Chapter 18. - A rockkoncert

Drága olvasóim!:)
Visszatértem! Nem győzök tőletek bocsánatot kérni, amiért majdnem két hónapja nem volt rész, de (és akkor most jönnek a kifogások) 1.) mivel nyolcadikos vagyok, most a továbbtanulásra kell koncentrálnom, 2.) nem volt ihletem, és 3.) családi gondok. De most itt vagyok, frissen, üdén, új fejezettel, és innentől kezdve minden héten lesz új fejezet (remélem). Hihetetlenek vagytok, nagyon hálás vagyok a rengeteg, (szám szerint 2950) megtekintésért, és, hogy türelmesek voltatok. #iloveyouall #ilovemyreaders #thankyou #imback. Ja és afejezetről annyit, hogy Peternek lesz még nagyobb szerepe is a történetben;).
Jó olvasást!
Ölel: ~Anne Norina Joiner~ xx

Reggelre virradva hatalmasakat ásítva keltem ki az ágyból, bár az óra még csak fél nyolcat mutatott, nem bírtam tovább aludni, ezért lementem a konyhába.

Öntöttem magamnak friss narancslevet, majd eldöntöttem, hogy reggelire nutellás pirítóst csinálok.

Ezt se sokan tudják rólam, de egy nap akár két üveg nutellát is képes vagyok megenni, annyira szeretem, ezért kiskoromban anyu mindig elrejtette előlem és csak hetente két alkalommal adott, de akkor sem túl sokat. Ha eszem belőle, egyszerűen nem tudok leállni vele, túlságosan finom.

Észjárásom közben elővettem a kenyeret, s két szeletet betettem a kenyérpirítóban, majd vissza akartam tenni a szekrényre, de egy hang megszólalt mögöttem.
- Ne tedd el, én is kérek! – szólt kedves hangján, viszont én annyira megijedtem, hogy ugrottam egyet és majdnem fel is sikítottam.
- Eleanor! A szívbajt hoztad rám! – tettem a szívemre a kezem, miután megfordultam.
- Ne haragudj! – kuncogott, majd megölelt.

Reggeli közben minden féléről beszélgettünk, és valahogy most sem bírtam magamban tartanom az érzéseimet, mert miután megkérdezte, hogy mit beszélgettem tegnap Niallel, én kitálaltam neki mindent. Igen, MINDENT, csupa nagybetűvel. Még a csókot is, és, hogy ha nem térek észhez, talán csóknál több is történt volna köztünk.

- Oké, figyelj! Én nem tudom, hogy mi van a fejedben, de nagyon remélem, hogy hamar döntesz. Én mindent megteszek, hogy segítsek, de neked kell választani a két fiú között. Hallgass a szívedre. A lányok egyébként tudják? – szólalt meg eszmecserém után.
- Hát, ha a lányokon Lottie-t, Emmát, Mariet és Lolát érted, akkor a válaszom nem. Perrie és te tudjátok egyedül. – mosolyogtam rá szomorkásan.
- Figyi, Danielle a legjobb köztünk szívügyekben, mert ő közülünk a legidősebb, ergo, neki van a legtöbb tapasztalata pasik terén, plusz még okos is, tud tanácsokat adni, szóval, ha rám hallgatsz, neki elmondod. Lottie-ék pedig… hm… ezt te érzed. Amit jónak találsz. Ha akarod, elmondod, ha nem, akkor nem, ezt rád bízom. – mondta El, majd nyomott egy puszit az arcomra, és visszament az emeletre, engem pedig otthagyott a gondolataimmal. Azt hiszem igaza van. Mindenben.

~~~.~~~

Mivel mégiscsak egy rock koncertre megyünk, megadtam a módját és egy hozzám egyébként távolabb álló szettet választottam mára.

Úgy beszéltük meg a lányokkal, hogy elmegyünk a Direction-villába, és onnan indulunk Lolita, Greg, Ed és Ryan társaságában.

Lottie, Emm, Marie, Louis, Eleanor és én tehát elindultunk a fiúkhoz. Fizzy ma Evy-nél fog dekkolni, az ikrek pedig kirándulni mennek az egyik barátnőjükkel és a családjával.

Pár perc múlva már egyesével estünk be a csodaház ajtaján.
- Gyerekek! Megjöttünk! – kiáltotta el magát Louis.
Mivel nem kaptunk választ, úgy saccoltuk, hogy a kertben lesznek. Sejtésünk be is igazolódott.
Mindenkit körbeölelgettem, már csak két fiú hiányzott, de ők nem voltak kint.

Már épp rá akartam kérdezni a többieknél, mikor egy kéz befogta a szememet hátulról. A hirtelen jött érintéstől felsikítottam. Az illető azonnal elvette a „zavaró tényezőt” a látószervemről, majd maga elé fordított.
Harry gyönyörű zöld szemeivel találtam szembe magam, miközben keze végigsimított az arcomon.
- Ne haragudj szépségem! – kért bocsánatot. Még mindig heves szívveréssel ráztam meg a fejem. Közelebb hajolt, és megcsókolt. Szerveimre ismételten drogként hatott a mozdulat, a gyomrom életre kelt.

Pár másodperc múlva elválltunk egymástól, ujjainkat összekulcsolva vezetett oda az akkora már társalgó társasághoz. Leültünk. Szemeimmel Niallt kerestem, akit Marie mellett meg is találtam gitárral a kezében.
Halványan rámosolyogtam, mire viszonozta és aprót biccentett, szemeivel egy „minden rendbent” üzent. Megkönnyebbülten hunytam le a szemeim, s mosolyogva elegyedtem szóba a velem szemben ülő Danielle-lel.

~~~.~~~

Egy óra múlva már Lolával, Ryannel, Eddel és Greggel a parkba tartottunk, ahol a város fiataljai gyűltek össze egy koncert erejéig.

Kicsit lemaradtam az úton, s elmerültem a magam kis világában. Pár perc múlva azt vettem észre, hogy Ed sétál mellém.
- Mi van, tündérlány? – kérdezte mosolyogva. Igen, rászokott, hogy tündérlánynak hív. Nem tudom, honnan jött neki ez a név, vagy miért hív így, de mindenesetre tetszik.
- Semmi különös Edy. – mosolyogtam vissza.
Persze őt nem lehet átverni. Sóhajtottam egyet.
- Oké-oké. Ugye összejöttünk Harryvel, - kezdtem bele, mire bólintott. – de az a helyzet, hogy tetszik egy másik fiú is, és neki is én. – mondtam feszülten, az ajkamat harapdálva.
Megállt, szemöldökét felhúzva meredt rám, majd újra elindult.
- Ismerem?
- Igen, de…
- Héj, Ed! – szólt közbe Lottie, megkímélve engem a kínos társalgástól.

Szöszi barátnőm egy csapat feketébe öltözött fiú felé mutatott, akik a színpad mögött dekkoltak, és beszélgettek, valamint egyikük hangolta az elektromos gitárját, a többi hangszer pedig már a színpadon volt. Gondolom ők lehettek a „banda”. Körbenéztem. A színpad előtt már jó pár tini várakozott, pedig a koncert kezdetéig még bőven hátravan húsz perc.

- Csúcs, Benék már itt vannak. – vigyorgott Ryan.
- Gyertek, bemutatlak titeket! – szólt Ed, majd mikor indultam volna a többiek után, megfogta a karomat, és visszahúzott magához.
- Ezt a beszélgetést még nem fejeztük be, tündérlány! – mosolygott, de mosolya ellenére tudtam, komolyan mondta. Bólintottam, majd elindultam vele a társaság felé.

- Heló srácok! – pacsizott le a négy fiúval. Mind a négy emo-punk-rock keverék volt.
- Haver már igazán bemutathatnál ezeknek a szép lányoknak. – bokszolt bele az egyik srác Ed karjába vigyorogva.
- Hát, jól van. Lolát már ismeritek. – mosolygott, miközben büszkén nyomott egy puszit barátnője homlokára. Annyira aranyosak együtt!

Először Lottiet mutatta be.
- Ő itt Marie Campbell – mutatott aztán Mayre, aki csak egy mosollyal és egy biccentéssel jelezte a fiú igazát.
- Ez a szöszi Emma Thompson. – vigyorgott Emmre, aki mosolyogva benyögött egy helót.
- Ő pedig Nina Eversound. – mondta végül Ed, én pedig esetlenül körbeintettem.
- Király. Én Ben West vagyok, az énekes, – mutatkozott be az a fiú, aki az előbb ösztönözte Edet a bemutatásunkra. – ő Gabe Smith, a basszusgitáros, - mutatott Ben egy piercinges, raszta hajú srácra. – ez itt Nick, a gitáros – ő egy szőke vállig érő hajú – megjegyzem, elég helyes – fiú volt, - és ő pedig Peter Kroes, a dobos. – mutatta be végül az utolsó bandatagot, egyben a leghelyesebbet is.

Barna, lenőtt haja volt, kék szemei pedig úgy csillogtak, hogy a környéken a legtöbb lányt egyetlen pillantásával levette a lábáról.
Térdig érő farmer gatyát viselt, és egy fekete trikót, valamint lábbelinek egy fekete Nike sportcipőt választott. Bal karján egy tetoválás virított, ami egy oroszlánt ábrázolt, jobb karján pedig egy kereszt és egy – azt hiszem francia – idézet díszelgett. Igazi, vérbeli zenész! Kicsit elbambultam a tanulmányozása közben, mert pimaszul elmosolyodott. Szép a mosolya!
- Gyere Nins! Mindjárt kezdődik a koncert! – bökött oldalba Ryan, majd megindultunk a barátaink felé a színpad elejéhez.

Csupán öt percet kellett várni, és a banda megjelent a színpadon. Ben beállt előre a mikrofon elé, két oldalára a kétgitáros, Gabe és Nick, Peter pedig beült a dobok mögé, és onnan nézett pontosan… Rám! Miért rám? És miért mosolyog közben?

A fiúk belekezdtek egy dalba. Igazi rock dal! Azután egy szerelmes, lassú szám következett. Az is hihetetlen jó volt. Zseniálisak!

~~~.~~~

Egy óra múlva boldogan mentünk vissza a színpad mögé.
- Áááá! Úristen! Kérhetek egy autogramot? – sikítozott viccesre véve a figurát Lottie, mire a fiúk elkezdtek nevetni.
- Semmi akadálya, szöszi! – vigyorgott Ben.
- Én is! Én is! – kezdtünk el teljesen egyszerre ugrálni Emmával, amin mindenki jól szórakozott.
- Oké lányok! – majd mindenki aláírta a kezünket, pedig mi csak poénból mondtuk.

Végül a fiúk elmentek beszélgetni Edékkel, mi, lányok pedig úgy döntöttünk, haza megyünk.
- Várj! Nina, ugye? – kapta el a karom Peter.
- Öhm… igen. – dadogtam lányos zavaromban, amin a dobos fiú jót virult.
- Lenne kedved egyszer eljönni velem moziba, vagy meginni velem valamit? – kérdezte. Ne! Ne! Ne! Nehogy te is ezt tedd velem! Olyan helyes ez a fiú! Ezerszer jobbat találna nálam, miért pont én kellek neki? Szerencsére Lola eldöntötte helyettem a választ.

- Bocsi, ő már foglalt. – mosolygott, majd átkarolta a vállam. Peter rám nézett, mire én zavartan lesütöttem a szemem, s bólintottam egy aprót.
- Ó, akkor bocsi! – mosolygott szomorúan.
Megráztam a fejem.
- De attól még lehetünk…
- Barátok?
- Igen. – suttogtam.
- Rendben, benne vagyok. – mosolygott, majd megadta a számát. Hát így történt, hogy lett egy szuperhelyes, ultramenő dobos barátom, aki csak barát, és semmi több. Az én részemről legalábbis.