Chapter 6. - Eleanor

Hello angels!:) Nem várattalak titeket sokáig ma, itt is van a hatodik rész. Az igazat megvallva ebben a fejezetben sem történnek egetrengető dolgok. Sajnálom, hogy nem olyan izgalmas, de igérem, hogy a következő fejezetben már igazán be fognak indulni az események. Nagyon-nagyon köszönöm az eddigi megtekintéseket és visszajelzéseket. Nagy boldoggá tennétek, ha kapnék pár komit vagy feliratkozót! Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

Egy hét telt el azóta, hogy a közeli játszótéren összeismerkedtem Lottie barátaival. Azóta Lolával teljesen sikerült megismernünk egymást, mindennap kimegyünk hozzájuk a játszótérre, és már Lolához is átmentünk egy párszor. Evy-vel is jóba lettem, meg Ryan-nel és Greggel is, bár ők inkább Ed-del szoktak lógni, míg mi a lányokkal beszélgetünk, és hülyéskedünk. Emmával és Marie-vel már megszoktuk a Tomlinson-házat, teljesen kiismertük a járást a hatalmas lakásban, és mindenkivel nagyon jól kijövünk. Tudjuk, merre van a helyi kisbolt, vagy a helybéli kis park, vagy gyorsétterem.

Ami pedig Louis-t illeti, megszoktam már a jelenlétét. Valamennyire. Jó igazából, még mindig az ájulás kerülget, ha meglátom, és legszívesebben azonnal letámadnám - ami az én esetemben annyiból áll, hogy sikítozva a nyakába ugranék, és ordibálnék egy autogrammért, valamint elvisítoznám neki, hogy mennyire, de mennyire imádom őt – de így ezeken kívül már egészen helyreállt az eszem, és nagyjából megtanultam kezelni a helyzetet. Így legalább csak idiótának néz, amiért egész nap csak mosolygok rá. Ez pedig simán belefér.

Ez is egy átlagos napnak indult. Reggel lezuhanyoztam, felöltöztem valami kényelmes ruhába, ami egy farmer rövidgatyából, valamint egy tarka csíkos, ujjatlan felsőből állt, és egy kékeszöld nyári szandálból. Átmentem Emmához, és kölcsön kértem tőle a kék óráját (ugyanis neki még van másik színben is), mivel nem igazán hoztam magammal kiegészítőket, csak pár darabot, de nekem nem is igazán hiányoznak, csak ehhez a szetthez most jól mutat ez az óra, és gondoltam egy kicsit feldobom az összeállításomat.

Aztán kivasaltam a hajam, majd dobtam fel magamra egy kis alapozót, valamint egy leheletnyi szemhéjfestéket, de még így sem voltam megelégedve a tükörben látott képet konstatálva. Végül is megbékéltem a ténnyel, hogy cigánykereket is hányhatok, vagy fejen állhatok, soha nem fogom magam igazán szépnek látni. Mert nem vagyok az. Végül rászántam magam, hogy lemenjek a konyhába, és segítsek Jaynek reggelit csinálni, ahogy azt Lottie, Fizzy és May is megtette. Mikor megreggeliztünk, Louis összeterelt minket a nappaliba, mondván „van valami fontos, amit meg szeretne beszélni velünk”.

- Drága családom, és barátaim. – kezdte hivatalosan. Charlotte már akkor elröhögte magát, de az édesanyja rászólt, miszerint „figyeljen a bátyjára”.

- Szóval az a helyzet, hogy Eleanor felhívott, hogy holnap eljönne. – mosolygott, mire Jay boldogan rávágta, hogy persze, jöjjön csak, hiszen mindig szívesen látják a házban az egy szem „kis”fia barátnőjét.

Hirtelen izgatott lettem. Összenéztem Emmával, Marie-vel és Lottie-val, akik valami olyasmit üzentek a szemükkel, hogy „maradj nyugodt!”. Nos, igen, az itt tartózkodásunk alatt Louis és az én párbeszédim között szinte fel sem merült Calder kisasszony neve, ezért nem volt alkalmam neki megemlíteni – és ha lett is volna, magamat ismerve úgysem mertem volna neki megmondani -, hogy a barátnője, valamint Danielle Peazer (ölni tudnék azért, hogy úgy tudjak táncolni, mint ő) és Perrie Edwards (istenítem a Little Mix nevű formáció egyetlen szőke tagját. Imádom a hangját) az én példaképem. Nekem a fiúkon (One Direction) kívül ők, ez a három lány az abszolút favoritom. Egész eddigi életemben – na jó, csak az elmúlt két évben – arról álmodoztam, hogy egyszer majd találkozom az öt fiúval és az említett lányokkal és megmondhatom nekik, hogy mit jelentenek nekem. Minden nap ők és az a pár barátom, valamint anyu és Diana ad nekem erőt. Miattuk élek még mindig, és az ő – tudtuk nélküli – segítségükkel vészeltem át életem legnehezebb pillanatait. Főleg, mikor „drága” édesapám fogta az egyik nadrágszíjat és, amiért azt mertem mondani, hogy azonnal hagyja békén anyát, lekényszerített a földre és addig vert, míg a nadrágszíj egy hatalmas véres sebhelyet nem ejtett a hátamon. Ez másfél éve történt. A heg azóta is ott díszeleg. Minden reggel és este emlékeztet erre a szomorú emlékre. Néha sírni akarok. Fuldokolni. Sőt, zokogni, és reménykedni, hogy valaki észrevesz a szakadékban, miközben én azt kiáltozom, hogy „héj, itt vagyok” és nyújtja a kezét, hogy segítsen. De nem teszem. Megfogadtam még évekkel ezelőtt, hogy apa miatt nem fogok több könnycseppet ejteni, hiszen még azt sem érdemli meg.

Egy bölcs lány egyszer azt mondta nekem, hogy a múltunk határozza meg a jelenünket és a jövőnket. Egy darabig hittem benne. Még most is hiszek, hiszen az emlékek elől nem lehet elmenekülni. Mindig eszembe fog jutni, hogy az a férfi mit tett velünk. Később talán elhalványul az emlék, de megszűnni soha nem fog. Másfelől viszont, az, hogy a múltam szomorú, és sötét volt, az nem jelenti azt, hogy a jelenemben és a jövőmben nem lehetek többé boldog. Most igenis az vagyok. És az ő segítségükkel az is leszek. Ezt tudom.

~~~~.~~~~

Reggel nyolckor mosolyogva pattant ki a szemem, és a sárgás napfényt látva felkacagtam. Nem tudom miért, csak boldog voltam. Gyorsan kikeltem az ágyból, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd lementem a nappaliba, ahol az ikrek és Fizzy szokás szerint tévét néztek, de most hozzájuk csatlakozott két londoni barátnőm is. Charlotte-ot a konyhában találtam, amint édesanyjával szorgoskodtak a reggelihez. Illetve ha jól láttam Lottie a reggelit csinálta, míg Jay már az ebédhez készülődött elő, úgyhogy evidens volt, hogy odaálltam két évvel fiatalabb barátnőm mellé és segítettem neki.

Mikor megettük a bacont, Louis lassan elkezdte venni a tornacsukáját, hogy elmenjen a vonatállomásra a barátnőéjért. Csörgött a telefonom. Lou hirtelen felkapta a fejét és elmosolyodott a saját daluk, a Rock me hallatán. Én egy kínos mosollyal felszaladtam a szobámba, és mivel a Rock me továbbra is max hangerőn dübörgött, és Josh Devine valósággal kidobolta a józan eszemet a helyéről, ezért ránéztem a kijelzőre, és egy széles mosoly húzódott ajkaimra. Boldogan vettem fel, és mikor anya elkezdett beszélni a vonal túlsó végén, ez a mosoly valóságos vigyorrá alakult. Hiányzott már. Hiába ő az édesanyám, és én vagyok a gyerek, akkor is féltem őt – szerintem ez érthető – és aggódom érte. Ahogy a testvéremért is. Mikor meghallottam Diana csilingelő kislányos nevetését, nekem is muszáj volt felkuncognom. Megnyugodtam, hogy minden rendben velük. Mikor visszamentem a nappaliba, Louis már nem volt ott, de szerintem ez annak is betudható, hogy majd’ negyed órát beszéltem telefonon. Nem volt mit csinálnom, így hát leültem én is a tévé elé, de hamar meguntam, és eldöntöttem, hogy twitterezek, mert nagyjából már egy hete nem néztem fel a közösségi oldalra. Lola Waldorf (@lolita_hippie), Ed (@EdMcfloyd), Evelyn (@Evy_Diamonds), Greg Sozua (@yourlife, ezen jót nevettem), Ryan (@Mr_Beattle), Nicky Roberts (@littlenicky_) és …. Louis Tomlinson (@Louis_Tomlinson) bekövetett. Az utolsó nevet olvasva elpirultam. Aztán frissítettem, és meglepődve vettem észre, hogy ebben a pillanatban is lett egy újabb követőm. Méghozzá Eleanor Calder (@ElanorJCalder). Vigyorogni kezdtem. Szegény Daisy, mikor idenézett, nem értette, hogy mi bajom van, de aztán vállat vont és visszafordult Tomhoz és Jerry-hez. Merthogy Tom és Jerryt néztek. Szerintem simán betudta annak, hogy a nővére barátnője egy idióta. Oké.

Alig tíz perc múlva nyílt az ajtó és megpillantottam, a már oly sokszor látott tökéletes mogyoróbarna, enyhén felzselézett hajat, tengerkék szemet, védjegyévé vált csíkos pólót, valamint egy farmert, és egy elbűvölő, gyönyörű, barna hajú, barna szemű, mosolygós lányt. Nőies, fehér blúza elképesztő harmóniában dominált a lábait takaró hosszú, lenge, fekete szoknyával.

 

-Hahó! Megjöttünk! – kiáltotta Louis.

- Kisfiam, ha az a szándékod, hogy megsüketítsd édesanyád, jó úton jársz. – lépett ki a konyhából Jay. Mind felnevettük, miközben a háziasszony odament a lányhoz és megölelte, valamint adott neki két puszit.

- El! – rohant oda hozzá a két kislány, Phoebe és Daisy.

- Sziasztok csöppségek! – hajolt le hozzájuk Eleanor, hogy megpuszilhassa őket.

- Szia El! – szökkent oda hozzá Felicité is.

Lottie, Emm, Marie és én legutoljára mentünk oda, hiszen mindenki az előszobában tömörült.

- El! Hadd mutassam be a legjobb barátnőimet. Ő itt Nina Eversound – intett felém Lottie, mire  Eleanor megölelt(!!!). Miután befejeződött a bemutatkozás, mi, lányok teríteni kezdtünk, és hamarosan megebédeltünk. Eldöntöttünk Lottie-val, Emmával és Marie-vel, hogy délután átmegyünk Lolához, míg Fizzy Evy-hez, így aztán ebéd után elindultunk, de valami olyan történt, amire nem számítottunk…