszasan megpuszilt. Most én hunytam le a szemeimet. Harry tette valahogy sokkal intenzívebb érzéseket váltott ki belőlem, mint mikor Niall ajkait éreztem a bőrömön. Megfogta a kezem, és levezetett a lépcsőn, gondosan ügyelve minden lépésemre.

A többiek a kanapékon, vagy éppen a földön voltak elterülve, és unottan néztek valami filmet.
Megálltunk az egyik heverő mögött.
- Mi az? Már nem is érdekellek titeket? – kurjantottam el magam, mire mindenki meglepetten rám emelte tekintetét.
- Nina! – sikított fel egyszerre Lottie, Emma, Eleanor és Fizzy, majd mind a négyen teljes erejükből rám ugrottak. De nem, tényleg! Rám ugrottak! Ennek következtében persze a földön kötöttem ki. Felnevettem. Jó volt látni, hogy örülnek nekem, és, hogy hiányoztam nekik. Zayn volt olyan édes-kedves, hogy lelökte rólam a négy elszabadult idióta barátnőmet és segített nekem felállni, majd jó erősen megölelgetett.
- Zayn… megfulladok! – nevettem az énekes mellkasába.
- Ne haragudj kicsilány! Jól vagy? – engedett el gyorsan, majd rám kacsintott, és átirányított Liam vállára.
- Minden rendben? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, és ezt tudtam, hogy nem arra értette, hogy fájt-e ahogy megölelt, vagy, hogy kapok-e levegőt Zayn ölelése óta, hanem sokkal komolyabb dolgokra. Ezért is szeretem annyira Liam-et. Mert megért. És mert vele nem csak hülyülni lehet, hanem a bensőségesebb témákat is meg tudom vele beszélni. Lassan, és megfontoltan bólintottam egyet, mire elmosolyodott.
- Nina! Istenem, úgy aggódtunk. – mondta Lola megölelve engem, s éreztem, hogy nem igazán fogja sírás nélkül kibírni. Marie-vel csak néztük egymást egy darabig, majd egyszerre kezdtek el hullani a könnyeink.
Phoebe és Daisy is egyből a karjaimba borultak, majd, miután a bátyjuk elhessegette őket, visszamentek tévézni, de a fél szemük mindig rajtam volt. Annyira aranyosak voltak!
- Hát… üdv újra itthon Nins! – karolt át Louis.
Ha van az életben boldog perc, akkor bátran kijelenthetem, hogy ez az volt. Végre itthon vagyok a barátaimmal, boldogan, biztonságban.



Chapter 11. - A váltságdíj

Sziasztok drága olvasóim!:)

Igaz, hogy minden vasárnap hozom csak az új fejezeteket, de mivel holnap elutazom, és előreláthatólag egész jövő héten nyaralok majd, VASÁRNAP NEM FOGOM HOZNI AZ ÚJ FEJEZETET, ezért a vasárnapit most hozom, jövő héten pedig remélhetőleg haza érek addig. El sem tudom mondani, mennyire de mennyire köszönöm a megtekintéseket. Komolyan, pár nap alatt 800-ról több, mint 1000-re nőtt a blog nézettsége. Nagyon hálás vagyok nektek! Köszönöm szépen! Nem is fecsegek tovább, íme az új (és szerintem izgalmas) fejezet.

Have a nice day guys!:) xx Ani



*Lottie Tomlinson szemszöge*

A nappaliban ültem Lolával, Fizzy-vel, Phoebs-szel, Daisy-vel, Emmával és May-jel karöltve, de nem beszélgettünk, nem néztünk tévét, valamint nem nevetgéltünk, ahogy szoktunk, csak csendesen, szótlanul néztünk ki a fejünkből, míg a bátyámék és Eleanor intézkedtek a pénzzel kapcsolatosan.
- Lottie, ugye Ninának nem lesz semmi baja? – kérdezte halkan, mézédes, kislányos hangján Phoebe. Gyorsan megráztam a fejem, és kiviharzottam a nappaliból. Furdalt a lelkiismeret, hogy nem nyugtattam meg a húgomat, de az igazság az, hogy magamat sem tudom megnyugtatni. Felmentem az emeletre, s benyitottam találomra egy szobába, ami, mint kiderült Harryé volt.
Levetettem magam az ágyra, s hagytam, hogy könnyeim eláztassák arcomat és a hideg párnát. Ha valami történik Ninával, azt sosem bocsátom meg magamnak. Úgy érzem, én tehetek az egészről. Ha nem rángatom ide magamhoz, Doncasterbe, akkor valószínűleg most is vihognánk valami kis apróságon, ám számunkra igenis fontos dolgon webkamerán. Egy kezet éreztem a hátamon, ami lassan simogatni kezdett. Olyan… megnyugtató volt.
- Ne sírj hugi! Minden rendben lesz! – csitítgatóm személyében a bátyámat, Louis-t véltem felfedezni, de hallottam, hogy ő sem igazán hiszi el, amit mond. Ideges volt, és majdnem ő is sírt. De tartotta magát, hiszen ő a férfi, és a legidősebb közülünk. Felkeltem a párnáról, s bevackoltam magamat karjai közé. Ringatni kezdett, és dúdolgatni valamit, mint régen. Karjai között úgy éreztem magam, mint amikor még csak négy-ötéves voltam, s féltem éjszaka a vihartól, ezért átmentem az ő szobájába, bebújtam mellé az ágyba, és hozzábújtam. Akkor is olyan megnyugtató volt. Úgy éreztem, ő mindentől megvéd, mellette nem eshet semmi bajom.
- Mi lesz, ha nem? – szipogtam egy kis idő után.
- Mi van, ha Nina már rég… – nem tudtam folytatni, mert szememből egyszerre újra folyni kezdtek sós önnyeim, amik összevizezték a testvérem szürke pólóját.
- Nem! Ilyenre ne is gondolj! Minden rendben van Ninával. Paul nemsokára idejön a pénzzel, és kiváltjuk őt. Nem lesz semmi baj pöttöm! – pöttöm… így hívott régen. Már évek óta nem használta ezt a becenevet, és most olyan jó volt hallani. Elhittem, amit mond. El akartam hinni. Újból ringatni kezdett, s éreztem, hogy szempilláim lassan lecsukódnak, és elszenderedek.


*Nina Eversound szemszöge*

-Hmm… úgy látszik, hogy a „szupersztárocskáidnak” korántsem vagy olyan fontos, mint hittem. Már csak három órájuk van a huszonnégyből. – vigyorgott gúnyosan.
- Úgy sem tennéd. Nem tudnád megölni a saját lányodat. – néztem rá undorodva, s a félelemtől kissé megremegtem.
- Ó, dehogynem bogaram! – vetett rám egy lenéző pillantást.
- Ne hívj így! – szóltam rá higgadtan. Épp vissza akart szólni, mikor megcsörrent a mobilja.
- Aha, igen. Most? Jó. Akkor viszem a lányt, te meg hozd a táskákat és a repülőjegyeket. Jó. Akkor fél óra múlva. Szia. – hallottam a telefonbeszélgetés egyik felét. Odajött hozzám, felrántott a földről. Kissé felnyögtem a durva érintés miatt.
- Hova megyünk? – kérdeztem.
- Semmi közöd hozzá. Legyen elég annyi, hogyha a barátaid közül egyvalaki elhozta a pénzt, a megbeszélt helyre, akkor mehetsz vele, és élheted tovább a szánalmas kis életedet, engem pedig vár Amerika, de ha beleköpnek a levesembe, akkor téged vár a másvilág bogaram. – mondta, miközben leragasztotta a szám, és bekötötte a kezem, majd kicibált az ajtón. A nap széles sugarai elvakították a szemem, hiszen régóta voltam odabent a sötét raktárban, így a pupilláim kitágultak, a mostani fénynek pedig nem éppen kellemes hatása volt.
„Drága” édesapám felcibált a fekete furgonba, amibe jó erősen feldobott, minek hatására felvisítottam.
Körülbelül húsz percet utazhattunk. Közben azon gondolkoztam, hogy máshogy is juthatott volna pénzhez. Például kirabol egy bankot. (Volt már rá példa). Vagy hitelt vesz fel. Vagy tudom is én. Mért pont én? Képes volt elrabolni a saját lányát és azzal fenyegetőzni, hogy megöli, ha nem kapja meg a pénzét. Eszközként használt engem. Érzetem, hogy arcomon lecsordul egy könnycsepp, hisz ő mégiscsak az apám.

Húsz perc utazás után megérkeztünk. Valahová. A furgon hátsó részében voltam, ahol nincsenek ablakok, ergo nem láthattam, hogy hol vagyunk. Apa kiszállt a kocsiból. Hallottam, ahogyan beszél valakivel. Majd egy másik férfi is beszállt a kocsiba, de nem az, akivel elraboltatott.
- Na bogaram! Most megtudjuk, hogy mennyire is vagy fontos a barátaidnak! – vigyorgott gonoszul a férfi, akivel körülbelül az egész eddigi életemet leéltem. Megforgattam a szemeimet. Tudom, hogy ők soha nem hagynának cserben. Vagy mégis? Magamban folyamatosan egy imát mormoltam. Hiszen csak imádkozni tudtam, hogy a fiúknak sikerült összeszedniük a pénzt. Jelen pillanatban csak Istenben és bennük bízhattam. Körülbelül tíz perc múlva ismét megálltunk. A két ember kiszállt, és beszélni kezdtek. Nem értettem semmit, hiszen a furgon hangszigetelt volt. Nagyon izgultam. De ha meg kell halnom, akkor erős leszek, és szembenézek a halállal.
„Légy erős az életben. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap.” – mondta egyszer anya. Mikor kicsi voltam, minden éjjel, mielőtt lefeküdtem volna, betakargatott, mesét olvasott és mondott nekem ilyen bölcsességeket, tanácsokat. Az elmúlt években szinte kórosan próbáltam betartani a tanácsait, hogy ezzel is segítsem nehéz életünket. Apa ellen is mindig harcoltam. Soha nem adtam fel. Az sem számított, hogy lelkileg már régen egymillió darabra törtem, de muszáj volt állnom a sarat. Erősnek kellett lennem anya és Diana miatt. Most belegondolva, jobb, hogy anyáék elválltak. Így vagy úgy, de mindketten új életet tudnak kezdeni. Anya végre boldog lesz, apu pedig felőlem mehet Amerikába, Ausztráliába, Európába, bárhová, csak hagyjon minket békén.

Gondolatmenetemből az említett személy durva érintései hoztak vissza a valóságba. Konkrétan ledobott a földre.
- Ne! Kérem, ne bántsa őt! – hallottam egy ismerős hangot. Felnéztem. A megkönnyebbüléstől könny szökött a szemembe, ami egy nagy, kövér könnycsepp formájában távozott. Ezt követte még körülbelül öt-hat. Zokogva próbáltam Louis nevét visítani, de a ragasztótól, ami a számba furakodott nem volt könnyű.
- Add ide a táskát! – mutatott apa a táskára, ami Lou-nál volt, és amiben gondolom a megbeszélt összeg pihent.
- Először adja vissza Ninát! – zihálta idegesen Louis rám pillantva, miközben én még mindig zokogtam. Végül hosszas vita után Louis adta át először a pakkot, apa pedig mégegyszer undorodva végigmért engem, majd valósággal átrúgott. Lou lábai előtt értem földet, aki gyorsan felsegített, és jó szorosan karjaiba zárt, miután kikötözte a kezem.
- Shh… semmi baj. Mostmár itt vagyok. Minden rendben. Nins! Shh… ne sírj kislány! – motyogta hajamba, miközben én úgy szorítottam a pólóját, mintha az életem múlna rajta, s közben mellkasába zokogtam.
- Hmm… ez pont egymillió. Szép munka! Na, pá bogaram, remélem, soha nem látlak többé. Üdvözlöm Dianát és édesanyádat! – illetett meg egy utolsó lenéző pillantással, majd társával együtt beült a furgonba, és elhajtott.
- Leveszem rólad a ragasztót. Lehet, hogy egy kicsit fájni fog. – suttogta Lou. Gyorsan, mégis gyengésen húzta le rólam a rossz ízű szalagot.
- L-Louis! – nyöszörögtem, majd újra karjaiba omlottam.
- Olyan rossz volt. – suttogtam. Mindenem remegett.
- Tudom. Nina, te jó ég… mindened tiszta vér. Gyere, haza megyünk. – mondta halkan, majd kézen fogott, de még nyomott egy utolsó puszit a homlokomra, s olyan gyengéden, ahogy csak tudott segített beülni a méreg drága Range Rover-ébe, majd elindultunk haza, miközben a megkönnyebbüléstől elnehezedett a szempillám, és alig vártam, hogy végre ágyban legyek, hiszen már több mint huszonnégy órája nem aludtam.