Chapter 12. - Üdv újra itthon!

Drága olvasóim!:)

Nagyon köszönöm a másfél hét alatt összegyűlt több, mint 200 megtekintést, annyira hálás vagyok! Közben kaptam egy kritikát is, igyekszem megfelelni az elvárásoknak, és megfogadni a tanácsokat.(Köszönöm Ági!)

Ma jöttem haza a nyaralásból és eldöntöttem, hogy rögtön fel is rakom az új fejezetet.

Amint látjátok változott a blog kinézete. A fejlécért mégegyszer hatalmas köszönet Edinának!

Apropó,új design!Kitettem egy SZAVAZÁST, ami arról szól, hogy mennyire jön be nektek a blog új külseje.Kérlek titeket, SZAVAZZATOK!Nem is szaporítom tovább a szót...Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

Éreztem, hogy már tudatomnál vagyok, de nem akarom kinyitni a szemem. Jóleső érzéssel simítottam végig kezemet a puha ágyon. Több mint huszonnégy órán át csak ültem egy sötét, koszos raktár egyik sarkában, úgyhogy most olyan jól esett aludni és csak úgy feküdni egy valamin, ami nem a föld volt. Szempilláimat kissé rebegtetve lassan kinyitottam a szemem. A sötétítő be volt húzva, az ablakon nem áramlott be semmi fény. Gondolom Louis húzta be, mikor felhozott.

A legutolsó emlékem, hogy a kocsiban elalszom, majd két kezet érzek, ami gyengéden átfogja a derekam, és becipel a házba, fel a lépcsőn, majd lerak egy ágyra és betakargat, miközben én békésen szunyókálok, de tudatomnál vagyok.

Hallom, hogy lent a földszinten az emberek beszélgetnek, majd hirtelen valaki jön a lépcsőn felfelé.
- Megnézem, hogy felkelt-e már, vagy, hogy minden rendben van-e. – hallottam Niall aranyos ír akcentusát még messziről, ám alig néhány másodperc múlva nyílt az ajtó.
- Nina! – szólított meg halkan, hihetetlenül édesen. – Fent vagy? – kérdezte.
Halványan elmosolyodva bólintottam egyet, majd újra kinyitottam szemeimet.
Leült mellém, és kitűrt egy rakoncátlan tincset az arcomból, amin kénytelen voltam elmosolyodni.
Belenéztem a felfoghatatlanul gyönyörű kék szemébe, ami azon nyomban elvarázsolt. Néztem, ahogy tökéletesen felállított szőke, ám itt-ott barna foltokkal tarkított hajába beletúr, majd rózsaszín telt ajkai elvállnak, mielőtt megszólalt volna.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Mostmár igen. – suttogtam.
- El sem tudom képzelni, hogy milyen rossz lehetett ott neked. Sajnálom, hogy elküldtünk egyedül az erdőbe. Hibáztunk. De többé nem hagyunk magadra egyetlen percre sem. Bízhatsz bennünk. – mondta, miközben tekintete elhomályosult, s megsimította a hajam.
- Semmi baj. - suttogtam mosolyogva. – Tudom, hogy mindent megtettetek azért, hogy megmentsetek, és nagyon hálás vagyok nektek. El nem tudom mondani, hogy mit éreztem, akkor, amikor ott voltam a sötét raktárban, ahonnan tudtam, hogy nem szabadulhatok, miközben éreztem és tudtam, hogy ti mindent megtesztek értem, és aggódtok miattam, valamint, hogy nem tudjátok, mi van velem. Rettenetes érzés volt. – az emlékek visszaidézésére kicsordult egy könnycsepp. Niall azonnal letörölte a hüvelykujjával, s végigsimított az arcomon, amit én egy jóleső sóhajjal nyugtáztam. Soha, senki nem volt még velem ilyen gyengéd, csak anya, mikor kislány voltam.
- Semmi baj, Nina! Most már itthon vagy. És mi melletted vagyunk. Vigyázunk rád. Vigyázok rád. – emelt karjaiba, s hagyta, hogy fejemet mellkasára hajtva újra elrepüljek az álmok földjére.

~~~.~~~

Amint kinyitottam a szemem Niall-t láttam meg magam mellett, amint mosolyogva engem néz.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – kuncogott halkan. Felnevettem.
- Mennyi ideje alszom? – kérdeztem kissé tartva a választól.
- Hát, miután Louis felhozott, átaludtál egy egész napot, de mikor én feljöttem, és beszélgetés után elaludtál, csak négy órát. Úgyhogy most este nyolc óra van. – magyarázott.
- Akkor miért úgy köszöntél, hogy jó reggelt? – nevettem fel. Mosolyogva vállat vont, majd belepuszilt a hajamba, és feltápászkodott. Nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam, és ő készségesen felsegített. Még sajgott pár porcikám, és hasogatott kissé a fejem, de már nem volt annyira éles a fájdalom, mint tegnap.
- Ha nem gond, lezuhanyoznék – mondtam halkan.
- Dehogy baj. – mosolygott rám, s megpuszilta a homlokom, majd megmutatta a fürdőt.

Beálltam a zuhany alá, és magamra eresztettem a vizet. Jólesően felsóhajtottam a forró víz hatására, s hagytam, hogy a hajamról lecsurogjon a mellkasomra, majd fokozatosan lefelé. Körülbelül negyed óráig áztattam magam. Mikor kiszálltam, örömmel konstatáltam, hogy nagyjából már elmúltak a fájdalmaim, talán a fejem lüktet még mindig egy kicsit. Ahogy kiléptem a fürdőből, megláttam, hogy valaki készített ki nekem ruhát. Illetve Eleanor ruháját. Bárhol felismerném a stílusát. Nem igazán szeretek így kiöltözni – főleg, ha nem megyünk sehová, vagy nem kell valamilyen fontos eseményen részt vennem, ami azért valljuk be, nem sokszor fordul elő -, de, mivel a Direction villában voltunk, az én ruháim pedig nem itt vannak, vonakodva bár, hiszen tudom, hogy az ilyen ruhák nem túlzottan előnyösök számomra, de fölvettem.

 

Kopogás hallatszott, majd miután beinvitáltam a személyt, Harry mosolygós arcát, és tökéletesen beállított göndör haját véltem felfedezni.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben hagytam, hogy a karjába vonva a szuszt is kinyomja belőlem.
- Igen. De ha megfojtasz, akkor nem lesz az. – nevettem. Gyorsan elengedett, s jól láthatóan végigmért. Éreztem, hogy az arcom a megszokott fehér helyett kezd halványpirosba átmenni. Megköszörültem a torkom, mire felkapta a fejét és megnyugtatóan elmosolyodott.
- Csodásan nézel ki. – suttogta szemembe nézve. Nem tudtam ellenkezni, vagy csak nem akartam. Hirtelen hittem neki. A szemébe nézve minden mondandóm elfelejtettem, s elvesztem a smaragdzöld hurrikánban. Kezét arcomra simította.
- Nina, én annyira sajnálom! – suttogta bűnbánóan, mintha csak ő tehetne az egészről.
- Semmi baj. Nem a te hibád. – mondtam, miközben kezemet felvezettem a hajához, és finoman elkezdtem ujjaim között tekergetni egy göndör hajszálat. Lehunyta a szemét és felsóhajtott. Kuncogni kezdtem.
- Le kéne mennünk. – figyelmeztettem. Szemét kinyitotta, s csillogó szemmel bólintott. Ajkait közelítette az arcom felé, s hosszasan megpuszilt. Most én hunytam le a szemeimet. Harry tette valahogy sokkal intenzívebb érzéseket váltott ki belőlem, mint mikor Niall ajkait éreztem a bőrömön. Megfogta a kezem, és levezetett a lépcsőn, gondosan ügyelve minden lépésemre.

A többiek a kanapékon, vagy éppen a földön voltak elterülve, és unottan néztek valami filmet.
Megálltunk az egyik heverő mögött.
- Mi az? Már nem is érdekellek titeket? – kurjantottam el magam, mire mindenki meglepetten rám emelte tekintetét.
- Nina! – sikított fel egyszerre Lottie, Emma, Eleanor és Fizzy, majd mind a négyen teljes erejükből rám ugrottak. De nem, tényleg! Rám ugrottak! Ennek következtében persze a földön kötöttem ki. Felnevettem. Jó volt látni, hogy örülnek nekem, és, hogy hiányoztam nekik. Zayn volt olyan édes-kedves, hogy lelökte rólam a négy elszabadult idióta barátnőmet és segített nekem felállni, majd jó erősen megölelgetett.
- Zayn… megfulladok! – nevettem az énekes mellkasába.
- Ne haragudj kicsilány! Jól vagy? – engedett el gyorsan, majd rám kacsintott, és átirányított Liam vállára.
- Minden rendben? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, és ezt tudtam, hogy nem arra értette, hogy fájt-e ahogy megölelt, vagy, hogy kapok-e levegőt Zayn ölelése óta, hanem sokkal komolyabb dolgokra. Ezért is szeretem annyira Liam-et. Mert megért. És mert vele nem csak hülyülni lehet, hanem a bensőségesebb témákat is meg tudom vele beszélni. Lassan, és megfontoltan bólintottam egyet, mire elmosolyodott.
- Nina! Istenem, úgy aggódtunk. – mondta Lola megölelve engem, s éreztem, hogy nem igazán fogja sírás nélkül kibírni. Marie-vel csak néztük egymást egy darabig, majd egyszerre kezdtek el hullani a könnyeink.
Phoebe és Daisy is egyből a karjaimba borultak, majd, miután a bátyjuk elhessegette őket, visszamentek tévézni, de a fél szemük mindig rajtam volt. Annyira aranyosak voltak!
- Hát… üdv újra itthon Nins! – karolt át Louis.
Ha van az életben boldog perc, akkor bátran kijelenthetem, hogy ez az volt. Végre itthon vagyok a barátaimmal, boldogan, biztonságban.



Chapter 11. - A váltságdíj

Sziasztok drága olvasóim!:)

Igaz, hogy minden vasárnap hozom csak az új fejezeteket, de mivel holnap elutazom, és előreláthatólag egész jövő héten nyaralok majd, VASÁRNAP NEM FOGOM HOZNI AZ ÚJ FEJEZETET, ezért a vasárnapit most hozom, jövő héten pedig remélhetőleg haza érek addig. El sem tudom mondani, mennyire de mennyire köszönöm a megtekintéseket. Komolyan, pár nap alatt 800-ról több, mint 1000-re nőtt a blog nézettsége. Nagyon hálás vagyok nektek! Köszönöm szépen! Nem is fecsegek tovább, íme az új (és szerintem izgalmas) fejezet.

Have a nice day guys!:) xx Ani



*Lottie Tomlinson szemszöge*

A nappaliban ültem Lolával, Fizzy-vel, Phoebs-szel, Daisy-vel, Emmával és May-jel karöltve, de nem beszélgettünk, nem néztünk tévét, valamint nem nevetgéltünk, ahogy szoktunk, csak csendesen, szótlanul néztünk ki a fejünkből, míg a bátyámék és Eleanor intézkedtek a pénzzel kapcsolatosan.
- Lottie, ugye Ninának nem lesz semmi baja? – kérdezte halkan, mézédes, kislányos hangján Phoebe. Gyorsan megráztam a fejem, és kiviharzottam a nappaliból. Furdalt a lelkiismeret, hogy nem nyugtattam meg a húgomat, de az igazság az, hogy magamat sem tudom megnyugtatni. Felmentem az emeletre, s benyitottam találomra egy szobába, ami, mint kiderült Harryé volt.
Levetettem magam az ágyra, s hagytam, hogy könnyeim eláztassák arcomat és a hideg párnát. Ha valami történik Ninával, azt sosem bocsátom meg magamnak. Úgy érzem, én tehetek az egészről. Ha nem rángatom ide magamhoz, Doncasterbe, akkor valószínűleg most is vihognánk valami kis apróságon, ám számunkra igenis fontos dolgon webkamerán. Egy kezet éreztem a hátamon, ami lassan simogatni kezdett. Olyan… megnyugtató volt.
- Ne sírj hugi! Minden rendben lesz! – csitítgatóm személyében a bátyámat, Louis-t véltem felfedezni, de hallottam, hogy ő sem igazán hiszi el, amit mond. Ideges volt, és majdnem ő is sírt. De tartotta magát, hiszen ő a férfi, és a legidősebb közülünk. Felkeltem a párnáról, s bevackoltam magamat karjai közé. Ringatni kezdett, és dúdolgatni valamit, mint régen. Karjai között úgy éreztem magam, mint amikor még csak négy-ötéves voltam, s féltem éjszaka a vihartól, ezért átmentem az ő szobájába, bebújtam mellé az ágyba, és hozzábújtam. Akkor is olyan megnyugtató volt. Úgy éreztem, ő mindentől megvéd, mellette nem eshet semmi bajom.
- Mi lesz, ha nem? – szipogtam egy kis idő után.
- Mi van, ha Nina már rég… – nem tudtam folytatni, mert szememből egyszerre újra folyni kezdtek sós önnyeim, amik összevizezték a testvérem szürke pólóját.
- Nem! Ilyenre ne is gondolj! Minden rendben van Ninával. Paul nemsokára idejön a pénzzel, és kiváltjuk őt. Nem lesz semmi baj pöttöm! – pöttöm… így hívott régen. Már évek óta nem használta ezt a becenevet, és most olyan jó volt hallani. Elhittem, amit mond. El akartam hinni. Újból ringatni kezdett, s éreztem, hogy szempilláim lassan lecsukódnak, és elszenderedek.


*Nina Eversound szemszöge*

-Hmm… úgy látszik, hogy a „szupersztárocskáidnak” korántsem vagy olyan fontos, mint hittem. Már csak három órájuk van a huszonnégyből. – vigyorgott gúnyosan.
- Úgy sem tennéd. Nem tudnád megölni a saját lányodat. – néztem rá undorodva, s a félelemtől kissé megremegtem.
- Ó, dehogynem bogaram! – vetett rám egy lenéző pillantást.
- Ne hívj így! – szóltam rá higgadtan. Épp vissza akart szólni, mikor megcsörrent a mobilja.
- Aha, igen. Most? Jó. Akkor viszem a lányt, te meg hozd a táskákat és a repülőjegyeket. Jó. Akkor fél óra múlva. Szia. – hallottam a telefonbeszélgetés egyik felét. Odajött hozzám, felrántott a földről. Kissé felnyögtem a durva érintés miatt.
- Hova megyünk? – kérdeztem.
- Semmi közöd hozzá. Legyen elég annyi, hogyha a barátaid közül egyvalaki elhozta a pénzt, a megbeszélt helyre, akkor mehetsz vele, és élheted tovább a szánalmas kis életedet, engem pedig vár Amerika, de ha beleköpnek a levesembe, akkor téged vár a másvilág bogaram. – mondta, miközben leragasztotta a szám, és bekötötte a kezem, majd kicibált az ajtón. A nap széles sugarai elvakították a szemem, hiszen régóta voltam odabent a sötét raktárban, így a pupilláim kitágultak, a mostani fénynek pedig nem éppen kellemes hatása volt.
„Drága” édesapám felcibált a fekete furgonba, amibe jó erősen feldobott, minek hatására felvisítottam.
Körülbelül húsz percet utazhattunk. Közben azon gondolkoztam, hogy máshogy is juthatott volna pénzhez. Például kirabol egy bankot. (Volt már rá példa). Vagy hitelt vesz fel. Vagy tudom is én. Mért pont én? Képes volt elrabolni a saját lányát és azzal fenyegetőzni, hogy megöli, ha nem kapja meg a pénzét. Eszközként használt engem. Érzetem, hogy arcomon lecsordul egy könnycsepp, hisz ő mégiscsak az apám.

Húsz perc utazás után megérkeztünk. Valahová. A furgon hátsó részében voltam, ahol nincsenek ablakok, ergo nem láthattam, hogy hol vagyunk. Apa kiszállt a kocsiból. Hallottam, ahogyan beszél valakivel. Majd egy másik férfi is beszállt a kocsiba, de nem az, akivel elraboltatott.
- Na bogaram! Most megtudjuk, hogy mennyire is vagy fontos a barátaidnak! – vigyorgott gonoszul a férfi, akivel körülbelül az egész eddigi életemet leéltem. Megforgattam a szemeimet. Tudom, hogy ők soha nem hagynának cserben. Vagy mégis? Magamban folyamatosan egy imát mormoltam. Hiszen csak imádkozni tudtam, hogy a fiúknak sikerült összeszedniük a pénzt. Jelen pillanatban csak Istenben és bennük bízhattam. Körülbelül tíz perc múlva ismét megálltunk. A két ember kiszállt, és beszélni kezdtek. Nem értettem semmit, hiszen a furgon hangszigetelt volt. Nagyon izgultam. De ha meg kell halnom, akkor erős leszek, és szembenézek a halállal.
„Légy erős az életben. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap.” – mondta egyszer anya. Mikor kicsi voltam, minden éjjel, mielőtt lefeküdtem volna, betakargatott, mesét olvasott és mondott nekem ilyen bölcsességeket, tanácsokat. Az elmúlt években szinte kórosan próbáltam betartani a tanácsait, hogy ezzel is segítsem nehéz életünket. Apa ellen is mindig harcoltam. Soha nem adtam fel. Az sem számított, hogy lelkileg már régen egymillió darabra törtem, de muszáj volt állnom a sarat. Erősnek kellett lennem anya és Diana miatt. Most belegondolva, jobb, hogy anyáék elválltak. Így vagy úgy, de mindketten új életet tudnak kezdeni. Anya végre boldog lesz, apu pedig felőlem mehet Amerikába, Ausztráliába, Európába, bárhová, csak hagyjon minket békén.

Gondolatmenetemből az említett személy durva érintései hoztak vissza a valóságba. Konkrétan ledobott a földre.
- Ne! Kérem, ne bántsa őt! – hallottam egy ismerős hangot. Felnéztem. A megkönnyebbüléstől könny szökött a szemembe, ami egy nagy, kövér könnycsepp formájában távozott. Ezt követte még körülbelül öt-hat. Zokogva próbáltam Louis nevét visítani, de a ragasztótól, ami a számba furakodott nem volt könnyű.
- Add ide a táskát! – mutatott apa a táskára, ami Lou-nál volt, és amiben gondolom a megbeszélt összeg pihent.
- Először adja vissza Ninát! – zihálta idegesen Louis rám pillantva, miközben én még mindig zokogtam. Végül hosszas vita után Louis adta át először a pakkot, apa pedig mégegyszer undorodva végigmért engem, majd valósággal átrúgott. Lou lábai előtt értem földet, aki gyorsan felsegített, és jó szorosan karjaiba zárt, miután kikötözte a kezem.
- Shh… semmi baj. Mostmár itt vagyok. Minden rendben. Nins! Shh… ne sírj kislány! – motyogta hajamba, miközben én úgy szorítottam a pólóját, mintha az életem múlna rajta, s közben mellkasába zokogtam.
- Hmm… ez pont egymillió. Szép munka! Na, pá bogaram, remélem, soha nem látlak többé. Üdvözlöm Dianát és édesanyádat! – illetett meg egy utolsó lenéző pillantással, majd társával együtt beült a furgonba, és elhajtott.
- Leveszem rólad a ragasztót. Lehet, hogy egy kicsit fájni fog. – suttogta Lou. Gyorsan, mégis gyengésen húzta le rólam a rossz ízű szalagot.
- L-Louis! – nyöszörögtem, majd újra karjaiba omlottam.
- Olyan rossz volt. – suttogtam. Mindenem remegett.
- Tudom. Nina, te jó ég… mindened tiszta vér. Gyere, haza megyünk. – mondta halkan, majd kézen fogott, de még nyomott egy utolsó puszit a homlokomra, s olyan gyengéden, ahogy csak tudott segített beülni a méreg drága Range Rover-ébe, majd elindultunk haza, miközben a megkönnyebbüléstől elnehezedett a szempillám, és alig vártam, hogy végre ágyban legyek, hiszen már több mint huszonnégy órája nem aludtam.

Chapter 10. - Miértek

Sziasztok drága olvasóim!:)

Ismételten köszönöm ezeket a csodálatos visszajelzéseket, amiket kaptam, de remélem ezt majd KOMI, illetve FELIRATKOZÓ FORMÁJÁBAN IS VISZONT FOGOM LÁTNI.

Tudom, nem nagyon szoktátok elolvasni a bevezetőket, mert hát kit érdekel, mit pofázik az elején az adott lány/fiú, aki írja a blogot, de kérlek titeket,

EZT OLVASSÁTOK EL!:

Feltettem a fejléc alá a ~Chapters~ menüpontot, ahol a KATT feliratra kattintva elolvashatjátok az adott fejezetet, amire kattintottatok, valamint a ~Characters~ menüpontot, amiben hosszabb leírást találhattok minden szereplőről, ezáltal megismerhetitek őket, és még képeket is találtok róluk, valamint a mellékszereplőkről pár mondatot, hogy hogyan képzeljétek el őket (pl.:Fizzy, Evy, Greg,stb...).

Örülnék pár kominak, feliratkozónak! Köszönöm az eddigi több, mint 850 megtekintést!:) Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

- A-apa?- préseltem ki a szavakat összeszorított fogaim közül, miközben könnyeimen keresztül alig láttam a férfit. A férfit, aki most elraboltatott. A férfit, aki évekig verte anyát, rettegésben tartotta az egész családot és megkeserítette az életünket. Nem hittem el. Vagy a helyes megfogalmazás inkább az, hogy nem akartam elhinni.

- Miért? – kérdeztem zokogva, vadul kalapáló szívvel. Az egészet nem értettem. Gúnyosan felhorkant. A másik férfi – aki elrabolt, valamint meg akart erőszakolni – már nem volt a helységben.

- Pénz kell! – vont vállat hanyagul. – A pénzhez pedig eszköz valamint ok. Ez vagy most te. Külföldre fogok költözni, új életet akarok kezdeni. Nélkületek. – nézett rajtam végig undorodva, mintha csak egy kis bogár lennék, amit el kell taposni, és nem a saját lánya.

- És Diana? Mindig úgy örül, mikor találkoztok. – néztem fel rá félve, könnyes szemekkel. Mondatomra egy szemforgatással válaszolt.

- Elegem van belőle. Unom már a folytonos hisztijeit, hogy mindig vihog, nyivákol, soha nem jó neki semmi! Meg akarok már végre szabadulni tőle. – vágott egy grimaszt. Hitetlenül és sajgó szívvel néztem rá.

- Hogy beszélhetsz így a saját lányodról? Persze, hogy ilyen, hiszen még kicsi. – mondtam halkan. Nem válaszolt, helyette fölrántott és odadobott az egyik sarokba. Pont ugyan oda ahol felébredtem. Felsikítottam a fájdalomtól.

- Hallgass, vagy nagyon megbánod! – ordított rám. A félelemtől összezsugorodtam.

- Nekem nincs pénzem. Nem tudok neked adni. Megtenném. Esküszöm, adnék, ha lenne, de nincs. – szólaltam meg egy kis idő után.

- Ó igen, tudom. De a kis „szupersztárocskáid” és a barátnőid biztos nem hagynák, hogy meghalj. – vigyorgott gonoszul. A halál szóra összerezzentem.

- Őket hagyd ki ebből! – szóltam rá élesen. Ha valamit tudok jelen pillanatban, az az, hogy nem hagyom, hogy bajuk essen. A barátaimat nem adom semmi pénzért!

- Te most itt nem parancsolsz, értetted?! – üvöltött rám, és pofon vágott. Könnyeket éreztem szememben, amik lassan kiszabadultak börtönükből, és megsimítottam az arcomon lévő piros foltot, amit az előbbi pofon okozott.

- Huszonnégy órát kaptak. – jelentette ki nyersen.

- Legalább azt áruld el, hogy mennyit kértél értem. – suttogtam.

- Egymillió fontot. – válaszolt hűvösen, mire én nyeltem egy nagyot és csak imádkozni tudtam, hogy a fiúk össze tudják szedni.





*Harry Styles szemszöge*



Nina az egyik legelbűvölőbb lány, akivel valaha találkoztam. Megigézett az ártatlansága, az, hogy mennyire szerény és barátságos. Mikor a szemébe nézek, úgy érzem, ismerem, s ő is engem. Szavak nélkül, csupán szemkontaktussal megértjük a másikat, habár még csak pár napja találkoztunk, s alig ismerjük egymást. „A szem a lélek tükre.” – tartja a bölcs közmondás. Ninánál így van. Gyönyörű barna szeme van. Látszódik benne, hogy olyan ártatlan, és olyan csodálatos lány, akár egy angyal. Még soha nem voltam igazán szerelmes. Sem Caroline-ba, sem pedig a többi volt barátnőmbe, ezért is nem tudom, hogy milyen érzés. De arra tippelhetek, hogy ez az. Talán beleszerettem Ninába. E gondolatok jártak a fejemben, miközben elkoboztam Niall gitárját és csak úgy spontán pengettem egy dallamot. Ujjaim csúszkáltak a hangszer hosszú nyakán, véletlenszerűen fogtam le az akkordokat.

- Szerintetek Nins eltévedt az erdőben? – kérdezte kuncogva Lola.

- Nem tudom, de már vagy fél órája elment. Utána kéne mennünk, nem? – mondta Zayn. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy megkeressük. Már vagy egy órája bolyongtunk az erdőbe, mikor megláttam valamit.

- Álljatok meg! – kiabáltam feltéve magam előtt a kezem. Felvettem a fűből a kis tárgyat.

- Ez Nina mobilja. Bárhol felismerném. Az anyukájától kapta szülinapjára tavaly. – suttogta alig hallhatóan Emma, ám én mégis megértettem. Ahogy mindenki más is. Valami baj van. Érzem. Ekkor megcsörrent Louis telefonja.

- Haló! – szólt bele. Láttam, hogy az arca eltorzul, s kihangosítja a telefont.

- Szóval. Ha azt akarjátok, hogy a lánynak ne essen bántódása, elhoz nekem közületek egyvalaki arra a helyre, amit majd később elmondok egymillió fontot. Meg ne próbáljatok átverni, vagy szólni a zsaruknak, mert figyelem minden lépéseteket, és tudni fogom. Huszonnégy órátok van összegyűjteni a pénzt, különben az imádott barátnőtök meghal. Ismétlem, huszonnégy óra. – mondta a túlsó vonalon egy férfihang, majd megszakadt a vonal, s már csak pittyegés jelezte, hogy a túloldalon letették a telefont. Louis is kinyomta. Megfagyott a levegő. Senki nem tudott megszólalni. Lottie és Emma nagyokat nyelve néztek Marie-re, aki szintén azzal volt elfoglalva, hogy ne sírja el magát. Nem csodálom. Majd szétvetett az ideg. A tudat, hogy Nina bármelyik percben megszűnhet létezni olyannyira feldühített és aggodalommal töltött el, hogy egy hirtelen erővel egy üvöltés kíséretében belecsaptam az egyik fába. Nem törődtem a fájdalommal, csak azzal, hogy minél előbb össze kell gyűjtenünk a pénzt, hiszen hiába vagyunk híres énekesek, ilyen hatalmas összeget még mi sem tartunk magunknál csak úgy.

- Harry… - suttogta Fizzy, gondolom meg akart nyugtatni, vagy azt akarta, hogy én nyugtassam meg őt, de mivel egyikre sem voltam képes jelen pillanatban, egyetlen pillantásommal elhallgatattam, amire nem vagyok büszke, hiszen ő még csak tizenkét éves és muszáj valakinek megvigasztalnia. De az a valaki nem én leszek.

- Most azonnal hazamegyünk, felhívjuk Pault, hogy vészhelyzet van, aztán a bankot. – adta ki a parancsot Louis idegesen. Mindenki egyetértett, s a lehető leggyorsabban összekaptuk a cuccokat, bevágtuk a csomagtartóba, majd Louis, tőle szokatlan módon erősen a gázpedálra taposott. Jelenleg nem törődtünk semmi mással, csak avval, hogy Ninát megmentsük.





*Niall Horan szemszöge*



Idegesen doboltam a lábaimon az ujjaimmal, arra várva, hogy végre hazaérjünk, és intézkedni tudjunk. Máskor, ha ideges vagyok eszek, de most a kaja sem tud megnyugtatni. Hogy is nyugodhatnék meg, mikor a lány, akibe már első pillantásra belehabarodtam egy pszichopata gyilkos kezében van, aki bármelyik percben megölheti? Igen, beleszerettem Ninába. A szemébe, a hajába, az illatába. Tudom, ő nem viszonozza érzéseimet, hiszen látom hogy néz Harry-re. Holly volt az első lány, akiben megbíztam, valamint beleszerettem, s ő csúnyán átvágott. Mély sebet hagyott a lelkemben a szőke ír lány, ami az idők során nehezen gyógyult be. Félek, ez Ninánál is így lesz. Túl kell lépnem rajta. De most nem ez a legfontosabb. Mégis miért őt rabolták el? Pont őt. Kérdéseimre választ akartam kapni. Gondolatmenetem közben észre sem vettem, hogy hazaérkeztünk. Szinte száguldottunk a ház felé, s Liam azonnal tárcsázta menedzserünk számát, aki pár csörgés után fel is vette.

Díj

Sziasztok!

 Megkaptam az első díjamat, amit elmondhatatlanul köszönök Vicky-nek. Nagyon sokat jelent ez nekem, köszönöm a támogatást! 

Szabályok:

1.Írj magadról 11. dolgot.

2.A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!

3.Tegyél fel 11. kérdést a saját jelöltjeidnek.

4.Küld tovább 11. embernek! (Az alap,hogy nem lehet visszaküldeni.)

1.)  11 dolog.

• Barna hajam van, barna szemem.
• 14 éves vagyok.
• Imádom a vámpírokkal kapcsolatos könyveket, filmeket, sorozatokat. (Nem csak a Twillight-ra, és a TVD-re gondolok)
• Három legjobb barátnőm van, ha akarnék sem tudnék közülük választani.
• Imádok énekelni, olyankor úgy érzem, igazán élek.
• Utálok tanulni, de muszáj.
• Van egy öcsém.
• Imádom az állatokat, van egy cicám.
• Sokszor sírok, amikor a kommenteket, visszajelzéseket olvasom, mert hihetetlenül jól esnek.
• Könnyen esek szerelembe, igazán érzékeny típus vagyok.
• Elvált szülők gyermekeként élem a mindennapjaimat.

2.) Válaszok.

1.Sorozat vagy film?
A Vámpírnaplókat szoktam nézni, vagy régebben ment a Viván a Popland, azt szerettem, de sajnos megszűnt, viszont élek-halok a Pretty Little Liars-ért. Viszont a filmekért is rajongok, kedvencem a Sakáltanya és még egy csomó minden.(:$)

 2.Kedvenc évszak?
Nyár minden mennyiségben!:)

3.Sportolsz valamit?Ha igen,mit?
Egyáltalán nem vagyok az a sportos fajta. Néha napján, nagyritkán elmegyek úszni, meg télen korcsolyázom, de igazából úgy rendszeresen nem sportolok.

4.Kedvenc zene?
One Direction, szerintem ez egyértelmű. Ezen kívül imádom például Demi Lovatot, a Little Mixet, Cher Lloyd-ot, Conor Maynard-ot, Justin Biebert, Ariana Grandet, Avril Lavignet, a Green Dayt, Rita Orat, Rihannát, Bruno Marst. És még jó pár énekest/énekesnőt/bandát.

5.Mit csinálsz a szabad idődben?:)
 Leginkább zenét hallgatok, blogot írok, énekelek, vagy csak a barátaimmal vagyok.

6.Hobbid?
Zenehallgatás, írás, éneklés, táncolás, lógás a barátokkal.

7.Kutya vagy macska?
Nekem macskám van, akit imádok, de igazából mindkettő.

8.Várod már a nyarat?:P
Igen:) De ilyen időben nem hiszem, hogy sokszor fogunks strandra menni, legalább is fürdés céljából nem.

9.Milyen a természeted?
Elég érzékeny típus vagyok, nehezen élem meg a rossz élményeket. Ha valami nekem fájdalmat okoz, akkor  az nagyon intenzív tud lenni. De ugyanakkor, ha a barátaimmal vagyok, felszabadultnak mondhatom magam, boldognak és úgy általában hiperaktív vagyok.:) Ebben hasonlítok Ninára.

10.Milyen könyvet olvasol?Tetszik?:))
Jelen pillanatban semmit nem olvasok, de pár napja fejeztem be Kelley Armstron egyik fantasztikus könyvét, a Sötét erő trilógia első kötetét, a The Summoning, a szellemidézőt. Fantasztikus, nagyon tetszett, bár a legtöbb könyvről, amit elolvasok, ezt mondom.

11.Hány éves vagy?
14.

3.) Feltett kérdéseim:

 1.Miért döntöttél úgy, hogy blogolni kezdesz?
2.A családod tud a blogodról?
3.Miszerint választottad ki a főszereplőt/főszereplőket?
4.Kedvenc zenéd?
5.Mi az álmod?
6.Ha egy napra varázserőt kapnál, és megtehetnél BÁRMIT, mit csinálnál?
7.Nyár vagy tél?
8.Hány éves vagy?
9.Mi inspirál írás közben?
10.Hol látod magad 10 év múlva?
11.Mi ragadott meg először a One Direction-ben?(már ha szereted őket)

4.) Akiknek küldöm:

• *L-nek
• *Kate-nek
• Cleo Farelly-nek
• Diana-nak
• Lakatos Dóra'-nak
• DalmaHoran-nak
• Petra Styles-nak
• N.Fanny-nak
• Day Valentine-nek
• Mrs.Horan-nak
• Riaa'-nak

Mégegyszer hálás köszönetem Vicky!

xx Ani

Chapter 9. - Az ébredés

Sziasztok drága olvasóim!:)

Nem tudom nektek elégszer megköszönni azt a támogatást, amit kapok tőletek, ismételten nagyon-nagyon jól estek a csodálatos visszajelzések, amiket kaptam, és a támogatás, amit nyújtotok nekem, elképesztő. Köszönöm a TÖBB, MINT 700 megtekintést, imádlak titeket!

Cserébe hoztam nektek egy kicsit érzelmes, bár nem hosszú fejezetet. Ha megkérnélek titeket, komiznátok? És néhány feliratkozó is jól esne. Kérlek osszátok a blogot, ajánljátok a barátaitoknak, ha tetszik nektek! Sajnálom, hogy ismét így megvárattalak benneteket, de nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani 

A halál és az élet közötti állapot békés. Csukott szemmel lebegek egy másik világban. Egy világban, ahol nincs szomorúság, fájdalom, és gyűlölet, csak öröm, boldogság, és szeretet. Szeretem ezt a világot. Olyan nyugodt. Egy sötét alagútban vagyok egyedül, de mégis boldogan. Hirtelen meglátok egy gitárt. Leülök a csupasz, de még is oly puha földre, kezembe veszem a hangszert és játszani kezdek. Hirtelen dalra fakadok. Hangom más, mint az emberi világban. Olyan angyali. Csengő, csilingelő, és megnyugtató. Mint itt minden. De azért folytatom a dalt.

Give me love like her,
'cause lately I've been waking up alone,
Paint splattered teardrops on my shirt,
Told you I'd let them go,
And that I'll fight my corner,
Maybe tonight I'll call ya,
After my blood turns into alcohol,
No, I just wanna hold ya.

Give a little time to me or burn this out,
We'll play hide and seek to turn this around,
All I want is the taste that your lips allow,
My, my, my, my, oh give me love,
My, my, my, my, oh give me love,
My, my, my, my, oh give me love,
My, my, my, my, oh give me love,
My, my, my, my, oh give me love.”

Éneklem Ed Sheeran csodálatos sorait Give me love című fantasztikus számából. Mindig is szerettem ezt a dalt. Olyan érzéseket kelt bennem, amiket szavakkal nem lehet megfogalmazni. Dallamos és gyönyörű. A szövege is igaz rám. Letettem a gitárt és csak ültem egymagamban. Gondolkodni kezdtem az emberi életemen. Nem voltam boldog. Legalább is gyermekként nem. Az utóbbi hetekben viszont igen. Hirtelen elfogott egy rossz érzés. A barátaim nincsenek itt velem. Azt akarom, hogy ők is itt legyenek, hiszen ez a hely maga a paradicsom. Itt mindenki boldog lenne, és együtt lehetnénk. Nyilván most az emberek világában vannak, és nem tudják, mi történt velem. Aggódnak miattam. Hiányoznak.

Abban a pillanatban egy kicsiny fényt láttam az alagút végén. Olyan hívogató volt. Nyújtottam a kezem felé, lépkedtem, és már azon voltam, hogy átlépjek, mikor egy kar megragadott, és visszahúzott. Nyöszörögtem, de nem engedett el. Tiltakozni nem tudtam, túl gyenge voltam hozzá képest. Hirtelen éles fejfájás hasított belém. Újra megéreztem a vérszagot. Undorodom a vértől. Fejem tompán lüktetett. Felnyögtem. Illetve csak akartam. Szempilláim kissé rebegtetve lassan kinyitottam a szemem. Odakaptam kezemmel – amin már nem volt kötél – a fejemhez és fájdalmakkal küszködve lassan körbenéztem a helységben. A látottak alapján egy sötét raktárban voltam és az egyik sarokban feküdtem.
- Hahó. Van itt valaki? – szólaltam volna meg, de szavakra nyitott számon nem jöttek ki hangok. Ismét körbenéztem. Próbáltam megmozdítani a lábaimat, és sikerült. Magamban felszisszentem, mert mozdulataim fájdalommal jártak. Elhatároztam, hogy megpróbálok felállni. Pár perc próbálkozás után abbahagytam mozdulatsoraimat. Éreztem, hogy a sós folyadék égeti a szemem, ami lassacskán kövér könnycsepp formájában gördült le az arcomon. Visszacsúsztam a sarokba, és arcomat tenyerembe temetve kezdtem el zokogni. Eddig csak esténként sírtam, amikor senki nem látta, senki nem hallotta. De már nem tudtam magamban tartani.
Ordítani akartam. És sikerült. Egy hatalmas sikítással keresztezett üvöltés szaladt ki számon. Még magam is meglepődtem hangom erején. Kétségbeesett és szívszorító volt. Hirtelen a raktár ajtaja felől mozgolódást hallottam. A kapu lassan kinyitódott.
- Ó, hát felébredtél csipkerózsika? – vigyorgott gonoszul egy férfi. A gyér fényben alig tudtam szemügyre venni. Amit meg tudtam róla állapítani, hogy körülbelül ötven éves lehetett, kigyúrt, kopasz, iszonyat erős, és fekete trikója alól néhány helyen kilógó felsőtestének részeit tetoválás díszítette. Féltem tőle.
- M-mit akar tőlem? – kérdeztem erőteljesen, habár arcomon még mindig patakzottak a könnyek, nem törtem meg.
- Valaki beszélni akar veled. – vont vállat hanyagul.
- És ezért kellett elrabolni? – néztem rá hitetlenül, és ismét sírni kezdtem.
- Ja. Hiszen úgyis elutasítottad volna őt. – mondta majd sétálni kezdett felém. Megragadta a hajam, és annál fogva rántott fel. Felvisítottam. Fájt, ahogy húzta a hajam. Minden testrészem sajgott, de most nem törődtem vele, azon voltam, hogy minél távolabb menjek tőle, és azon törtem a fejem, hogy vagyon hogy an tudnék innen meglógni. A féri egyre csak közeledett felém. Próbáltam előle elmenekülni, de a raktár nem volt túlságosan nagy, és fájdalmaimnak köszönhetően én sem voltam gyors. Erősen megszorította a csuklómat és magához rántott. Sikítottam egyet és próbáltam magamtól ellökni, de minél jobban ficánkoltam, fogása annál jobban erősödött.
- Azt kérte, hogy ne nyúljak hozzád, de most nincs itt, és amiről nem tud, az nem fáj neki. – morogta. Láttam a sötétséget a szemében. Durván csókolgatni kezdte a nyakam, mire én ismét zokogni kezdtem. Bárhogy próbáltam szabadulni, nem engedett. Ráléptem a lábára, mire felmordult, így el tudtam futni, de utolért és lelökött a földre.
- Kérem, ne bántson! – sírtam fel még jobban.
- Te ócska ri…- kezdte, ám ekkor egy férfihang megzavarta.
- Daniel! Nem megmondtam, hogy ne nyúlj hozzá? Engedd el! – sóhajtott mérgesen, mire a gondolom Daniel nevezetű férfi bosszúsan hátrébb lépett tőlem. Félelemtől remegve kaptam oda a raktár ajtajához a fejem, s a szívem kihagyott pár pillanatra az ismerős arc láttán.

Chapter 8. - Boldog piknik az erdőben. Vagy mégsem olyan boldog?

                                                                                                         Hello-hello lovely people!:)

Sajnálom, hogy ilyen későn hozom az új fejezetet, de a gépem egyszerűen már megint nem azt csinálta, amit én szerettem volna, plusz tanulnom is kellett. De kárpótlásul hoztam nektek egy hosszú, eseményekkel teli nyolcadik fejezetet. Várjátok már a nyári szünetet? Én nagyon!:) Nem is jártatom tovább a szám, íme a rész. Jó olvasást!:)

Have a nice day guys!:) xx Ani

Tegnap a fiúkkal és barátnőimmel nagyjából berendeztük a szupersztárok új luxusházát, amit ugyan csak két és fél hónapig fognak élvezni – hiszen utána vége a szünetüknek – de fő a kényelem. Főleg ha világsztárokról van szó. Louis és Eleanor bejelentették, hogy újdonsült barátnőm a nyár végéig szintén ideköltözik, hiszen van még hely a Tomlinson-házban, és a fiúk új „palotájában” is.

Ma ismét napsütésre ébredtem. Kinyitva a szememet jóleső érzéssel töltött el a vidám fény, miközben a függönyökkel a nyitott ablakokon keresztül lágy szellő játszadozott. Ilyenkor határozom el, hogy mostantól gondtalan életem lesz, és boldog, valamint erős leszek, nem tud semmi meggátolni abban, hogy örömmel teli életet éljek. De valami mindig beárnyékolja a boldogságomat, s az elhatározásomat sutba vágom. De tudom, hogy innentől kezdve más lesz. A barátaim segítségével. Hiszen tegnap Liam-mel és Niall-el is beszélgettem, és rájöttem, hogy nem olyanok, mint az ember a hírességekről képzelné. Kedvesek, barátságosak, megértőek. Zayn-nel is váltottam pár mondatot, és őt is rögtön megkedveltem. Egyáltalán nem olyan belülről, mint amilyennek mutatja magát, mutatni szeretné magát, valamint, amilyennek a média beállítja. A rosszfiús külseje alatt egy aranyos, kedves srác lakozik, aki bármikor kész segíteni, ha bajban vagy. Harry-vel csak pár szót beszéltem, de a szemkontaktust gyakran tartottuk egymással. Ha belenézek a smaragdzöld kavalkádba, elfog egy különös érzés. Egyfajta melegséget áraszt. A szemébe nézve olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást, s szavak nélkül is tudjuk, mire gondol a másik, anélkül, hogy olyan nagyon ismernénk egymást.

Gondolataimba merülve pattantam ki az ágyból, s komótosan indultam a fürdőszoba felé ahol elvégeztem a szükséges teendőimet, majd a bőröndömben – amiből még mindig nem pakoltam ki normálisan *taps* - hosszas keresgélés után kiválasztottam a következő szettet.

A fiúk biztos örülni fognak, ha meglátnak ebben, hiszen úgy volt, hogy ma az egész napot ott töltjük, csak Jay marad itthon, - pihennie kell, mert holnaptól majdnem egész nyáron dolgozni fog -, még Lola is jön. Kivasaltam a hajam, és gyorsan feldobtam a szokásos natúr sminket, plusz egy kis szájfényt. Sosem szerettem nagydobra verni az arcom mázolását. Utálom, ha a fejemen öt kiló smink virít, annál még az is jobb, mikor hétfő hajnalban, suli időben, nyúzottan, szétálló frizurával esem ki az ágyból holdkóros szemekkel. Lementem a konyhába, de nem találtam ott senkit. Ránéztem az órára, és nem kicsit megdöbbenve vettem észre, hogy még csak reggel hét óra van. Vállat vonva töltöttem magamnak a hűtő hideg narancsléből, majd felmentem, s míg a többiek fel nem ébredtek, neteztem.

~~~.~~~

Louis-val, Eleanorral, Marie-vel, Emmával, Lottie-val, Fizzy-vel, az ikrekkel, és Lolával a hatalmas Direction-villa felé tartva minden féléről beszélgettünk. Lou még reggel megdicsérte a pólómat, pont úgy, ahogy barátnője. Tíz perc séta után, amit persze Louis-nak és Eleanor-nak magukat álcázva kellett megtenniük a sok rajongó miatt, habár néhányan így is felismerték őket, megérkeztünk a kitűzött célpontunkhoz. Mindenki öleléssel köszöntött mindenkit. Eleanor és én bevállaltuk, hogy csinálunk ebédet, hiszen csak mi ketten tudunk főzni, plusz Harry, de ő inkább kint maradt beszélgetni. Hát persze, miért is segítene?!

Nutellás, eper és csoki öntetes palacsintákat csináltunk, de annyit, hogy egy csatából most hazaérkező éhező több száz emberből álló hadsereg is jól lakott volna belőle.

- Szólj nekik, hogy kész az ebéd. – adta ki a parancsot El, mire én teljesítettem kérését. Igazándiból elüvöltöttem magam.

- Nina! Nem akarok megsüketülni. – lökött finoman oldalba nevetve Harry. Én csak mosolyogva vállat vontam majd visszalöktem őt. És így ment köztünk ez a lökdösődés, míg Liam szét nem választott minket, mondván „valaki meg fog sérülni”. Hát igen, nem véletlenül ő Daddy Direction.

- Együnk már, éhen halok! – kiáltott fel Niall, mire mindenki elnevette magát. Helyet foglaltam az asztalnál Lola és Niall között, majd miután mindenki szedt magának a finom ételből, ebédelni kezdtünk, s közben azon tanakodtunk, mit csináljunk délután. Végül arra jutottunk, hogy kimegyünk a közeli kis erdőbe piknikezni. Miután mindent összekészítettünk, bepakoltunk (kaja, innivaló, focilabda a fiúknak, tollaslabda, könyv – azt hiszem, én inkább olvasok meg zenét hallgatok -, bacon – szalonnát sütünk -, stb.) és bedobtuk a cuccokat a fekete, sötétített kisbusz csomagtartójába, nagy nehezen elindultunk. Louis vezetett, aki mikor beült a volán mögé, rögtön bekapcsolta a rádiót, és láss csodát! A Kiss you pont akkor kezdődött. Sőt Jon Shone abban a pillanatban kezdte el fülbemászó szintetizátor szólóját, ami után Liam csodálatos hangja csendült fel. Felnevettem, s együtt énekeltük a dalt. Utána Bridgit Mendler Ready or Night-ja következett, amit szintén teli torokból üvöltöttünk. Miután odaértünk és lepakoltunk a mára kiszemelt „táborhelyre”, elrendezkedtünk. Leraktuk a fűbe a plédeket, mellé pedig a kosarakba az ennivalót és az innivalót. El, Emma és Lola rögtön kifeküdtek a napra abban a reményben, hogy egy délután alatt le fognak barnulni, Harry, Louis és Zayn egymást kergették, azt nem tudom, hogy mi értelme volt, de tőlük nem is vártam mást. Nagyjából már hozzászoktam az efféle megnyilvánulásaikhoz. Aztán focizni kezdtek. Ezt viszont már meg tudtam érteni. Liam az árnyékba ült és zenét kezdett hallgatni, Niall mellette, a gitárját pengette, amit még ide is magával cipelt, én hallgattam, ahogyan az ír fiú angyalok módjára játszik a hangszeren, s közben olvastam, mellettem pedig Marie a telefonját nyomkodta.

~~~.~~~

A fiúk engem kértek meg, hogy menjek el tűzifát keresni a grillezéshez. Hát… köszönöm szépen. Engem ugráltatnak. Különben is. Nem ők a férfiak? Nekik kellene fát gyűjteni! Miközben ezen sopánkodtam, észrevettem, hogy egy fa mögül figyel valaki. Biztos az egyik fiú, vagy valamelyik barátnőm, aki vicces kedvében van. Felsóhajtottam. Ekkor az alak észrevette, hogy figyelem, és hirtelen eltűnt.

- Srácok, ez már nem vicces! Gyertek elő! – mondtam remegő hangon. Féltem. Füleltem, semmi válasz.

- Halljátok?! – kérdeztem szinte már a sírással küszködve. Hirtelen egy kéz fogta be a számat. Próbáltam sikítani, de csak nyöszörögni és hümmögni tudtam. A szemem bekötötte egy kendővel és felemelve engem, elvitt egy autóhoz. Rúg-kapáltam, ütögettem a férfit, vagy nőt, de az érdes, nagy keze alapján egy férfiről lehet szó, de ő nálam sokkalta erősebb volt. Betett egy autóba, majd hallottam, hogy kotorászik. Hirtelen egy puffanást hallottam. Éles fejfájás hasított belém. Éreztem egy furcsa szagot, miközben elrablóm lekötözte a kezem. Vér. Az én vérem. Éreztem, hogy az arcomon egyenletesen csurog lefelé a kissé ragacsos, vörös folyadék, amely a fejemre mért erős ütés miatt serkent ki. Nem tudtam ellenkezni elrablómnak, aki immáron a lábaimat kötözte meg. Éreztem, ahogy szempillám lassan egyre elnehezedik, majd beborít a sötétség, s lassan elvesztem eszméletemet.