Hello-hello lovely people!:)
Sajnálom, hogy ilyen későn hozom az új fejezetet, de a gépem egyszerűen már megint nem azt csinálta, amit én szerettem volna, plusz tanulnom is kellett. De kárpótlásul hoztam nektek egy hosszú, eseményekkel teli nyolcadik fejezetet. Várjátok már a nyári szünetet? Én nagyon!:) Nem is jártatom tovább a szám, íme a rész. Jó olvasást!:)
Have a nice day guys!:) xx Ani
Tegnap a fiúkkal és barátnőimmel nagyjából berendeztük a szupersztárok új luxusházát, amit ugyan csak két és fél hónapig fognak élvezni – hiszen utána vége a szünetüknek – de fő a kényelem. Főleg ha világsztárokról van szó. Louis és Eleanor bejelentették, hogy újdonsült barátnőm a nyár végéig szintén ideköltözik, hiszen van még hely a Tomlinson-házban, és a fiúk új „palotájában” is.
Ma ismét napsütésre ébredtem. Kinyitva a szememet jóleső érzéssel töltött el a vidám fény, miközben a függönyökkel a nyitott ablakokon keresztül lágy szellő játszadozott. Ilyenkor határozom el, hogy mostantól gondtalan életem lesz, és boldog, valamint erős leszek, nem tud semmi meggátolni abban, hogy örömmel teli életet éljek. De valami mindig beárnyékolja a boldogságomat, s az elhatározásomat sutba vágom. De tudom, hogy innentől kezdve más lesz. A barátaim segítségével. Hiszen tegnap Liam-mel és Niall-el is beszélgettem, és rájöttem, hogy nem olyanok, mint az ember a hírességekről képzelné. Kedvesek, barátságosak, megértőek. Zayn-nel is váltottam pár mondatot, és őt is rögtön megkedveltem. Egyáltalán nem olyan belülről, mint amilyennek mutatja magát, mutatni szeretné magát, valamint, amilyennek a média beállítja. A rosszfiús külseje alatt egy aranyos, kedves srác lakozik, aki bármikor kész segíteni, ha bajban vagy. Harry-vel csak pár szót beszéltem, de a szemkontaktust gyakran tartottuk egymással. Ha belenézek a smaragdzöld kavalkádba, elfog egy különös érzés. Egyfajta melegséget áraszt. A szemébe nézve olyan, mintha már évek óta ismernénk egymást, s szavak nélkül is tudjuk, mire gondol a másik, anélkül, hogy olyan nagyon ismernénk egymást.
Gondolataimba merülve pattantam ki az ágyból, s komótosan indultam a fürdőszoba felé ahol elvégeztem a szükséges teendőimet, majd a bőröndömben – amiből még mindig nem pakoltam ki normálisan *taps* - hosszas keresgélés után kiválasztottam a következő szettet.
A fiúk biztos örülni fognak, ha meglátnak ebben, hiszen úgy volt, hogy ma az egész napot ott töltjük, csak Jay marad itthon, - pihennie kell, mert holnaptól majdnem egész nyáron dolgozni fog -, még Lola is jön. Kivasaltam a hajam, és gyorsan feldobtam a szokásos natúr sminket, plusz egy kis szájfényt. Sosem szerettem nagydobra verni az arcom mázolását. Utálom, ha a fejemen öt kiló smink virít, annál még az is jobb, mikor hétfő hajnalban, suli időben, nyúzottan, szétálló frizurával esem ki az ágyból holdkóros szemekkel. Lementem a konyhába, de nem találtam ott senkit. Ránéztem az órára, és nem kicsit megdöbbenve vettem észre, hogy még csak reggel hét óra van. Vállat vonva töltöttem magamnak a hűtő hideg narancsléből, majd felmentem, s míg a többiek fel nem ébredtek, neteztem.
~~~.~~~
Louis-val, Eleanorral, Marie-vel, Emmával, Lottie-val, Fizzy-vel, az ikrekkel, és Lolával a hatalmas Direction-villa felé tartva minden féléről beszélgettünk. Lou még reggel megdicsérte a pólómat, pont úgy, ahogy barátnője. Tíz perc séta után, amit persze Louis-nak és Eleanor-nak magukat álcázva kellett megtenniük a sok rajongó miatt, habár néhányan így is felismerték őket, megérkeztünk a kitűzött célpontunkhoz. Mindenki öleléssel köszöntött mindenkit. Eleanor és én bevállaltuk, hogy csinálunk ebédet, hiszen csak mi ketten tudunk főzni, plusz Harry, de ő inkább kint maradt beszélgetni. Hát persze, miért is segítene?!
Nutellás, eper és csoki öntetes palacsintákat csináltunk, de annyit, hogy egy csatából most hazaérkező éhező több száz emberből álló hadsereg is jól lakott volna belőle.
- Szólj nekik, hogy kész az ebéd. – adta ki a parancsot El, mire én teljesítettem kérését. Igazándiból elüvöltöttem magam.
- Nina! Nem akarok megsüketülni. – lökött finoman oldalba nevetve Harry. Én csak mosolyogva vállat vontam majd visszalöktem őt. És így ment köztünk ez a lökdösődés, míg Liam szét nem választott minket, mondván „valaki meg fog sérülni”. Hát igen, nem véletlenül ő Daddy Direction.
- Együnk már, éhen halok! – kiáltott fel Niall, mire mindenki elnevette magát. Helyet foglaltam az asztalnál Lola és Niall között, majd miután mindenki szedt magának a finom ételből, ebédelni kezdtünk, s közben azon tanakodtunk, mit csináljunk délután. Végül arra jutottunk, hogy kimegyünk a közeli kis erdőbe piknikezni. Miután mindent összekészítettünk, bepakoltunk (kaja, innivaló, focilabda a fiúknak, tollaslabda, könyv – azt hiszem, én inkább olvasok meg zenét hallgatok -, bacon – szalonnát sütünk -, stb.) és bedobtuk a cuccokat a fekete, sötétített kisbusz csomagtartójába, nagy nehezen elindultunk. Louis vezetett, aki mikor beült a volán mögé, rögtön bekapcsolta a rádiót, és láss csodát! A Kiss you pont akkor kezdődött. Sőt Jon Shone abban a pillanatban kezdte el fülbemászó szintetizátor szólóját, ami után Liam csodálatos hangja csendült fel. Felnevettem, s együtt énekeltük a dalt. Utána Bridgit Mendler Ready or Night-ja következett, amit szintén teli torokból üvöltöttünk. Miután odaértünk és lepakoltunk a mára kiszemelt „táborhelyre”, elrendezkedtünk. Leraktuk a fűbe a plédeket, mellé pedig a kosarakba az ennivalót és az innivalót. El, Emma és Lola rögtön kifeküdtek a napra abban a reményben, hogy egy délután alatt le fognak barnulni, Harry, Louis és Zayn egymást kergették, azt nem tudom, hogy mi értelme volt, de tőlük nem is vártam mást. Nagyjából már hozzászoktam az efféle megnyilvánulásaikhoz. Aztán focizni kezdtek. Ezt viszont már meg tudtam érteni. Liam az árnyékba ült és zenét kezdett hallgatni, Niall mellette, a gitárját pengette, amit még ide is magával cipelt, én hallgattam, ahogyan az ír fiú angyalok módjára játszik a hangszeren, s közben olvastam, mellettem pedig Marie a telefonját nyomkodta.
~~~.~~~
A fiúk engem kértek meg, hogy menjek el tűzifát keresni a grillezéshez. Hát… köszönöm szépen. Engem ugráltatnak. Különben is. Nem ők a férfiak? Nekik kellene fát gyűjteni! Miközben ezen sopánkodtam, észrevettem, hogy egy fa mögül figyel valaki. Biztos az egyik fiú, vagy valamelyik barátnőm, aki vicces kedvében van. Felsóhajtottam. Ekkor az alak észrevette, hogy figyelem, és hirtelen eltűnt.
- Srácok, ez már nem vicces! Gyertek elő! – mondtam remegő hangon. Féltem. Füleltem, semmi válasz.
- Halljátok?! – kérdeztem szinte már a sírással küszködve. Hirtelen egy kéz fogta be a számat. Próbáltam sikítani, de csak nyöszörögni és hümmögni tudtam. A szemem bekötötte egy kendővel és felemelve engem, elvitt egy autóhoz. Rúg-kapáltam, ütögettem a férfit, vagy nőt, de az érdes, nagy keze alapján egy férfiről lehet szó, de ő nálam sokkalta erősebb volt. Betett egy autóba, majd hallottam, hogy kotorászik. Hirtelen egy puffanást hallottam. Éles fejfájás hasított belém. Éreztem egy furcsa szagot, miközben elrablóm lekötözte a kezem. Vér. Az én vérem. Éreztem, hogy az arcomon egyenletesen csurog lefelé a kissé ragacsos, vörös folyadék, amely a fejemre mért erős ütés miatt serkent ki. Nem tudtam ellenkezni elrablómnak, aki immáron a lábaimat kötözte meg. Éreztem, ahogy szempillám lassan egyre elnehezedik, majd beborít a sötétség, s lassan elvesztem eszméletemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése