Chapter 10. - Miértek

Sziasztok drága olvasóim!:)

Ismételten köszönöm ezeket a csodálatos visszajelzéseket, amiket kaptam, de remélem ezt majd KOMI, illetve FELIRATKOZÓ FORMÁJÁBAN IS VISZONT FOGOM LÁTNI.

Tudom, nem nagyon szoktátok elolvasni a bevezetőket, mert hát kit érdekel, mit pofázik az elején az adott lány/fiú, aki írja a blogot, de kérlek titeket,

EZT OLVASSÁTOK EL!:

Feltettem a fejléc alá a ~Chapters~ menüpontot, ahol a KATT feliratra kattintva elolvashatjátok az adott fejezetet, amire kattintottatok, valamint a ~Characters~ menüpontot, amiben hosszabb leírást találhattok minden szereplőről, ezáltal megismerhetitek őket, és még képeket is találtok róluk, valamint a mellékszereplőkről pár mondatot, hogy hogyan képzeljétek el őket (pl.:Fizzy, Evy, Greg,stb...).

Örülnék pár kominak, feliratkozónak! Köszönöm az eddigi több, mint 850 megtekintést!:) Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

- A-apa?- préseltem ki a szavakat összeszorított fogaim közül, miközben könnyeimen keresztül alig láttam a férfit. A férfit, aki most elraboltatott. A férfit, aki évekig verte anyát, rettegésben tartotta az egész családot és megkeserítette az életünket. Nem hittem el. Vagy a helyes megfogalmazás inkább az, hogy nem akartam elhinni.

- Miért? – kérdeztem zokogva, vadul kalapáló szívvel. Az egészet nem értettem. Gúnyosan felhorkant. A másik férfi – aki elrabolt, valamint meg akart erőszakolni – már nem volt a helységben.

- Pénz kell! – vont vállat hanyagul. – A pénzhez pedig eszköz valamint ok. Ez vagy most te. Külföldre fogok költözni, új életet akarok kezdeni. Nélkületek. – nézett rajtam végig undorodva, mintha csak egy kis bogár lennék, amit el kell taposni, és nem a saját lánya.

- És Diana? Mindig úgy örül, mikor találkoztok. – néztem fel rá félve, könnyes szemekkel. Mondatomra egy szemforgatással válaszolt.

- Elegem van belőle. Unom már a folytonos hisztijeit, hogy mindig vihog, nyivákol, soha nem jó neki semmi! Meg akarok már végre szabadulni tőle. – vágott egy grimaszt. Hitetlenül és sajgó szívvel néztem rá.

- Hogy beszélhetsz így a saját lányodról? Persze, hogy ilyen, hiszen még kicsi. – mondtam halkan. Nem válaszolt, helyette fölrántott és odadobott az egyik sarokba. Pont ugyan oda ahol felébredtem. Felsikítottam a fájdalomtól.

- Hallgass, vagy nagyon megbánod! – ordított rám. A félelemtől összezsugorodtam.

- Nekem nincs pénzem. Nem tudok neked adni. Megtenném. Esküszöm, adnék, ha lenne, de nincs. – szólaltam meg egy kis idő után.

- Ó igen, tudom. De a kis „szupersztárocskáid” és a barátnőid biztos nem hagynák, hogy meghalj. – vigyorgott gonoszul. A halál szóra összerezzentem.

- Őket hagyd ki ebből! – szóltam rá élesen. Ha valamit tudok jelen pillanatban, az az, hogy nem hagyom, hogy bajuk essen. A barátaimat nem adom semmi pénzért!

- Te most itt nem parancsolsz, értetted?! – üvöltött rám, és pofon vágott. Könnyeket éreztem szememben, amik lassan kiszabadultak börtönükből, és megsimítottam az arcomon lévő piros foltot, amit az előbbi pofon okozott.

- Huszonnégy órát kaptak. – jelentette ki nyersen.

- Legalább azt áruld el, hogy mennyit kértél értem. – suttogtam.

- Egymillió fontot. – válaszolt hűvösen, mire én nyeltem egy nagyot és csak imádkozni tudtam, hogy a fiúk össze tudják szedni.





*Harry Styles szemszöge*



Nina az egyik legelbűvölőbb lány, akivel valaha találkoztam. Megigézett az ártatlansága, az, hogy mennyire szerény és barátságos. Mikor a szemébe nézek, úgy érzem, ismerem, s ő is engem. Szavak nélkül, csupán szemkontaktussal megértjük a másikat, habár még csak pár napja találkoztunk, s alig ismerjük egymást. „A szem a lélek tükre.” – tartja a bölcs közmondás. Ninánál így van. Gyönyörű barna szeme van. Látszódik benne, hogy olyan ártatlan, és olyan csodálatos lány, akár egy angyal. Még soha nem voltam igazán szerelmes. Sem Caroline-ba, sem pedig a többi volt barátnőmbe, ezért is nem tudom, hogy milyen érzés. De arra tippelhetek, hogy ez az. Talán beleszerettem Ninába. E gondolatok jártak a fejemben, miközben elkoboztam Niall gitárját és csak úgy spontán pengettem egy dallamot. Ujjaim csúszkáltak a hangszer hosszú nyakán, véletlenszerűen fogtam le az akkordokat.

- Szerintetek Nins eltévedt az erdőben? – kérdezte kuncogva Lola.

- Nem tudom, de már vagy fél órája elment. Utána kéne mennünk, nem? – mondta Zayn. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy megkeressük. Már vagy egy órája bolyongtunk az erdőbe, mikor megláttam valamit.

- Álljatok meg! – kiabáltam feltéve magam előtt a kezem. Felvettem a fűből a kis tárgyat.

- Ez Nina mobilja. Bárhol felismerném. Az anyukájától kapta szülinapjára tavaly. – suttogta alig hallhatóan Emma, ám én mégis megértettem. Ahogy mindenki más is. Valami baj van. Érzem. Ekkor megcsörrent Louis telefonja.

- Haló! – szólt bele. Láttam, hogy az arca eltorzul, s kihangosítja a telefont.

- Szóval. Ha azt akarjátok, hogy a lánynak ne essen bántódása, elhoz nekem közületek egyvalaki arra a helyre, amit majd később elmondok egymillió fontot. Meg ne próbáljatok átverni, vagy szólni a zsaruknak, mert figyelem minden lépéseteket, és tudni fogom. Huszonnégy órátok van összegyűjteni a pénzt, különben az imádott barátnőtök meghal. Ismétlem, huszonnégy óra. – mondta a túlsó vonalon egy férfihang, majd megszakadt a vonal, s már csak pittyegés jelezte, hogy a túloldalon letették a telefont. Louis is kinyomta. Megfagyott a levegő. Senki nem tudott megszólalni. Lottie és Emma nagyokat nyelve néztek Marie-re, aki szintén azzal volt elfoglalva, hogy ne sírja el magát. Nem csodálom. Majd szétvetett az ideg. A tudat, hogy Nina bármelyik percben megszűnhet létezni olyannyira feldühített és aggodalommal töltött el, hogy egy hirtelen erővel egy üvöltés kíséretében belecsaptam az egyik fába. Nem törődtem a fájdalommal, csak azzal, hogy minél előbb össze kell gyűjtenünk a pénzt, hiszen hiába vagyunk híres énekesek, ilyen hatalmas összeget még mi sem tartunk magunknál csak úgy.

- Harry… - suttogta Fizzy, gondolom meg akart nyugtatni, vagy azt akarta, hogy én nyugtassam meg őt, de mivel egyikre sem voltam képes jelen pillanatban, egyetlen pillantásommal elhallgatattam, amire nem vagyok büszke, hiszen ő még csak tizenkét éves és muszáj valakinek megvigasztalnia. De az a valaki nem én leszek.

- Most azonnal hazamegyünk, felhívjuk Pault, hogy vészhelyzet van, aztán a bankot. – adta ki a parancsot Louis idegesen. Mindenki egyetértett, s a lehető leggyorsabban összekaptuk a cuccokat, bevágtuk a csomagtartóba, majd Louis, tőle szokatlan módon erősen a gázpedálra taposott. Jelenleg nem törődtünk semmi mással, csak avval, hogy Ninát megmentsük.





*Niall Horan szemszöge*



Idegesen doboltam a lábaimon az ujjaimmal, arra várva, hogy végre hazaérjünk, és intézkedni tudjunk. Máskor, ha ideges vagyok eszek, de most a kaja sem tud megnyugtatni. Hogy is nyugodhatnék meg, mikor a lány, akibe már első pillantásra belehabarodtam egy pszichopata gyilkos kezében van, aki bármelyik percben megölheti? Igen, beleszerettem Ninába. A szemébe, a hajába, az illatába. Tudom, ő nem viszonozza érzéseimet, hiszen látom hogy néz Harry-re. Holly volt az első lány, akiben megbíztam, valamint beleszerettem, s ő csúnyán átvágott. Mély sebet hagyott a lelkemben a szőke ír lány, ami az idők során nehezen gyógyult be. Félek, ez Ninánál is így lesz. Túl kell lépnem rajta. De most nem ez a legfontosabb. Mégis miért őt rabolták el? Pont őt. Kérdéseimre választ akartam kapni. Gondolatmenetem közben észre sem vettem, hogy hazaérkeztünk. Szinte száguldottunk a ház felé, s Liam azonnal tárcsázta menedzserünk számát, aki pár csörgés után fel is vette.