Prológus

Prológus

Sziasztok!:) Sok fejtörés árán, de belekezdtem a legelső blogomba. Voltak próbálkozásaim, de egyik sem jött be, viszont elhatároztam, hogy ezt most az életem árán is megírom. Mint olvashattátok, egy tizenhat éves lányról szól, akinek az élete fenekestül felfordul, mikor szülei elválnak. Ez eddig rendben is van, de a lánynak van egy barátnője, akit az interneten ismert meg, és aki a lány kedvenc bandájából az általa legjobban istenített bandatag legnagyobb húga, aki meghívja főhősnőnket nyári szünetre, hogy ne bánkódjon. És ez a story fordulópontja. Meg is hozam a prológust. Kérlek titeket, hogy ha tetszik, akkor komizzatok!:) Jó olvasást!

Have a nice day guys, Ani xx

- Nina, beszélnünk kell veletek! – szólt anya, miután apával együtt behívott engem és a húgomat a nappaliba.

Tudtam, hogy már egy jó ideje nem zökkenőmentes a szüleim kapcsolata és nem lángol már köztük a szerelem annyira, mint rég, ezért sejtettem, hogy miről lesz szó.

- Tudjátok, édesapátokkal nem szeretjük már egymást, úgy igazán. Voltak kisebb-nagyobb vitáink, és rendszerint miattatok békültünk ki, mert azt szerettük volna, hogy nektek jó legyen. Mostanára viszont ezek a parázsviták elhatalmasodtak, és mivel úgy érezzük, ezt már nem nagyon tudjuk megbeszélni és átlépni rajtuk, úgy döntöttünk, elválunk – mondta szomorúsággal a hangjában anya, és éreztem, hogy ugyan próbálja tartani magát, bármikor összetörhet.

Igen, tudtam, hogy ezt akarták elmondani, mert rengetegszer hallom, ahogy apu ordibál és csapkod, sőt, volt olyan is, hogy rengetegszer verte anyát, és minket is megfenyegetett, majd elmegy itthonról, és ilyenkor anya elvonul a hálószobába és sír. A gyűrűjét szorongatja, amivel apu annak idején megkérte a kezét és hangosan zokog. Azt hiszi, nem halljuk Dianával, a kishúgommal, aki ilyenkor rendszerint oda akar szaladni hozzá és megölelni, de én mindig visszatartom. Nem akarom, hogy úgy lássa anyát, és tudom, hogy ő is ezt akarja, mert már sokszor beszélt velem erről, és arról, hogy én vagyok a nővér és a nagyobb gyerek, és, ha apával véletlenül nem lesz minden rendben, és anya sem tudja már tovább tartani magát, pont azért, amik itt elhangoztak, akkor nekem kell majd pesztrálni a testvérem. Igen, mindezzel nagyon jól tisztába voltam, viszont így, elmondva rettenetes volt hallani. A húgom elszomorodott és azt kérdezgette, hogy anyánál maradhat-e. De én nem bírtam megszólalni. Csak meredtem magam elé és végül felálltam és berohantam a szobámba.

- Nina! Kislányom! Ni…- hallottam még anyu hangját, ahogyan kiáltja a nevem, de bevágtam magam után az ajtót. Lerogytam a padlóra, tenyerembe temettem az arcom és kitört belőlem a zokogás. Mégis miért? Miért történik mindez velem? Nekem miért nem lehet normális családom? Olyan, ahol nem terrorban és félelemben élünk az édesapám miatt, aki szinte nem is törődik velünk, mert egész nap a kocsmában van és leissza magát a sárga földig. Évek óta minden áldott nap ez megy. És ami a legrosszabb, kiskoromtól kezdve végig kell néznem, hogy anyu miként próbál engem és Di-t megóvni tőle, és attól, hogy legalább minket ne bántson. Vagy fél órán át ültem a hideg földön, a gondolataimba merülve, végül elvonszoltam magam az ágyig és összegömbölyödve magam elé vettem a laptopom. Szükségem volt most rá. Egy barátnőre.