Chapter 16. - Semmi baj!

Drága olvasóim!:) Elképesztőek vagytok! Ha egy kicsivel kevesebben, mint ötven, kattintanak a blogra, meglesz a 2000 megtekintés. Fogalmam sincs, hogy köszönjem meg nektek, hisze egyszerűen hihetetlen, amit műveltek! Ismét köszönöm a visszajelzéseket, és a plusz két követőt! Ma is hoztam nektek egy nem túl hosszú, de annál eseménydúsabb részt. Ennyi is lenne a napi eszme-futtatásom. Jó olvasást drágák!:)

Csókol: ~Anne Norina Joiner~ xoxo

Nicky teljes erejéből a konyhapultnak szorította Harryt és ahol érte, csókolgatta, valamint a száját próbálta a fiú ajkainak préselni, de Harry kétségbeesetten próbálkozott minél távolabb kerülni a lánytól, ajkait egyetlen nagy csíkká változtatta, hogy Nicky ne tudja megcsókolni, és próbálta eltolni magától, de Nicolet nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát, ezért még jobban próbálta magának tudni a fiút. A fiút, akibe azt hiszem, sőt tudom, hogy szerelmes vagyok. Megkövülten néztem az eseményeket, hirtelen nem fogtam fel, mi történik.

Danielle és Eleanor azonnal ott termettek, hogy segítsenek göndör barátjukon, de még a két idősebb lány is kevés volt ahhoz, hogy Nicky feladja.
- Na jó, ebből elég! – ordította el magát Louis, majd Greggel odamentek a lányokhoz, félretolták őket, és kicibálták Nickyt. Lottie és én rögtön odaszaladtunk Harryhez, próbáltuk lenyugtatni őt.
- Nicole Jasmine Roberts! Mégis mi a jó franc ütött beléd? Hogy viselkedhettél így? Nem vagy normális! – hallottam még kintről a szavakat, amiket Greg vágott a lány fejéhez ordítva, mielőtt Nicky arcán egy pofon csattant. Tudtam, Gregtől kapta.

A srác jóban van Nicole-lal, mert Nicky nővére, Zoé, Greg egyik kiskori barátja, és a három gyerek mindig együtt játszott kiskorukban. Greg szinte a húgának tekinti Nickyt, és most haragszik rá. Vagy csak csalódott benne. Esetleg mindkettő. A lényeg az, hogy egészen kiskorától a lány gondját viselte, mintha ő volna a bátyja, mindentől megvédte, óvta őt, szerette, tanította. De Nicky beleesett abba a hibába, hogy minél feljebb akart kerülni a hierarchiában, minél menőbb szeretett volna lenni. Olyan társaságba keveredett, mint nálunk otthon Sandy Claiton, a nagyszájú, flegma, szilikon cicababa és a platinaszőke csicskái. Csakhogy, mikor az „uralkodó plázacica” és családja elköltözött a városból, új főnök vette át a helyét a szőke hármasban, s abba a hármasba Nicky már nem fért bele. A népszerűsége hirtelen semmivé vált, minden, amin kiskorától kezdve dolgozott, értelmét vesztette. Nicole magába fordult, lázadozni kezdett, és csak még jobban átvette ezt az idegesítő stílust. Mindezt Lottie-tól tudom.

Mikor a lányok már kimentek, Greg és Ryan pedig hazavitték Nickyt, Harryvel együtt felmentünk az ő szobájába. Sóhajtva leroskadt az ágyra, én pedig mellé.
- Annyira sajnálom. Én nem… - kezdte volna, de megsimítottam a karját.
- Semmi baj! Nincs miért aggódnod, láttam, mi történt. – mosolyogtam rá halványan, mire megkönnyebbülten kifújta a levegőt, és az ölébe húzott. Orrával megbökte az arcom, mire felkuncogtam. Átkarolta a derekam, mire én kezeimet az övéire helyeztem, és még szorosabban öleltem őt.
- Soha nem tennék olyat, amivel ártanék neked, vagy megbántanálak. Ugye tudod? – suttogta a fülembe.
Kellemesen rekedtes hangjától kirázott a hideg, mintha csak maga, egy angyal szólt volna hozzám.
- Igen, tudom. – mosolyodtam el.

Szembe fordultam vele. A szeme, mely két észveszejtően szép smaragd kőre emlékeztetett, káprázatosan csillogott, mintha csak azt mondaná, „Nincs több sötétség! Eljött a fény ideje!”, gyönyörű, göndör fürtjei szabályosan fogták közre arcát, rózsaszín, telt ajkai levegővételkor néha egy kicsit szétváltak, tekintete szemem és ajakim között cikázott. Kíváncsian ránéztem, mire elvigyorodott. Imádnivaló gödröcskéi előbukkantak, melyek engem is mosolygásra késztettek.
Ajkait az enyéim felé közelítette, és pár másodperc múlva végre megcsókolt. Ezen a napon már másodszor.
Másfél perc múlva kissé zihálva váltunk el egymástól, de nem bírtuk sokáig, ajkaink ismét egymásnak estek. Egyszerűen szükségünk volt egymásra, mintha a másik érintése lenne számunkra a levegő oxigénje, ami nélkül nem tudunk létezni.

- Nina kérdezhetek valamit? – kérdezte halkan kicsivel később.
- Persze, de épp most tetted meg. – mosolyogtam rá.
- Ha ha ha vicces! – vigyorodott el gúnyosan. – De most komolyan. Sokat gondolkoztam rajtad, de legfőképpen rajtunk. Én még soha nem éreztem olyat, mint mikor veled vagyok, mikor te megérintesz vagy megcsókolsz. Tudom, nyálasnak hangzik, de ezt nem tudom másképp elmagyarázni. A szemed, a hangod, az ajkaid, a személyiséged… Ez mind-mind olyan dolog, ami miatt nem tudok magamnak parancsolni, és ha meglátlak, az rögtön mosolygásra késztet. Az ártatlanságod megigéz.
Miattad akarok jobb ember lenni, Nina. Úgy érzem, meg kell védenem téged mindentől, óvnom kell téged, és szeretnem, és nem engedni, hogy bármi rossz történjen veled. Szóval azt, amit kérdezni akarok, teljesen komolyan gondolom. Lennél a barátnőm? – mosolyodott el a monológja végén, nekem pedig kipattantak a szemeim. Harry Styles megkért, hogy legyek a barátnője. Engem, Norina Eversound-ot!

- Én… én… - próbáltam kinyögni az igen szót, amit valójában akartam, de hirtelen beugrott Niall szomorú arca, amikor meglátta összekulcsolt ujjainkat Harryvel, és rögtön összeszorult a szívem. Ha az eszemre hallgatok, igent mondok Harrynek, és a barátnője leszek, ám a szívem erősen tiltakozott ez ellen. Ugyanis Niall iránt is érzek valamit, és nem tudnám elviselni a tényt, hogy fájdalmat okozok neki. Szóval nemet kell mondanom.

- Igen. – nyögtem ki. De nem ezt akartam mondani! Hogy lehetek ilyen hülye?! Nemet kellett volna mondanom, nem igent! De tiltakozni már nem volt alkalmam, mert Harry vigyorogva megcsókolt. Viszonoztam, ám de érzelmeim nem a megszokott boldogság és öröm voltak, mint bármikor máskor, ha ajkaink egymást kényeztetették, hanem torkomban egy gombóccal és összeszorult szívvel gondoltam az ír fiúra, akit az előbbi egyszavas válaszommal akaratomon kívül tönkre fogok tenni lelkileg.

Megfogta a kezem, majd lementünk a többiekhez.
- Gyerekek! Figyelnétek rám? – mondta Harry, de úgy látszik, nem mindenki hallotta meg.
- Hahó, srácok! – ordította el magát Zayn mellettünk, mire mindenki rá figyelt.
- Köszönöm Zayn! – mosolygott bandatársára Hazza, aki csak megvonta a vállát.
- Szóval bejelenteni valónk van. – nézett rám, mire mindenki engem kezdett kémlelni. Szerintem mindenki tudta, hogy mit akar Harry mondani. Niallre néztem, aki alsó ajkát harapdálva, engem nézve várta, hogy Harry megerősítse a hírt, miszerint a szíve összetört. Próbáltam vele felvenni a szemkontaktust, és mikor egy pillanatra sikerült, tekintetemmel azt üzentem neki, hogy „sajnálom”, de hamar elkapta a fejét.
- Megkéretem Ninát, hogy legyen a barátnőm és ő igent mondott. – mosolygott, majd ott, mindenki előtt megcsókolt. Lottie és Emma sikongatva ugrott a nyakamba, majd utána Marie és Lola, aztán sorban a többiek is gratuláltak, egyedül csak Niall ment fel a szobájába.

- Nins, beszélhetnénk egy kicsit? – húzott félre Perrie, majd bementünk a konyhába.
- Láttad Niallt? – kérdezte aggodalmaskodva. Bólintottam.
- Mi baja? – nézett a szemembe a szőke énekesnő.
Tudtam, ha elmondom neki, könnyíthetek magamon, kiönthetem neki a lelkemet, de Niall-ön az nem fog segíteni. Én mégis a könnyebbik utat választottam.

- Tudod, azt hiszem… tetszem Niall-nek. Miután az elrablásom végén hazakerültem, ő olyan gyengéden bánt velem, mint soha, senki más azelőtt. Törődött velem, nem hagyta, hogy bármi bajom essen, mindig mellettem volt. Egyre többször kaptam tőle puszit, egyre többször simogatott, érintett meg. És hát az az igazság… hogy számomra sem közömbös. Mármint érted, olyan aranyos, meg helyes és hát… azt hiszem, hogy nekem is tetszik ő. De Harry valahogy intenzívebb érzéseket vált ki belőlem, és nem tudok magamnak megálljt parancsolni. És azzal, hogy most összejöttem Harryvel, több mint valószínű, hogy fájdalmat okoztam Niallnek. Én pedig ezt egyszerűen nem tudom elviselni. Nem bírom őt szenvedni látni. Vissza akarom kapni azt a bohókás, élettel teli, haspók ír fiút, akit én megszerettem. – öntöttem ki a szívemet Perrie-nek, aki ahhoz, képest, hogy még csak ma találkoztunk először, jó baráthoz híven végighallgatott, és utána jó szorosan megölelt.

- Én is voltam ilyen helyzetben, még évekkel ezelőtt. De abból nem sült ki jó, szóval nem igazán tudok neked tanácsot adni. Ne haragudj! Viszont szerintem mindenképpen beszélned kell Niallel, minél előbb. – nézett a szemembe, majd nyomott egy puszit az arcomra, és kiment a konyhából.
Sóhajtottam egyet és eldöntöttem, hogy beszélek a szőkeséggel. Minél előbb, annál jobb.
Az emelet felé vettem az irányt, és megálltam Niall szobája előtt. Bekopogtam.