Chapter 12. - Üdv újra itthon!

Drága olvasóim!:)

Nagyon köszönöm a másfél hét alatt összegyűlt több, mint 200 megtekintést, annyira hálás vagyok! Közben kaptam egy kritikát is, igyekszem megfelelni az elvárásoknak, és megfogadni a tanácsokat.(Köszönöm Ági!)

Ma jöttem haza a nyaralásból és eldöntöttem, hogy rögtön fel is rakom az új fejezetet.

Amint látjátok változott a blog kinézete. A fejlécért mégegyszer hatalmas köszönet Edinának!

Apropó,új design!Kitettem egy SZAVAZÁST, ami arról szól, hogy mennyire jön be nektek a blog új külseje.Kérlek titeket, SZAVAZZATOK!Nem is szaporítom tovább a szót...Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

Éreztem, hogy már tudatomnál vagyok, de nem akarom kinyitni a szemem. Jóleső érzéssel simítottam végig kezemet a puha ágyon. Több mint huszonnégy órán át csak ültem egy sötét, koszos raktár egyik sarkában, úgyhogy most olyan jól esett aludni és csak úgy feküdni egy valamin, ami nem a föld volt. Szempilláimat kissé rebegtetve lassan kinyitottam a szemem. A sötétítő be volt húzva, az ablakon nem áramlott be semmi fény. Gondolom Louis húzta be, mikor felhozott.

A legutolsó emlékem, hogy a kocsiban elalszom, majd két kezet érzek, ami gyengéden átfogja a derekam, és becipel a házba, fel a lépcsőn, majd lerak egy ágyra és betakargat, miközben én békésen szunyókálok, de tudatomnál vagyok.

Hallom, hogy lent a földszinten az emberek beszélgetnek, majd hirtelen valaki jön a lépcsőn felfelé.
- Megnézem, hogy felkelt-e már, vagy, hogy minden rendben van-e. – hallottam Niall aranyos ír akcentusát még messziről, ám alig néhány másodperc múlva nyílt az ajtó.
- Nina! – szólított meg halkan, hihetetlenül édesen. – Fent vagy? – kérdezte.
Halványan elmosolyodva bólintottam egyet, majd újra kinyitottam szemeimet.
Leült mellém, és kitűrt egy rakoncátlan tincset az arcomból, amin kénytelen voltam elmosolyodni.
Belenéztem a felfoghatatlanul gyönyörű kék szemébe, ami azon nyomban elvarázsolt. Néztem, ahogy tökéletesen felállított szőke, ám itt-ott barna foltokkal tarkított hajába beletúr, majd rózsaszín telt ajkai elvállnak, mielőtt megszólalt volna.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Mostmár igen. – suttogtam.
- El sem tudom képzelni, hogy milyen rossz lehetett ott neked. Sajnálom, hogy elküldtünk egyedül az erdőbe. Hibáztunk. De többé nem hagyunk magadra egyetlen percre sem. Bízhatsz bennünk. – mondta, miközben tekintete elhomályosult, s megsimította a hajam.
- Semmi baj. - suttogtam mosolyogva. – Tudom, hogy mindent megtettetek azért, hogy megmentsetek, és nagyon hálás vagyok nektek. El nem tudom mondani, hogy mit éreztem, akkor, amikor ott voltam a sötét raktárban, ahonnan tudtam, hogy nem szabadulhatok, miközben éreztem és tudtam, hogy ti mindent megtesztek értem, és aggódtok miattam, valamint, hogy nem tudjátok, mi van velem. Rettenetes érzés volt. – az emlékek visszaidézésére kicsordult egy könnycsepp. Niall azonnal letörölte a hüvelykujjával, s végigsimított az arcomon, amit én egy jóleső sóhajjal nyugtáztam. Soha, senki nem volt még velem ilyen gyengéd, csak anya, mikor kislány voltam.
- Semmi baj, Nina! Most már itthon vagy. És mi melletted vagyunk. Vigyázunk rád. Vigyázok rád. – emelt karjaiba, s hagyta, hogy fejemet mellkasára hajtva újra elrepüljek az álmok földjére.

~~~.~~~

Amint kinyitottam a szemem Niall-t láttam meg magam mellett, amint mosolyogva engem néz.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – kuncogott halkan. Felnevettem.
- Mennyi ideje alszom? – kérdeztem kissé tartva a választól.
- Hát, miután Louis felhozott, átaludtál egy egész napot, de mikor én feljöttem, és beszélgetés után elaludtál, csak négy órát. Úgyhogy most este nyolc óra van. – magyarázott.
- Akkor miért úgy köszöntél, hogy jó reggelt? – nevettem fel. Mosolyogva vállat vont, majd belepuszilt a hajamba, és feltápászkodott. Nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam, és ő készségesen felsegített. Még sajgott pár porcikám, és hasogatott kissé a fejem, de már nem volt annyira éles a fájdalom, mint tegnap.
- Ha nem gond, lezuhanyoznék – mondtam halkan.
- Dehogy baj. – mosolygott rám, s megpuszilta a homlokom, majd megmutatta a fürdőt.

Beálltam a zuhany alá, és magamra eresztettem a vizet. Jólesően felsóhajtottam a forró víz hatására, s hagytam, hogy a hajamról lecsurogjon a mellkasomra, majd fokozatosan lefelé. Körülbelül negyed óráig áztattam magam. Mikor kiszálltam, örömmel konstatáltam, hogy nagyjából már elmúltak a fájdalmaim, talán a fejem lüktet még mindig egy kicsit. Ahogy kiléptem a fürdőből, megláttam, hogy valaki készített ki nekem ruhát. Illetve Eleanor ruháját. Bárhol felismerném a stílusát. Nem igazán szeretek így kiöltözni – főleg, ha nem megyünk sehová, vagy nem kell valamilyen fontos eseményen részt vennem, ami azért valljuk be, nem sokszor fordul elő -, de, mivel a Direction villában voltunk, az én ruháim pedig nem itt vannak, vonakodva bár, hiszen tudom, hogy az ilyen ruhák nem túlzottan előnyösök számomra, de fölvettem.

 

Kopogás hallatszott, majd miután beinvitáltam a személyt, Harry mosolygós arcát, és tökéletesen beállított göndör haját véltem felfedezni.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben hagytam, hogy a karjába vonva a szuszt is kinyomja belőlem.
- Igen. De ha megfojtasz, akkor nem lesz az. – nevettem. Gyorsan elengedett, s jól láthatóan végigmért. Éreztem, hogy az arcom a megszokott fehér helyett kezd halványpirosba átmenni. Megköszörültem a torkom, mire felkapta a fejét és megnyugtatóan elmosolyodott.
- Csodásan nézel ki. – suttogta szemembe nézve. Nem tudtam ellenkezni, vagy csak nem akartam. Hirtelen hittem neki. A szemébe nézve minden mondandóm elfelejtettem, s elvesztem a smaragdzöld hurrikánban. Kezét arcomra simította.
- Nina, én annyira sajnálom! – suttogta bűnbánóan, mintha csak ő tehetne az egészről.
- Semmi baj. Nem a te hibád. – mondtam, miközben kezemet felvezettem a hajához, és finoman elkezdtem ujjaim között tekergetni egy göndör hajszálat. Lehunyta a szemét és felsóhajtott. Kuncogni kezdtem.
- Le kéne mennünk. – figyelmeztettem. Szemét kinyitotta, s csillogó szemmel bólintott. Ajkait közelítette az arcom felé, s hosszasan megpuszilt. Most én hunytam le a szemeimet. Harry tette valahogy sokkal intenzívebb érzéseket váltott ki belőlem, mint mikor Niall ajkait éreztem a bőrömön. Megfogta a kezem, és levezetett a lépcsőn, gondosan ügyelve minden lépésemre.

A többiek a kanapékon, vagy éppen a földön voltak elterülve, és unottan néztek valami filmet.
Megálltunk az egyik heverő mögött.
- Mi az? Már nem is érdekellek titeket? – kurjantottam el magam, mire mindenki meglepetten rám emelte tekintetét.
- Nina! – sikított fel egyszerre Lottie, Emma, Eleanor és Fizzy, majd mind a négyen teljes erejükből rám ugrottak. De nem, tényleg! Rám ugrottak! Ennek következtében persze a földön kötöttem ki. Felnevettem. Jó volt látni, hogy örülnek nekem, és, hogy hiányoztam nekik. Zayn volt olyan édes-kedves, hogy lelökte rólam a négy elszabadult idióta barátnőmet és segített nekem felállni, majd jó erősen megölelgetett.
- Zayn… megfulladok! – nevettem az énekes mellkasába.
- Ne haragudj kicsilány! Jól vagy? – engedett el gyorsan, majd rám kacsintott, és átirányított Liam vállára.
- Minden rendben? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, és ezt tudtam, hogy nem arra értette, hogy fájt-e ahogy megölelt, vagy, hogy kapok-e levegőt Zayn ölelése óta, hanem sokkal komolyabb dolgokra. Ezért is szeretem annyira Liam-et. Mert megért. És mert vele nem csak hülyülni lehet, hanem a bensőségesebb témákat is meg tudom vele beszélni. Lassan, és megfontoltan bólintottam egyet, mire elmosolyodott.
- Nina! Istenem, úgy aggódtunk. – mondta Lola megölelve engem, s éreztem, hogy nem igazán fogja sírás nélkül kibírni. Marie-vel csak néztük egymást egy darabig, majd egyszerre kezdtek el hullani a könnyeink.
Phoebe és Daisy is egyből a karjaimba borultak, majd, miután a bátyjuk elhessegette őket, visszamentek tévézni, de a fél szemük mindig rajtam volt. Annyira aranyosak voltak!
- Hát… üdv újra itthon Nins! – karolt át Louis.
Ha van az életben boldog perc, akkor bátran kijelenthetem, hogy ez az volt. Végre itthon vagyok a barátaimmal, boldogan, biztonságban.