Chapter 4. - Lazíts!

Hi!:) Köszönöm az eddigi megtekintéseket és a visszajelzéseket, amiket kaptam! Nem is sejtitek, hogy mennyire jól esnek nekem a dicsérő/buzdító szavak, valamint az építőkritikák. Az előző két részhez nem kaptam komikat, viszont sokan dicsérték. Nagyon-nagyon hálás lennék, ha kapnék a bloggerektől is visszajelzéseket/kritikákat, hogy tudjam, jól csinálom-e, amit csinálok. A fejezetről: Nem kellett tudósnak lenni, hogy kitaláljátok, az előző fejezet vége kiről szólt. Ez most kiderül. Nem lett valami eseménydús rész, és ezért bocsánatot kérek. Na nem is jártatom tovább a számat. Jó olvasást!:)

Have a nice day guys!:) xx Ani

Vigyorogva felállt az ágyból, ahol eddig tévézett és közben a laptopján gondolom twitterezett, és odajött hozzánk.

- Héj, Lott! Ő az, akiről meséltél? – mosolygott a húgára, mire az bőszen bólogatni kezdett.

- Louis vagyok. – nyújtott kezet, mire én elég érdekes képet vághattam, mert hangosan felnevetett. De most komolyan. Ki ne tudná, hogy ki ő?

- Én meg Nina. – mosolyogtam, majd kezet ráztam vele. Hirtelen magához rántott és megölelt. Lefagytam. Louis Tomlinson most tényleg megölelt engem? Nagy valószínűséggel igen, mert a gyomromban ezernyi pillangó kelt életre és vad táncba kezdett. Esküszöm, ha Louis nem tart erősen, ott helyben elájulok. Mosolyogva visszaöleltem, majd néhány másodperc múlva elengedtük egymást.

- Ha jól tudom, directioner vagy igaz? – vigyorgott rám. Kétségbe esve kerestem Lottie tekintetét, aki csak mosolygott, és hatalmas nagy tengerkék szemeivel azt üzente, hogy „Nyugi. Vegyél mély levegőket és válaszolj normálisan. Ő is csak egy átlagos fiú.”.

- Igen. Nagy rajongótok vagyok. – varázsoltam egy mosolyt az arcomra, miközben alig láthatóan kifújtam a levegőt és próbáltam arra koncentrálni, hogy ne ájuljak el, valamint, hogy ne törjek ki sikításban.

- Gyertek már beljebb! Hugi! Hozz légyszi egy kólát! – nézett kedvesen Lottie-ra.

- Lou, nem vagyok a csicskád! – motyogta a lány, mire Louis elővette a kiskutyanézését, amitől én konkrétan elájultam.

- Hjaj, jól van. Hozom. Nins, kérsz valamit? – nézett rám Lottie. Megráztam a fejem. Lottie a Live While We’re Young-ot dúdolva kiszambázott a szobából, amin a bátyja jót mosolygott.

- Nina! Csüccs, le! – paskolta meg az ágyát, amin egy kék dísztakaró pihent. Vonakodva bár, de tettem, amit kért. Körbenéztem a szobában. Kék fal, ami a barna laminált padlóhoz tökéletesen dominált, két szekrény, az egyik ruhásszekrény, a másikon könyvek, DVD-k és CD-k sorakoztak. Az egyik szekrény mellett volt egy hatalmas komód, amin a tévé, a DVD lejátszó és a hifi kapott helyet. A polcokon és az éjjeli szekrényen Louis és a húgai gyerekkori képei, és néhány fotó amin a One Direction-beli srácokkal volt. Megállapítottam, hogy igazán otthonos kis szobája van. Ő is lehuppant mellém a hatalmas franciaágyra.

- Héj, lazíts már. Úgy ülsz ott, mint aki karót nyelt. Zavarban vagy ugye? – kérdezte kedvesen.

- Hát… igen… egy kicsit. – pirultam el, és lányos zavaromban csavargatni kezdtem az egyik hajtincsem.

- Figyelj. Nem kell ezért furcsán érezni magad. Én is csak egy átlagos srác vagyok, akinek mindene a zene. Kezelj engem úgy, mint egy fiúhavert. – vont vállat.

- Hát az elég nehezen fog menni, mert nincsenek fiúbarátaim. – mondtam, és magamba hozzátettem, hogy lánybarátokból is csak hárommal ajándékozott meg az Isten.

- Segíteni fogok neked. Bízz bennem! – vigyorodott el, majd nekem dobott egy párnát, én meg elnevettem magam és visszadobtam neki. Nem hittem el, hogy ez történik velem. Annyi szenvedés után, amin keresztülmentem, oly sok könny, maró fájdalom, különcködés, kitagadott érzés, megaláztatás, és bánattal teli év után, most végre úgy érzem, hogy igazán tartozom valahova. Hogy vannak barátaim. És nem is akármilyenek…

Míg én belemélyedtem a gondolataimba, a legidősebb Tomlinson lány visszaért a kólával és hozta magával Marie-t és Emmát is, akik, mikor meglátták, hogy Louis mellett ülök, lefagyva megálltak.

Lottie, miután odavitte a testvérének az innivalót, nevetve oldalba bökte Marie-t és elhúzta a kezét Emma szeme előtt, akik ezek után felocsúdtak a döbbenettől és dadogni kezdtek, meg össze-vissza makogtak mindent. Mikor végre összeállt a kép a fejükben, és tisztáztunk mindent – Louis bemutatkozott, nekik is elmondta, amit nekem, és a két barátnőm szerencsére megértette – kimentünk az ebédlőbe, mert Fizzy bekopogott, hogy kész az ebéd. Jay isteni amerikai palacsintát sütött nekünk. Nem is tudtam, hogy ilyen jól tud főzni, Lottie sosem említette.

-  Lányok! Megbeszéltük pár barátommal, hogy holnap találkozunk a közeli játszótéren. Gyertek velem! – vetette fel Lottie. Mondta, hogy be fog mutatni majd, az itthoni barátainak, de nem voltam benne biztos, hogy fel vagyok rá készülve, hogy új embereket ismerjek meg. Mi van, ha ugyanúgy kigúnyolnak, lenéznek és kibeszélnek a hátam mögött, mint az osztálytársaim?

- Felőlem rendben. – mosolygott Marie.

- Emm? – nézett Lottie a szőke lány felé.

- Oké. – válaszolt Emma. Mindhárman felém néztek és az én helyeslő válaszomra vártak.

- O… Oké. Elmegyünk veled holnap. – erőltettem magamra egy mosolyt, de belül egész máshogy éreztem magam. Miközben Felicité azt próbálta megtudakolni a nővérétől, hogy ő is velünk tarthat-e a játszótérre, én aggódtam. Hogy mi miatt? Amiatt, hogy össze fogok törni. Újra…