Sziasztok drága olvasók!:) Nagyon-nagyon köszönöm ezt a sok oldalmegjelenítést, ami márron több, mint 1650! Hihetetlen! Zseniálisak vagytok. Igazából ehhez a fejezethez nincs sok mondanivalóm, meg nem is nagyon vagyok csacsogós kedvembe, ezért most hagylak titeket olvasni. PusziPacsiÖlelés:
xoxo ~Anne Norina Joiner~
Villámgyorsasággal tápászkodtam fel az ágyamból reggelre virradva, bár nem nagyon szerettem volna elhagyni a jó meleg rejteket.
Kinyitottam az ablakot, s a nap meleg, de ugyanakkor lágy sugarai megcsaptak, a meleg levegő beáramlott a szobába, s a finom szellő vidám játékot űzött a függönnyel. Mosolyogva figyeltem ezt a csendéletet, de hamar rádöbbentem, hogy sietnem kell, ha nem akarok elkésni. Bementem a fürdőbe, vettem egy kellemes és frissítő zuhanyt, majd a szekrényemből gyorsan kikaptam egy szettet. Választásom egy ujjatlan szürke pólóra, aminek az elejét csipke díszíti, egy farmer rövidnacira, valamint egy egyszerű, fekete papucsra esett. Kiegészítőnek egy gyönyörű fekete karkötőt és egy gyűrűt dobtam fel magamra.
Csokibarna hajamat hagytam hullámosan a vállamra omlani, nem szerettem volna nagydobra verni a kinézetemet, hiszen sosem törődtem vele igazán.
Buzgón siettem lefelé, ennek következtében – természetesen, nem is én lennék, - beleütköztem Louis-ba.
- Ó, annyira sajnálom, ne haragudj! – kaptam a fejemhez.
- Nincs semmi baj. – felelte mosolyogva. Úgy próbáltam végigmérni, hogy ne igazán legyen feltűnő, de gondolom ez nem igazán ment, mert mikor az arcához értem, csintalan mosolya árulta el, észrevette előbbi tettemet. Rögtön elpirultam és én is elmosolyodtam. Istenem, ha ezt Eleanor látta volna! Nem szeretném, ha nézeteltérés vetődne fel köztem, és a húszéves lány között, hiszen nagyon szeretem őt, gyakorlatilag ő az egyik legjobb barátnőm, így ez a helyzet nagyon nehéz. Leérve Jay már várt a reggelivel, ám utána hamar elment dolgozni. El és én elmosogattunk – hát persze, Jay híján a két legidősebb nőnemű lény a házban –, miközben Lottie elment Loláért, s mehettünk is a Direction-villába.
~~~.~~~
Pontban kettőkor egy fekete BMW parkolt le a villa elé. A kormány felöli oldalról egy alapból göndör, de most kivasalt barna hajú lány szállt ki, míg az anyósülés felől szőke fürtöket véltem felfedezni.
- Figyi mindenki! Megjöttek a lányok! – kurjantott az ablakon kinézve Lottie, mire Liam és Zayn azonnal a bejárati ajtó kívüli felén termett. A szívem hevesebben kezdett verni, a fülemben zúgó vértől alig hallottam valamit.
- Nyugi Nins! Nem lesz semmi baj! – szorította meg a kezem Eleanor, mire én bólintottam. Nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt kifelé vette volna az irányt.
Igen, már ilyen jóban vagyunk, hogy néha csak úgy spontán megpusziljuk egymást. Emmáékkal is szoktuk.
Beszélgetést véltem felfedezni, majd az ajtón a Little Mix gyönyörű szép énekesnője, Perrie lépett be barátjával az oldalán. Szőke haja, mint legtöbbször, most is kiengedve omlott a vállára elegánsan oldalra fésülve. Vastag, ugyanakkor gyönyörű sminkje kiemelte arcának szépségét, ezt csak tetézte kör alakú fülbevalója. Ruhának mára egy fehér csipkecsodát választott, ami egy bohókás, két virágmintás övvel csak jobban vonzotta a tekinteteket karcsú alakjára, kiegészítőnek pedig egy szintén fehér karkötő. Cipőnek egy fehér balerinacipőt választott. Ez egy így együttesen elképesztő látványt nyújtott, én pedig el sem akartam hinni, hogy találkozhatok kedvenc énekesnőmmel.
De itt még semmi nem ért véget. Mert utánuk besétált Liam, oldalán a világ legjobb táncosnőjével, Danielle-lel. Danielle világos barna, jelen pillanatban egyenes haja lazán kiengedve, hagyta, hogy a szél játszadozzon tincseivel. Nem sok smink volt rajta, tudta, nem kell neki ahhoz, hogy szép legyen. Egy has középig érő szürke pólót viselt, amit nagyobb strassz kövek díszítettek, és egy hosszú fekete farmert. Lábbelinek egy piros magassarkút választott, kiegészítőként pedig egy fekete táskát. Most élőben is megállapíthattam, hogy tényleg zseniális érzéke van a divathoz, és hogy ez a lány valóban olyan gyönyörű, mint azt eddig képzeltem.
- Heló mindenki! – nevetett Perrie, és mindenkit végigölelgetett Dani-vel az oldalán, akit ismert.
- Csajok, hadd mutassam be nektek Nináékat! – jött oda hozzám El.
- Heló, Nina Eversound vagyok. – mosolyogtam, majd intettem nekik egyet esetlenül.
- Danielle Peazer. – jött oda hozzám Dani, majd megölelt.
- Én pedig…-kezdte volna az énekesnő, de közbevágtam. – Te pedig Perrie Edwards, tudom. – mosolyogtam, miközben ő is megölelt.
- Mindkettőtöket ismerem, és nagyon szeretem azt, amit csináltok. Felnézek rátok, mert szerintem csodálatosak vagytok. És nem csak, mint a fiúk barátnői, hanem te – néztem Dani-re – mint táncosnő, - te – itt Perrie-re néztem – pedig mint énekesnő. – mosolyogtam.
Összenéztek, és egymásra mosolyogtak.
- Nagyon aranyos vagy, köszönjük szépen. – mondta Danielle.
- Igen, Ninu szerint Dan a világ legjobb táncosnője, és ölni tudna, hogy olyan hangja legyen, mint Pezz-nek, és… - rakott rá még egy lapáttal Harry, de közbeszóltam.
- Khm… szerintem már értik! – mondtam halkan, paradicsom vörös fejjel. Pimaszul elmosolyodott.
- Már régóta álmodozott arról, hogy találkozik veletek és… - folytatta az égetésemet, de Emm és Lola egyemberként mordultak rá.
Miután a többiek is túlestek a bemutatkozáson gyorsan melegítettük az ebédet, mert megvártuk a két lányt vele.
- Greg írt, hogy átjöhetnének-e Ryannel és Eddel. – szólalt meg Lott ebéd után a telefonját fixírozva.
- Tőlem. – vont vállat Harry, aki mellettem ült és szintén a telefonját nyomkodta, majd felállt a kanapéról, és mielőtt bement volna a konyhába, adott a homlokomra egy puszit, mire kellően elpirultam.
- Ez meg mi volt? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Lola.
- Semmi. – vágtam rá talán túl gyorsan is.
- Ühüm… tényleg semminek tűnt. – bólogatott Lolita, mint aki egy szavamat sem hiszi el.
A tévé irányába fordítottam a fejem, de arcomon éreztem az égető pillantást. Óvatosan odafordultam. Niall feszülten nézett engem, gyönyörű kék szemeiben most nem igazán láttam azt a fajta csillogást, amit szoktam. Látta, hogy nézem, ezért gyorsan elkapta rólam a fejét. Sóhajtottam egyet.
- Akkor Evy-nek is szólok, hogy jöjjön át. – vetette fel Fizzy. Jóváhagyásunk után elvonult telefonálni.
- Nina! Gyere egy kicsit! – mosolygott rám Perrie, majd Dani és Eleanor társaságában felment az emeletre, ha jól láttam Zayn és az ő hálószobájukba. Komótosan feltápászkodtam, majd követtem őket. Mögöttem Dani gondosan becsukta az ajtót, és nekidőlt.
- Oké, szóval mi van közted és Harry között? –tette fel a számomra nem várt kérdést Perrie a két lány pedig várakozóan nézett rám. A levegőt szaporábban véve, és szívem kétszer gyorsabbi dobbanását figyelmen kívül hagyva próbáltam összeszedni a gondolataimat. Mit is érzek iránta igazából? Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. A zöld szeme, mely mindig meg-megcsillanni látszik, ha meglát, a gödör haja, a mély, rekedtes hangja, mit, ha meghallok, pillangók ezrei szállnak fel a gyomromban keringőt járva, az érintései, és az a tekintet, amivel kábulatba ejt, szinte hipnotizál minden egyes alkalommal… ez mind-mind olyan dolog, ami miatt nem tudom, mit érzek valójában. Tény, hogy Harry nagyon aranyos fiú, de tizenkilenc éves, én pedig még csak tizenhat.
- Hát… annyit mondhatok, hogy nem közömbös számomra, de nem tudom eldönteni. – feleltem végül, lassan, megfontoltan. A három lány sokat sejtve összenézett, majd Dani kinyitotta az ajtót.
- Oké, csak ennyit akartunk tudni. – puszilt meg Eleanor, és mind a négyen lementünk a többiekhez.
Greg, Ryan és Ed már ott voltak, odamentem hozzájuk, Edet megöleltem, Greggel és Ryannel pedig lepacsiztam, ám ekkor csöngettek.
Evy állt az ajtóban egy olyan ember mellett, akire nem számítottunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése