Díj II.

Sziasztok!:)

Megkaptam a második díjamat amit megint csak Vicky-nek köszönhetek.♥

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!

2. A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!

3. Tegyél fel te is 11 kérdést a saját jelöltjeidnek.

4. Küld tovább 11 embernek! ( Akitől kaptad azt alap, hogy nem lehet visszaküldeni )

 

1.) 11 dolog rólam.

• Imádom a nyarat.
• Fázós vagyok.
• Legutóbb a Szerelmes lányok című könyvet olvastam Jacqueline Wilson-tól (van benne egy Liam nevezetű fiú :D)
• Rengeteg blogot olvatam már/olvasok.
• Köztük az egyik kedvencemet az író bezárta, mert nem volt ihlete :'(
• A barátaim nagy része olvassa a blogomat.
• Szeretném megnöveszteni a hajam jó hosszúra.
• Az idegbeteg macskám miatt a karom már megint tiszta karmolás.(De nem baj mert imádom őt.)
• Jelenleg Olly Murs-t hallgatok.
• Jelenlegi kedvencem tőle a Dear Darlin'.
• Kiakadok, amikor azt hallom valakitől, hogy a 1D-ből csak egy fiút szeret,  az összes többit nem. Gyűlölöm a nátorokat.

2.)Válaszok.

1. Kedvenc fagyid?

Karamella, Eper, Csoki.:)

2. Milyen színű a hajad?

Barna.

3. Hogyan kapcsolod ki magad,egy fárasztó nap után?

Zenét hallgatok, olvasok, vagy csak egyszerűen lefekszek aludni.:D

4. Kitől kaptad az első kommentedet?

DalmaHoran-tól.♥ (köszönöm szépen neki is és az összes többi kommentelőnek)

5. Mióta írsz blogot?

Április elején tettem közzé a prológust, de előtte volt egy blogom, amibe csak egy részt írtam, mert nem volt ihletem.

6. Kedvenc blogod?

Sok van.

7. Kedvenc íród?

Diana, *Kate

8. Milyen nyelvet tanulsz?

Német.

9. Az írásaidat papírra is leírod,vagy csak gépbe írod?

Nagyrészt csak begépelem, de ha nincs kéznél a gépem, akkor papírra és utólag gépelem be.

10. Van házi állatod?

Van egy macskám.

11. Mi a csengőhangod?

Little Mix - Change your life.

3.)Kérdések

1.)Kedvenc édességed?

2.)Szoktad magad sminkelni? Ha igen milyen termékeket használsz?

3.)Melyik a kedvenc könyved?

4.)Ha választhatnál, hogy egy napot tölts az 1D-vel és együtt hülyültök és összebarátkoztok, vagy egy hetet az egyik tengerparton, luxusszállodával, menő bulikkal, a VIP részlegben,ahol mindenki téged sztárol melyiket választanád?

5.)Mi vett rá, hogy elkezdj blogolni?

6.)Hány blogot írtál eddig?

7.)Előre megírod a részeket, vagy mielőtt közzéteszed?

8.)Jelenleg hány blogot olvasol rendszeresen?

9.)Jutin Biebert, Conor Maynardot vagy Austin Mahonet szereted jobban?

10.)Ki a példaképed?

11.)Mi szeretnél lenni, ha felnősz?(Azt a válasz, hogy felnőtt, nem fogadom el!:)

4.)Akiknek küldöm

• ɴorιcιι ∞
• *Kate
• Alexa L. Wozde
• Bii In
• CeCe Clark
• Diana
• Több sajna most nem jut eszembe

xx ~Anne Norina Joiner~

Chapter 15. - Nem tudtam, hogy magával hozza!

Sziasztok édeseim!:) Hogy telik a nyaratok? Nekem unalmasan, habár az iskola egy cseppet sem hiányzik.

Holnap jön ki a Best Song Ever videoklipje, én személy szerint már nagyon-nagyon várom! ( a dalcímre kattinva megtudjátok hallgatni a számot - szerk. megjegyzés). Köszönöm szépen a sok dicséretet és a rengeteg blog megtekintést, ami már kis híján 1800. Nagyon hálás vagyok nektek!:)

Na ennyi is lenne a napi ész-osztásom, nem is váratlak tovább benneteket! PusziPacsiÖlelés: xx

~Anne Norina Joiner~

- Sziasztok, remélem nem zavarok! – vihogott, mint egy cicababa, és ha ez még nem lett volna elég, csavargatni kezdte a haját. Hát persze, hiszen mellettem volt Harry. A lányokkal egymásra néztük, és csupán szemkontaktussal megvitattuk egymással, hogy de, igen.

- Nem dehogy, gyertek be! – mondta Liam, akinek látszólag nagyon is leesett az előbbi jelenet helyzete.

Annyira szeretem ilyenkor Liamet, mert zseniálisan átlátja a helyzetet, és nagyon jó emberismerő.

- Ö… Evy, gyere csak egy kicsit! – húzta félre húga legjobb barátnőjét és engem Lottie.

- Nicky mit keres itt? – kérdezte a tizennégy éves lány.

- Ott volt nálunk, mikor Fizz felhívott, megkérdeztem, hogy szeretne-e jönni, és ő igent mondott. Miért, baj? – ijedt meg egy kicsit Evy, remélve, hogy nem tett rosszat. Ránéztem Lottie-ra, és fejemet alig láthatóan megráztam.

- Nem. Nem baj. – mosolygott a nálánál egy évvel fiatalabb lányra, s miután az elment Fizzy-hez, kicsit távolabb húzott engem.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy magával hozza, ha tudtam volna, hogy ez lesz, Gregéket sem hívom meg. – szabadkozott.

- Nem a te hibád, nyugi. Majd valahogy elviselem. – vontam vállat keserűen mosolyogva.

- És Harry is csak elviseli. Nézd! – mutatott óvatosan a göndörke felé, aki azzal, volt elfoglalva, hogy diszkréten minél távolabb húzódjon a neki csacsogó, olcsó szőkenőt játszó Nickytől, miközben műmosolyt ölt az arcára, csakhogy a lány ne vegye észre, hogy egyre távolabb kerül kedvencétől.

Lottie-val egymásra néztünk és e képet látva elnevettük magunkat.

- Na, gyere! – szorította meg a kezem Lott, majd mosolyogva leültünk a többiek mellé.

- Szóval, Nina neked ki a kedvenced a One Direction-ből? – nyávogta el nekem a kérdését Nicky.

- Hát… igazából Louis, de mindenkit nagyon szeretek – motyogtam zavartan.

- Ó, ez aranyos. Nekem Harry. – nézett szempilláit rebegtetve a tőle körülbelül már egy méterre ülő göndör hajú énekesre. Kár, hogy ez a szempilla rebegtetés csak a bugyuta tinifilmekben néz ki jól, ám a valóságban észveszejtően röhejes.

- Khm… Nins, beszélhetnénk egy kicsit? … Kérlek! – nézett rám Hazza. Bólintottam, majd hagytam, hogy a fiú bevezessen a konyhába, és gondosan bezárja az ajtót, habár azt nem tudom minek.

- Ez a lány egyszerűen… - kezdte, de itt elakadt a szava.

- Szörnyű? – mondtam ki hangosan, amit gondolt. Sóhajtva bólintott.

- Őt nem hívtuk meg, csak Evyt, nem tudtuk, hogy magával hozza. Ne haragudj! De a jó hír, hogy te vagy a kedvence… - néztem bizonytalanul, mosolyogva az előttem álló fiúra, aki egy fejjel magasabb volt nálam.

Felnevetett, és közelebb jött hozzám. Felém tornyosult, szemeivel engem fürkészett. A gyomromban ismét életre keltek régi barátaim, a pillangók, s vad táncot lejtve várták a szívrohamot, ami engem kerülgetett.

A két smaragdzöld drágakő lejjebb vándorolt, ajkaimmal szemezett. Forró leheletét éreztem az arcomon, megcsapott kölniének illata. Torkomban dübörgő szívvel, s a fülemben zúgó vérrel vártam a halálra, ami e fiú miatt fog bekövetkezni.

Egyik keze csípőmre vándorolt, úgy húzott magához még közelebb. A másik keze végigsimított a bal karomon, kézfejemnél megállt, majd lassan összekulcsolta ujjainkat. Érintése nyomán libabőrös lettem. Jobb karomat felemeltem, s megsimítottam göndör tincseit, majd beletúrtam. Felsóhajtott. Már világossá vált számomra, hogy Harry imádja, ha játszanak a hajával. Elengedte a kezem, s arcomhoz nyúlt, én pedig szabad kezemmel átkaroltam a nyakát. Még közelebb húzott magához, olyannyira, hogy ajkaink már érintették egymást.

- Meg akarlak csókolni. – suttogta, miközben végigsimított arcom egyik felén a hüvelykujjával.

- Tedd meg! – suttogtam vissza. Ajkai rohamosan közeledtek, míg végül összeértek, s egy örökkévalóságnak tűnő idő után Harry mozgatni kezdte övéit. A gyomromban pillangóbarátaim vagy elájultak, vagy vadul verdestek szárnyaikkal, s meghozták nekem azt a fajta bizsergést, amire minden lány vágyik az életében egy csóknál. Tökéletes volt. Viszonoztam a csókot, s közben beletúrtam Harry göndör hajába, mire ő belenyögött a csókunkba, s még jobban magához ölelt, miközben szánk tevékenysége nem állt meg egy pillanatra sem. Végül levegő hiányában váltunk el egymástól. Harry még mindig karjaiban tartott és engem fürkészett. Elmosolyodtam, mire ő is, és újból összekulcsolta ujjainkat.

- Ki kéne mennünk már. A többiek biztos aggódnak. – mondtam még mindig nehezen lélegezve.

Bólintott, majd adott a számra egy puszit, és együtt a nappali felé vettük az irányt.

Mikor kiértünk, mindenki ránk nézett, majd összefonódott ujjainkra. Nekem esett le kettőnk közül először, hogy mit bámulnak, ezért égővörös arccal villámgyorsan kikaptam a kezem Harryé közül, majd zavartam leültem Marie mellé.

Mindenki Harryt meg engem kémlelte, a többség mosolyogva, mintha tudnák, mi történt odabent, ám mikor Nicky-re pillantottam, nem láttam a szemében mást, mint dühöt, haragot és villámokat. Ha szemmel ölni lehetne, én már biztosan halott lennénk. Szemeiből azt olvastam ki, hogy „ezt még nagyon megbánod”, majd magára öltött egy műmosolyt, és a csendet megtörve tovább csacsogott Harrynek. Niallre néztem, aki szomorúan engem bámult. Nem volt az arcán, sem a szemében megvetés, düh vagy bármiféle jel arra, hogy haragudna rám, vagy ránk, csak szomorúság, mérhetetlen fájdalom és… szerelem? Lehetséges volna, hogy néhány másodpercre szerelmet láttam megvillanni tekintetében? Nyeltem egyet. Nagyon rossz volt őt így látni. Soha senkinek nem kívánom ezt az érzést. De mégis mit kéne tennem? Hiszen nincs semmi közünk egymáshoz. Elkaptam a fejem, és kissé megugrottam, amikor meghallottam a Rock me-t max hangerőn szólni, és mindenki rám meredt. Már Louis eső szólójánál járt a dal, mikor leesett, hogy nekem csörög a telefonom. Gyorsan felpattantam, az ebédlőasztalhoz siettem, felvettem, majd felviharzottam az egyik vendégszobába, hogy normálisan tudjak beszélni anyuval.

Körülbelül negyed óra múlva már mosolyogva mentem vissza a nappaliba. Megint feltöltődtem anyu és Diana hangjától, és magától a tudattól, hogy minden rendben velük.

- Ninaa! Épp jókor! Spongyabob! – kacagott Daisy a tévére mutatva. Olyan aranyos volt…J

- Oké, mindjárt jövök én is nézni. Nem tudjátok, merre van Harry? – fordultam a többiekhez.

- A konyhában Nicky-vel. – vont vállat Lottie. Nagyot nyeltem. Úgy látszik, a legidősebb Tomlinson-lány is felfogta, amit az előbb mondott, mert arcán döbbenet, és megvilágosodás suhant végig, majd villámgyorsan felpattant Eleanorral együtt, és mindhárman berohantunk a konyhába. De ami ott fogadott, azt nem lehet csak úgy elfelejteni…

Chapter 14. - A két lány

Sziasztok drága olvasók!:) Nagyon-nagyon köszönöm ezt a sok oldalmegjelenítést, ami márron több, mint 1650! Hihetetlen! Zseniálisak vagytok. Igazából ehhez a fejezethez nincs sok mondanivalóm, meg nem is nagyon vagyok csacsogós kedvembe, ezért most hagylak titeket olvasni. PusziPacsiÖlelés:

 xoxo ~Anne Norina Joiner~

Villámgyorsasággal tápászkodtam fel az ágyamból reggelre virradva, bár nem nagyon szerettem volna elhagyni a jó meleg rejteket.

Kinyitottam az ablakot, s a nap meleg, de ugyanakkor lágy sugarai megcsaptak, a meleg levegő beáramlott a szobába, s a finom szellő vidám játékot űzött a függönnyel. Mosolyogva figyeltem ezt a csendéletet, de hamar rádöbbentem, hogy sietnem kell, ha nem akarok elkésni. Bementem a fürdőbe, vettem egy kellemes és frissítő zuhanyt, majd a szekrényemből gyorsan kikaptam egy szettet. Választásom egy ujjatlan szürke pólóra, aminek az elejét csipke díszíti, egy farmer rövidnacira, valamint egy egyszerű, fekete papucsra esett. Kiegészítőnek egy gyönyörű fekete karkötőt és egy gyűrűt dobtam fel magamra.
Csokibarna hajamat hagytam hullámosan a vállamra omlani, nem szerettem volna nagydobra verni a kinézetemet, hiszen sosem törődtem vele igazán.

És igen, már teljesen kipakoltam a bőröndömből, ami immáron a polc tetején pihen. Egy hetembe került, de sikerült végeznem vele. Meg lehet tapsolni!

Buzgón siettem lefelé, ennek következtében – természetesen, nem is én lennék, - beleütköztem Louis-ba.
- Ó, annyira sajnálom, ne haragudj! – kaptam a fejemhez.
- Nincs semmi baj. – felelte mosolyogva. Úgy próbáltam végigmérni, hogy ne igazán legyen feltűnő, de gondolom ez nem igazán ment, mert mikor az arcához értem, csintalan mosolya árulta el, észrevette előbbi tettemet. Rögtön elpirultam és én is elmosolyodtam. Istenem, ha ezt Eleanor látta volna! Nem szeretném, ha nézeteltérés vetődne fel köztem, és a húszéves lány között, hiszen nagyon szeretem őt, gyakorlatilag ő az egyik legjobb barátnőm, így ez a helyzet nagyon nehéz. Leérve Jay már várt a reggelivel, ám utána hamar elment dolgozni. El és én elmosogattunk – hát persze, Jay híján a két legidősebb nőnemű lény a házban –, miközben Lottie elment Loláért, s mehettünk is a Direction-villába.

~~~.~~~

Pontban kettőkor egy fekete BMW parkolt le a villa elé. A kormány felöli oldalról egy alapból göndör, de most kivasalt barna hajú lány szállt ki, míg az anyósülés felől szőke fürtöket véltem felfedezni.
- Figyi mindenki! Megjöttek a lányok! – kurjantott az ablakon kinézve Lottie, mire Liam és Zayn azonnal a bejárati ajtó kívüli felén termett. A szívem hevesebben kezdett verni, a fülemben zúgó vértől alig hallottam valamit.
- Nyugi Nins! Nem lesz semmi baj! – szorította meg a kezem Eleanor, mire én bólintottam. Nyomott egy puszit az arcomra, mielőtt kifelé vette volna az irányt.
Igen, már ilyen jóban vagyunk, hogy néha csak úgy spontán megpusziljuk egymást. Emmáékkal is szoktuk.

Beszélgetést véltem felfedezni, majd az ajtón a Little Mix gyönyörű szép énekesnője, Perrie lépett be barátjával az oldalán. Szőke haja, mint legtöbbször, most is kiengedve omlott a vállára elegánsan oldalra fésülve. Vastag, ugyanakkor gyönyörű sminkje kiemelte arcának szépségét, ezt csak tetézte kör alakú fülbevalója. Ruhának mára egy fehér csipkecsodát választott, ami egy bohókás, két virágmintás övvel csak jobban vonzotta a tekinteteket karcsú alakjára, kiegészítőnek pedig egy szintén fehér karkötő. Cipőnek egy fehér balerinacipőt választott. Ez egy így együttesen elképesztő látványt nyújtott, én pedig el sem akartam hinni, hogy találkozhatok kedvenc énekesnőmmel.

De itt még semmi nem ért véget. Mert utánuk besétált Liam, oldalán a világ legjobb táncosnőjével, Danielle-lel. Danielle világos barna, jelen pillanatban egyenes haja lazán kiengedve, hagyta, hogy a szél játszadozzon tincseivel. Nem sok smink volt rajta, tudta, nem kell neki ahhoz, hogy szép legyen. Egy has középig érő szürke pólót viselt, amit nagyobb strassz kövek díszítettek, és egy hosszú fekete farmert. Lábbelinek egy piros magassarkút választott, kiegészítőként pedig egy fekete táskát. Most élőben is megállapíthattam, hogy tényleg zseniális érzéke van a divathoz, és hogy ez a lány valóban olyan gyönyörű, mint azt eddig képzeltem.

- Sziasztok! – vigyorgott Lottie, majd odament hozzájuk, és megölelte őket.
- Heló mindenki! – nevetett Perrie, és mindenkit végigölelgetett Dani-vel az oldalán, akit ismert.
- Csajok, hadd mutassam be nektek Nináékat! – jött oda hozzám El.
- Heló, Nina Eversound vagyok. – mosolyogtam, majd intettem nekik egyet esetlenül.
- Danielle Peazer. – jött oda hozzám Dani, majd megölelt.
- Én pedig…-kezdte volna az énekesnő, de közbevágtam. – Te pedig Perrie Edwards, tudom. – mosolyogtam, miközben ő is megölelt.
- Mindkettőtöket ismerem, és nagyon szeretem azt, amit csináltok. Felnézek rátok, mert szerintem csodálatosak vagytok. És nem csak, mint a fiúk barátnői, hanem te – néztem Dani-re – mint táncosnő, - te – itt Perrie-re néztem – pedig mint énekesnő. – mosolyogtam.
Összenéztek, és egymásra mosolyogtak.
- Nagyon aranyos vagy, köszönjük szépen. – mondta Danielle.
- Igen, Ninu szerint Dan a világ legjobb táncosnője, és ölni tudna, hogy olyan hangja legyen, mint Pezz-nek, és… - rakott rá még egy lapáttal Harry, de közbeszóltam.
- Khm… szerintem már értik! – mondtam halkan, paradicsom vörös fejjel. Pimaszul elmosolyodott.
- Már régóta álmodozott arról, hogy találkozik veletek és… - folytatta az égetésemet, de Emm és Lola egyemberként mordultak rá.

Miután a többiek is túlestek a bemutatkozáson gyorsan melegítettük az ebédet, mert megvártuk a két lányt vele.
- Greg írt, hogy átjöhetnének-e Ryannel és Eddel. – szólalt meg Lott ebéd után a telefonját fixírozva.
- Tőlem. – vont vállat Harry, aki mellettem ült és szintén a telefonját nyomkodta, majd felállt a kanapéról, és mielőtt bement volna a konyhába, adott a homlokomra egy puszit, mire kellően elpirultam.
- Ez meg mi volt? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Lola.
- Semmi. – vágtam rá talán túl gyorsan is.
- Ühüm… tényleg semminek tűnt. – bólogatott Lolita, mint aki egy szavamat sem hiszi el.
A tévé irányába fordítottam a fejem, de arcomon éreztem az égető pillantást. Óvatosan odafordultam. Niall feszülten nézett engem, gyönyörű kék szemeiben most nem igazán láttam azt a fajta csillogást, amit szoktam. Látta, hogy nézem, ezért gyorsan elkapta rólam a fejét. Sóhajtottam egyet.
- Akkor Evy-nek is szólok, hogy jöjjön át. – vetette fel Fizzy. Jóváhagyásunk után elvonult telefonálni.

- Nina! Gyere egy kicsit! – mosolygott rám Perrie, majd Dani és Eleanor társaságában felment az emeletre, ha jól láttam Zayn és az ő hálószobájukba. Komótosan feltápászkodtam, majd követtem őket. Mögöttem Dani gondosan becsukta az ajtót, és nekidőlt.
- Oké, szóval mi van közted és Harry között? –tette fel a számomra nem várt kérdést Perrie a két lány pedig várakozóan nézett rám. A levegőt szaporábban véve, és szívem kétszer gyorsabbi dobbanását figyelmen kívül hagyva próbáltam összeszedni a gondolataimat. Mit is érzek iránta igazából? Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. A zöld szeme, mely mindig meg-megcsillanni látszik, ha meglát, a gödör haja, a mély, rekedtes hangja, mit, ha meghallok, pillangók ezrei szállnak fel a gyomromban keringőt járva, az érintései, és az a tekintet, amivel kábulatba ejt, szinte hipnotizál minden egyes alkalommal… ez mind-mind olyan dolog, ami miatt nem tudom, mit érzek valójában. Tény, hogy Harry nagyon aranyos fiú, de tizenkilenc éves, én pedig még csak tizenhat.
- Hát… annyit mondhatok, hogy nem közömbös számomra, de nem tudom eldönteni. – feleltem végül, lassan, megfontoltan. A három lány sokat sejtve összenézett, majd Dani kinyitotta az ajtót.
- Oké, csak ennyit akartunk tudni. – puszilt meg Eleanor, és mind a négyen lementünk a többiekhez.
Greg, Ryan és Ed már ott voltak, odamentem hozzájuk, Edet megöleltem, Greggel és Ryannel pedig lepacsiztam, ám ekkor csöngettek.

Evy állt az ajtóban egy olyan ember mellett, akire nem számítottunk…

Chapter 13. - Miért nem mondtad el?

Hello my dear readers!:)

Üdvözletem néktek a Föld nevezetű bolygóról, ahol az ember nevű űrlény él. Hogy telik a nyaratok? Voltatok már valahol? Én még csak a nyagyimnál Mohácson:/ :)  Eddig az új kinézetre összesen még csak 3 szavazat érkezett, nagyon örülnék neki, hogyha ez a szám egy picit növekedne, valamint néhány komi és új feliratkozó is jól esne. Tehát egyszóval SZAVAZZATOK, KOMIZZATOK, IRATKOZZATOK FEL!:)

Rengetegen nézték meg a blogot már, több mint 1500 megtekinténél járunk.Imádlak titeket, nagyon szépen köszönöm! Próbáltam izgalmas fejezetet hozni, de nem igazán sikerült valami jól. Viszont majd kárpótollak titeket. Kaptam egy díjat is Vickytől, majd ha lesz egy kis időm, kiteszem. (Köszönöm Vicky!:)

Nem is fecsegek tovább, jó olvasást! Xx ~Anne Norina Joiner~

Tegnapi hazatértem után – vagyis miután egy egész nap átalvása után felébredtem – első dolgom volt a lányokkal visszamenni a Tomlinson-házba, hiszen Jay is tudott az elrablásomról, aki persze értesítette anyáékat, így őket is meg kellett nyugtatnom, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom. Érdekes. Két hete mentem el otthonról és máris bajba kerültem. De a jó oldala, hogy végre soha többé nem látom apát. Legalábbis nagyon remélem. Megbeszéltük a srácokkal, hogy éjjelente Louis-ék házában alszunk, nappal viszont itt fogjuk boldogítani a fiúkat-lányokat. Apropó, lányok. Danielle és Perrie holnap érkeznek. Már alig várom, hogy megismerhessem a két példaképemet. Az Eleanorral való találkozásom előtt is ugyanilyen gyomorgörcsöm volt, de aztán hamar kiderült, hogy nem volt mitől tartanom, hiszen szinte azonnal közös nevezőre jutottam a húsz éves modellel.


Mióta épségben hazakerültem, mindenki ügyel rá, hogy egy percre se hagyjanak egyedül, sokkal figyelmesebbek velem az emberek. Ma reggel például még Nicky is érdeklődött a hogylétem felől, igaz ő csak azért, hogy bevágódjon Harry-nél, hiszen köztudott, hogy göndör hajú barátunk a kedvence a világhírű bandából, de akkor is jól esett.
Soha életemben nem kaptam még ennyi gyengédséget és törődést, mint most, és ez nagyon jól esik. Tudni, hogy van(nak) mellettem valaki(k), aki(k) figyel(nek) rám, hihetetlen érzés, de az igazság az, hogy néha már egy kicsit sok. Ma reggel Niall például még a vécére is el akart kísérni. Szerintem ez azért kicsit túlzás, mivel nem hiszem, hogy bárki is a villa mellékhelységében akarna rám lecsapni. Az azért még egy rablótól, vagy gyilkostól is furcsa lenne. Szerintem.

~~~.~~~

Ma délután program híján, és tudva, hogy rajongók százai várják Doncaster utcáin a One Directiont, csak tévéztünk. Pontosabban mozimaratont tartottunk. Nekem a Tökéletes hang és az Éhezők viadala tetszett a legjobban, Emma inkább a régi, jó klasszikust, a Dr. Szöszit részesítette előnyben, míg Marie a lovas filmeket, Lola pedig az általam is istenített Sakáltanyát. Lottie-nak állítólag mindegyik tetszett, kivéve az akciófilmek, amiket a fiúk okos módon megnézettek velünk, így azokat mi végigszenvedtük.
- Gyerekek, én kikészültem! Az agyam nem képes több képet és információt befogadni. – sóhajtott Zayn. Egyetértően bólintottam. Már velem is ez volt a helyzet.
- Ne már! Csak még egy utolsót! – nyafogott El. Komolyan mondom, ez a lány néha mintha nem is egy húszéves nő lenne, hanem egy ötéves kislány. Egyébként a fanoldalak állításai, miszerint Eleanor Louis női változata, teljesen beigazolódtak, a csaj ugyanolyan hiperaktív és néha idegesítő, de rettentően kedves, okos, édes, aranyszívű, mint egy évvel idősebb barátja, akivel nem mellesleg külsőleg is tökéletes pár.
- Jó oké, de ez tényleg az utolsó lesz. – mondta Liam, s berakott egy filmet. Igazából fogalmam sincs, hogy melyik volt az.
- Kimegyek popcornt csinálni. – sóhajtottam, és megfogtam a tálat, aminek a tartalmát az előbb jóformán csak Nialler ette meg. Előkerestem a még megbontatlan pattogatni való kukoricacsomagot és betettem a mikróba. Hirtelen egy kezet érzek a derekamon. A nem várt érintéstől ijedten megugrok, és zakatoló szívvel próbálok megfordulni.
- Nyugi, semmi baj, csak én vagyok. – hallom meg az előbb említett ír manó hangját. Akadozva kifújom a levegőt a megkönnyebbüléstől, s megfordulok karjaiban. Egy gyönyörű, kéken csillogó szempárral találom szembe magam, s egy megnyugtató aranyos mosollyal, amitől nekem is rögtön felfelé görbülnek ajkaim. Ez az édes fiú mindig ezt váltja ki belőlem.
- Gondoltam, segítek egy kicsit. Már nekem sincs kedvem filmezni. Szétültem a fenekem. – grimaszolt egyet, amin kuncognom kellett. Bólintottam. Még mindig a karjaiban tartott. Kezemet felvezettem a hajához, végigsimítottam egy szőke tincsen. Az ír szépség ajkait egy sóhaj hagyta el, ahogy játszottam a hajával. Kicsit oldalra döntöttem a fejem, hogy jobban szemügyre vegyem, mikor kezével végigsimított az arcomon. Lehunytam a szemem érintésétől. Eközben hallottam, ahogyan a mikró csipogással jelezte, hogy megmelegítette azt, ami benne van.
- Kész a popcorn. – suttogtam, s kihámoztam magam a fiú karjai közül. Én kiszedtem a finom csemegét a tasakból, míg ő narancslét töltött, s kimentünk a többiekhez.
Körülbelül az egész filmet végigszenvedtük, csak Ellie élvezte. Vagyis szerintem azt élvezte, hogy mi csoportos öngyilkosságra készültünk.
- Srácok, felmehetek aludni? – kérdeztem a film közepénél, amikor már tényleg nem bírtam tovább.
- Persze. – mondta Harry egy bágyadt mosollyal arcán, én pedig megcéloztam az egyik vendégszobát.
A fekvő helyzet megváltás volt számomra, nekem is fájt már mindenem. Lehunytam a szemeim, s elmerültem az édes álmok földjén.

~~~.~~~

Arra ébredtem, hogy az ágy besüpped a másik oldalamon. Meg akartam fordulni, de beleütköztem valamibe, pontosabban valakibe. Ijedten kaptam fel a fejem.
- Nyugi, én vagyok az, Louis. Semmi baj, gyere ide! – vont karjaiba. Légzésem lassan egyenletessé vált.
- Miért vagy itt? – néztem tengerkék szemibe, mikor elengedett.
- Csak úgy. – vonta meg a vállát, de láttam rajta, hogy hazudik.
- Tomlinson, most vagy elmondod, vagy kiszedem belőled, de nem biztos, hogy neked az jó élmény lesz. – fontam keresztbe a karjaim magam előtt. Nem akartam vele ilyen távolságtartó lenni, de szemei egyszerűen megbabonáztak. Viszont ugyan ezt érzem Niall-el és Harry-vel is. Mi történik velem? Igaz, Harry érintései a legintenzívebb hatásúak rám, de mivel eddig, amíg nem ismertem őket, Louis tetszett, így ez elég kellemetlen. Főleg, hogy most bejött a képbe Niall is. Mindhárman olyan édesek, aranyosak, és figyelmesek velem. Ugyanakkor Louis-val azért vagyok ilyen, mert a barátnője az én egyik legjobb barátnőm, és ha megtudná, hogy esetlegesen gyengéd érzelmeket táplálok a huszonegy éves énekes iránt, szerintem azonnal elveszteném a barátságát. Azonkívül még magam sem tudom, mit érzek Louis, Harry vagy éppen Niall iránt, és ez bosszant.

- Jó, oké, szóval amikor elmentem érted és kiváltottalak… Istenem, ez de hülyén hangzik… Akkor az a férfi mondott valamit, ami nem hagy nyugodni. Idézem: „Na, pá bogaram, remélem, soha nem látlak többé. Üdvözlöm Dianát és édesanyádat!” Ezt hogy értette? Te ismered őt? – nézett rám kérdően.
Légzésem szaporább lett, éreztem, hogy emlékek hada jelenik meg lelki szemeim előtt. Kétségbeesetten néztem az előttem lévő fiúra, mire az felfogta, hogy kényes témába tapintott, s nyugtatóan végigsimított arcomon, miközben szemeivel pásztázott. Próbált megnyugtatni.
- Ő… az… - akadoztam. Louis készségesen várta, hogy kibökjem. Nagyot szippantottam a levegőből, erőt gyűjtöttem. – Apám. – sóhajtottam, majd éreztem, hogy egy rakoncátlan, kövér könnycsepp legördül égő arcomon. Lou gyorsan letörölte, és átölelt. Fejemet mellkasának döntöttem, és próbáltam csillapítani az érzelmeimet, s nem elsírni magam.
- Istenem, még is milyen apa az ilyen? Ha valaha bánt téged még egyszer én… - éreztem, hogy megfeszülnek izmai, s próbálja kordában tartani a dühét.
- Nem fog. Elment Amerikába. Én voltam az eszköz a pénzszerzéshez. Ha még két órát vártok a váltságdíj átadásával, akkor én most nem lennék itt. – néztem magam elé mereven, majd felnéztem Louis-ra. Engem nézett.
- Miért nem mondtad el? – kérdezte feszülten.
- Mert nem láttam értelmét. Már megtörtént. Soha többé nem fog ártani nekem és a családomnak. – sóhajtottam, mire bólintott egyet. Ezek szerint igazat ad nekem.
- Szeretnél még aludni? – kérdezte kis idő múlva állát a vállamon pihentetve. Megráztam a fejem. Lementünk a többiekhez, de nem voltak a nappaliban.

Kimentünk az udvarra. Elnevettem magam a kép láttán.
Harry és Niall gitározott. Eleanor és Lottie a hintaágyon feküdtek egymás ölében, amit mondjuk, nem tudom, hogy hogy oldottak meg, de mindegy. Zayn, Liam és Marie beszélgettek a fűben fekve. Phoebe és Daisy a kerti medencében fürödtek, jobban mondva pancsoltak és labdáztak. Emma, Lola, Fizzy és az időközben megérkezett Evy pedig Twistereztek. Louis rögtön odament a hintaágyban fekvő kedveséhez és húgához, és rájuk ugrott, mondván „kicsi a rakás”. Én elröhögtem magam, majd odamentem a két gitározó fiúhoz.

- Heló Ninu! – vigyorgott Harry.
- Mi bajod van Styles? Milyen Ninu? – kérdeztem nevetve.
- Hát ez az új beceneved. Már Nina, Nins és Ninu vagy. – magyarázott mosolyogva Niall.
- Ezt együtt találtátok ki? – kérdeztem mosolyogva, miközben leültem közéjük.
- Igen. – válaszolták egyszerre.
- Hogy én ezt honnan sejtettem? – forgattam meg a szemeimet.
- Héj Nina! Igaz, hogy minden sulis füzeted tele van firkálva a nevemmel? – kurjantott Louis vidáman. Nyeltem egyet, és szúrós szemmel körbenéztem, majd megállapodtam egy emberen, aki kicsit összehúzva magát, engem figyelt.
- Charlotte Tomlinson! – sziszegtem hangosan.



Chapter 12. - Üdv újra itthon!

Drága olvasóim!:)

Nagyon köszönöm a másfél hét alatt összegyűlt több, mint 200 megtekintést, annyira hálás vagyok! Közben kaptam egy kritikát is, igyekszem megfelelni az elvárásoknak, és megfogadni a tanácsokat.(Köszönöm Ági!)

Ma jöttem haza a nyaralásból és eldöntöttem, hogy rögtön fel is rakom az új fejezetet.

Amint látjátok változott a blog kinézete. A fejlécért mégegyszer hatalmas köszönet Edinának!

Apropó,új design!Kitettem egy SZAVAZÁST, ami arról szól, hogy mennyire jön be nektek a blog új külseje.Kérlek titeket, SZAVAZZATOK!Nem is szaporítom tovább a szót...Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

Éreztem, hogy már tudatomnál vagyok, de nem akarom kinyitni a szemem. Jóleső érzéssel simítottam végig kezemet a puha ágyon. Több mint huszonnégy órán át csak ültem egy sötét, koszos raktár egyik sarkában, úgyhogy most olyan jól esett aludni és csak úgy feküdni egy valamin, ami nem a föld volt. Szempilláimat kissé rebegtetve lassan kinyitottam a szemem. A sötétítő be volt húzva, az ablakon nem áramlott be semmi fény. Gondolom Louis húzta be, mikor felhozott.

A legutolsó emlékem, hogy a kocsiban elalszom, majd két kezet érzek, ami gyengéden átfogja a derekam, és becipel a házba, fel a lépcsőn, majd lerak egy ágyra és betakargat, miközben én békésen szunyókálok, de tudatomnál vagyok.

Hallom, hogy lent a földszinten az emberek beszélgetnek, majd hirtelen valaki jön a lépcsőn felfelé.
- Megnézem, hogy felkelt-e már, vagy, hogy minden rendben van-e. – hallottam Niall aranyos ír akcentusát még messziről, ám alig néhány másodperc múlva nyílt az ajtó.
- Nina! – szólított meg halkan, hihetetlenül édesen. – Fent vagy? – kérdezte.
Halványan elmosolyodva bólintottam egyet, majd újra kinyitottam szemeimet.
Leült mellém, és kitűrt egy rakoncátlan tincset az arcomból, amin kénytelen voltam elmosolyodni.
Belenéztem a felfoghatatlanul gyönyörű kék szemébe, ami azon nyomban elvarázsolt. Néztem, ahogy tökéletesen felállított szőke, ám itt-ott barna foltokkal tarkított hajába beletúr, majd rózsaszín telt ajkai elvállnak, mielőtt megszólalt volna.
- Jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Mostmár igen. – suttogtam.
- El sem tudom képzelni, hogy milyen rossz lehetett ott neked. Sajnálom, hogy elküldtünk egyedül az erdőbe. Hibáztunk. De többé nem hagyunk magadra egyetlen percre sem. Bízhatsz bennünk. – mondta, miközben tekintete elhomályosult, s megsimította a hajam.
- Semmi baj. - suttogtam mosolyogva. – Tudom, hogy mindent megtettetek azért, hogy megmentsetek, és nagyon hálás vagyok nektek. El nem tudom mondani, hogy mit éreztem, akkor, amikor ott voltam a sötét raktárban, ahonnan tudtam, hogy nem szabadulhatok, miközben éreztem és tudtam, hogy ti mindent megtesztek értem, és aggódtok miattam, valamint, hogy nem tudjátok, mi van velem. Rettenetes érzés volt. – az emlékek visszaidézésére kicsordult egy könnycsepp. Niall azonnal letörölte a hüvelykujjával, s végigsimított az arcomon, amit én egy jóleső sóhajjal nyugtáztam. Soha, senki nem volt még velem ilyen gyengéd, csak anya, mikor kislány voltam.
- Semmi baj, Nina! Most már itthon vagy. És mi melletted vagyunk. Vigyázunk rád. Vigyázok rád. – emelt karjaiba, s hagyta, hogy fejemet mellkasára hajtva újra elrepüljek az álmok földjére.

~~~.~~~

Amint kinyitottam a szemem Niall-t láttam meg magam mellett, amint mosolyogva engem néz.
- Jó reggelt Csipkerózsika! – kuncogott halkan. Felnevettem.
- Mennyi ideje alszom? – kérdeztem kissé tartva a választól.
- Hát, miután Louis felhozott, átaludtál egy egész napot, de mikor én feljöttem, és beszélgetés után elaludtál, csak négy órát. Úgyhogy most este nyolc óra van. – magyarázott.
- Akkor miért úgy köszöntél, hogy jó reggelt? – nevettem fel. Mosolyogva vállat vont, majd belepuszilt a hajamba, és feltápászkodott. Nyújtotta a kezét, amit el is fogadtam, és ő készségesen felsegített. Még sajgott pár porcikám, és hasogatott kissé a fejem, de már nem volt annyira éles a fájdalom, mint tegnap.
- Ha nem gond, lezuhanyoznék – mondtam halkan.
- Dehogy baj. – mosolygott rám, s megpuszilta a homlokom, majd megmutatta a fürdőt.

Beálltam a zuhany alá, és magamra eresztettem a vizet. Jólesően felsóhajtottam a forró víz hatására, s hagytam, hogy a hajamról lecsurogjon a mellkasomra, majd fokozatosan lefelé. Körülbelül negyed óráig áztattam magam. Mikor kiszálltam, örömmel konstatáltam, hogy nagyjából már elmúltak a fájdalmaim, talán a fejem lüktet még mindig egy kicsit. Ahogy kiléptem a fürdőből, megláttam, hogy valaki készített ki nekem ruhát. Illetve Eleanor ruháját. Bárhol felismerném a stílusát. Nem igazán szeretek így kiöltözni – főleg, ha nem megyünk sehová, vagy nem kell valamilyen fontos eseményen részt vennem, ami azért valljuk be, nem sokszor fordul elő -, de, mivel a Direction villában voltunk, az én ruháim pedig nem itt vannak, vonakodva bár, hiszen tudom, hogy az ilyen ruhák nem túlzottan előnyösök számomra, de fölvettem.

 

Kopogás hallatszott, majd miután beinvitáltam a személyt, Harry mosolygós arcát, és tökéletesen beállított göndör haját véltem felfedezni.
- Minden rendben? – kérdezte, miközben hagytam, hogy a karjába vonva a szuszt is kinyomja belőlem.
- Igen. De ha megfojtasz, akkor nem lesz az. – nevettem. Gyorsan elengedett, s jól láthatóan végigmért. Éreztem, hogy az arcom a megszokott fehér helyett kezd halványpirosba átmenni. Megköszörültem a torkom, mire felkapta a fejét és megnyugtatóan elmosolyodott.
- Csodásan nézel ki. – suttogta szemembe nézve. Nem tudtam ellenkezni, vagy csak nem akartam. Hirtelen hittem neki. A szemébe nézve minden mondandóm elfelejtettem, s elvesztem a smaragdzöld hurrikánban. Kezét arcomra simította.
- Nina, én annyira sajnálom! – suttogta bűnbánóan, mintha csak ő tehetne az egészről.
- Semmi baj. Nem a te hibád. – mondtam, miközben kezemet felvezettem a hajához, és finoman elkezdtem ujjaim között tekergetni egy göndör hajszálat. Lehunyta a szemét és felsóhajtott. Kuncogni kezdtem.
- Le kéne mennünk. – figyelmeztettem. Szemét kinyitotta, s csillogó szemmel bólintott. Ajkait közelítette az arcom felé, s hosszasan megpuszilt. Most én hunytam le a szemeimet. Harry tette valahogy sokkal intenzívebb érzéseket váltott ki belőlem, mint mikor Niall ajkait éreztem a bőrömön. Megfogta a kezem, és levezetett a lépcsőn, gondosan ügyelve minden lépésemre.

A többiek a kanapékon, vagy éppen a földön voltak elterülve, és unottan néztek valami filmet.
Megálltunk az egyik heverő mögött.
- Mi az? Már nem is érdekellek titeket? – kurjantottam el magam, mire mindenki meglepetten rám emelte tekintetét.
- Nina! – sikított fel egyszerre Lottie, Emma, Eleanor és Fizzy, majd mind a négyen teljes erejükből rám ugrottak. De nem, tényleg! Rám ugrottak! Ennek következtében persze a földön kötöttem ki. Felnevettem. Jó volt látni, hogy örülnek nekem, és, hogy hiányoztam nekik. Zayn volt olyan édes-kedves, hogy lelökte rólam a négy elszabadult idióta barátnőmet és segített nekem felállni, majd jó erősen megölelgetett.
- Zayn… megfulladok! – nevettem az énekes mellkasába.
- Ne haragudj kicsilány! Jól vagy? – engedett el gyorsan, majd rám kacsintott, és átirányított Liam vállára.
- Minden rendben? – kérdezte mélyen a szemembe nézve, és ezt tudtam, hogy nem arra értette, hogy fájt-e ahogy megölelt, vagy, hogy kapok-e levegőt Zayn ölelése óta, hanem sokkal komolyabb dolgokra. Ezért is szeretem annyira Liam-et. Mert megért. És mert vele nem csak hülyülni lehet, hanem a bensőségesebb témákat is meg tudom vele beszélni. Lassan, és megfontoltan bólintottam egyet, mire elmosolyodott.
- Nina! Istenem, úgy aggódtunk. – mondta Lola megölelve engem, s éreztem, hogy nem igazán fogja sírás nélkül kibírni. Marie-vel csak néztük egymást egy darabig, majd egyszerre kezdtek el hullani a könnyeink.
Phoebe és Daisy is egyből a karjaimba borultak, majd, miután a bátyjuk elhessegette őket, visszamentek tévézni, de a fél szemük mindig rajtam volt. Annyira aranyosak voltak!
- Hát… üdv újra itthon Nins! – karolt át Louis.
Ha van az életben boldog perc, akkor bátran kijelenthetem, hogy ez az volt. Végre itthon vagyok a barátaimmal, boldogan, biztonságban.



Chapter 11. - A váltságdíj

Sziasztok drága olvasóim!:)

Igaz, hogy minden vasárnap hozom csak az új fejezeteket, de mivel holnap elutazom, és előreláthatólag egész jövő héten nyaralok majd, VASÁRNAP NEM FOGOM HOZNI AZ ÚJ FEJEZETET, ezért a vasárnapit most hozom, jövő héten pedig remélhetőleg haza érek addig. El sem tudom mondani, mennyire de mennyire köszönöm a megtekintéseket. Komolyan, pár nap alatt 800-ról több, mint 1000-re nőtt a blog nézettsége. Nagyon hálás vagyok nektek! Köszönöm szépen! Nem is fecsegek tovább, íme az új (és szerintem izgalmas) fejezet.

Have a nice day guys!:) xx Ani



*Lottie Tomlinson szemszöge*

A nappaliban ültem Lolával, Fizzy-vel, Phoebs-szel, Daisy-vel, Emmával és May-jel karöltve, de nem beszélgettünk, nem néztünk tévét, valamint nem nevetgéltünk, ahogy szoktunk, csak csendesen, szótlanul néztünk ki a fejünkből, míg a bátyámék és Eleanor intézkedtek a pénzzel kapcsolatosan.
- Lottie, ugye Ninának nem lesz semmi baja? – kérdezte halkan, mézédes, kislányos hangján Phoebe. Gyorsan megráztam a fejem, és kiviharzottam a nappaliból. Furdalt a lelkiismeret, hogy nem nyugtattam meg a húgomat, de az igazság az, hogy magamat sem tudom megnyugtatni. Felmentem az emeletre, s benyitottam találomra egy szobába, ami, mint kiderült Harryé volt.
Levetettem magam az ágyra, s hagytam, hogy könnyeim eláztassák arcomat és a hideg párnát. Ha valami történik Ninával, azt sosem bocsátom meg magamnak. Úgy érzem, én tehetek az egészről. Ha nem rángatom ide magamhoz, Doncasterbe, akkor valószínűleg most is vihognánk valami kis apróságon, ám számunkra igenis fontos dolgon webkamerán. Egy kezet éreztem a hátamon, ami lassan simogatni kezdett. Olyan… megnyugtató volt.
- Ne sírj hugi! Minden rendben lesz! – csitítgatóm személyében a bátyámat, Louis-t véltem felfedezni, de hallottam, hogy ő sem igazán hiszi el, amit mond. Ideges volt, és majdnem ő is sírt. De tartotta magát, hiszen ő a férfi, és a legidősebb közülünk. Felkeltem a párnáról, s bevackoltam magamat karjai közé. Ringatni kezdett, és dúdolgatni valamit, mint régen. Karjai között úgy éreztem magam, mint amikor még csak négy-ötéves voltam, s féltem éjszaka a vihartól, ezért átmentem az ő szobájába, bebújtam mellé az ágyba, és hozzábújtam. Akkor is olyan megnyugtató volt. Úgy éreztem, ő mindentől megvéd, mellette nem eshet semmi bajom.
- Mi lesz, ha nem? – szipogtam egy kis idő után.
- Mi van, ha Nina már rég… – nem tudtam folytatni, mert szememből egyszerre újra folyni kezdtek sós önnyeim, amik összevizezték a testvérem szürke pólóját.
- Nem! Ilyenre ne is gondolj! Minden rendben van Ninával. Paul nemsokára idejön a pénzzel, és kiváltjuk őt. Nem lesz semmi baj pöttöm! – pöttöm… így hívott régen. Már évek óta nem használta ezt a becenevet, és most olyan jó volt hallani. Elhittem, amit mond. El akartam hinni. Újból ringatni kezdett, s éreztem, hogy szempilláim lassan lecsukódnak, és elszenderedek.


*Nina Eversound szemszöge*

-Hmm… úgy látszik, hogy a „szupersztárocskáidnak” korántsem vagy olyan fontos, mint hittem. Már csak három órájuk van a huszonnégyből. – vigyorgott gúnyosan.
- Úgy sem tennéd. Nem tudnád megölni a saját lányodat. – néztem rá undorodva, s a félelemtől kissé megremegtem.
- Ó, dehogynem bogaram! – vetett rám egy lenéző pillantást.
- Ne hívj így! – szóltam rá higgadtan. Épp vissza akart szólni, mikor megcsörrent a mobilja.
- Aha, igen. Most? Jó. Akkor viszem a lányt, te meg hozd a táskákat és a repülőjegyeket. Jó. Akkor fél óra múlva. Szia. – hallottam a telefonbeszélgetés egyik felét. Odajött hozzám, felrántott a földről. Kissé felnyögtem a durva érintés miatt.
- Hova megyünk? – kérdeztem.
- Semmi közöd hozzá. Legyen elég annyi, hogyha a barátaid közül egyvalaki elhozta a pénzt, a megbeszélt helyre, akkor mehetsz vele, és élheted tovább a szánalmas kis életedet, engem pedig vár Amerika, de ha beleköpnek a levesembe, akkor téged vár a másvilág bogaram. – mondta, miközben leragasztotta a szám, és bekötötte a kezem, majd kicibált az ajtón. A nap széles sugarai elvakították a szemem, hiszen régóta voltam odabent a sötét raktárban, így a pupilláim kitágultak, a mostani fénynek pedig nem éppen kellemes hatása volt.
„Drága” édesapám felcibált a fekete furgonba, amibe jó erősen feldobott, minek hatására felvisítottam.
Körülbelül húsz percet utazhattunk. Közben azon gondolkoztam, hogy máshogy is juthatott volna pénzhez. Például kirabol egy bankot. (Volt már rá példa). Vagy hitelt vesz fel. Vagy tudom is én. Mért pont én? Képes volt elrabolni a saját lányát és azzal fenyegetőzni, hogy megöli, ha nem kapja meg a pénzét. Eszközként használt engem. Érzetem, hogy arcomon lecsordul egy könnycsepp, hisz ő mégiscsak az apám.

Húsz perc utazás után megérkeztünk. Valahová. A furgon hátsó részében voltam, ahol nincsenek ablakok, ergo nem láthattam, hogy hol vagyunk. Apa kiszállt a kocsiból. Hallottam, ahogyan beszél valakivel. Majd egy másik férfi is beszállt a kocsiba, de nem az, akivel elraboltatott.
- Na bogaram! Most megtudjuk, hogy mennyire is vagy fontos a barátaidnak! – vigyorgott gonoszul a férfi, akivel körülbelül az egész eddigi életemet leéltem. Megforgattam a szemeimet. Tudom, hogy ők soha nem hagynának cserben. Vagy mégis? Magamban folyamatosan egy imát mormoltam. Hiszen csak imádkozni tudtam, hogy a fiúknak sikerült összeszedniük a pénzt. Jelen pillanatban csak Istenben és bennük bízhattam. Körülbelül tíz perc múlva ismét megálltunk. A két ember kiszállt, és beszélni kezdtek. Nem értettem semmit, hiszen a furgon hangszigetelt volt. Nagyon izgultam. De ha meg kell halnom, akkor erős leszek, és szembenézek a halállal.
„Légy erős az életben. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap.” – mondta egyszer anya. Mikor kicsi voltam, minden éjjel, mielőtt lefeküdtem volna, betakargatott, mesét olvasott és mondott nekem ilyen bölcsességeket, tanácsokat. Az elmúlt években szinte kórosan próbáltam betartani a tanácsait, hogy ezzel is segítsem nehéz életünket. Apa ellen is mindig harcoltam. Soha nem adtam fel. Az sem számított, hogy lelkileg már régen egymillió darabra törtem, de muszáj volt állnom a sarat. Erősnek kellett lennem anya és Diana miatt. Most belegondolva, jobb, hogy anyáék elválltak. Így vagy úgy, de mindketten új életet tudnak kezdeni. Anya végre boldog lesz, apu pedig felőlem mehet Amerikába, Ausztráliába, Európába, bárhová, csak hagyjon minket békén.

Gondolatmenetemből az említett személy durva érintései hoztak vissza a valóságba. Konkrétan ledobott a földre.
- Ne! Kérem, ne bántsa őt! – hallottam egy ismerős hangot. Felnéztem. A megkönnyebbüléstől könny szökött a szemembe, ami egy nagy, kövér könnycsepp formájában távozott. Ezt követte még körülbelül öt-hat. Zokogva próbáltam Louis nevét visítani, de a ragasztótól, ami a számba furakodott nem volt könnyű.
- Add ide a táskát! – mutatott apa a táskára, ami Lou-nál volt, és amiben gondolom a megbeszélt összeg pihent.
- Először adja vissza Ninát! – zihálta idegesen Louis rám pillantva, miközben én még mindig zokogtam. Végül hosszas vita után Louis adta át először a pakkot, apa pedig mégegyszer undorodva végigmért engem, majd valósággal átrúgott. Lou lábai előtt értem földet, aki gyorsan felsegített, és jó szorosan karjaiba zárt, miután kikötözte a kezem.
- Shh… semmi baj. Mostmár itt vagyok. Minden rendben. Nins! Shh… ne sírj kislány! – motyogta hajamba, miközben én úgy szorítottam a pólóját, mintha az életem múlna rajta, s közben mellkasába zokogtam.
- Hmm… ez pont egymillió. Szép munka! Na, pá bogaram, remélem, soha nem látlak többé. Üdvözlöm Dianát és édesanyádat! – illetett meg egy utolsó lenéző pillantással, majd társával együtt beült a furgonba, és elhajtott.
- Leveszem rólad a ragasztót. Lehet, hogy egy kicsit fájni fog. – suttogta Lou. Gyorsan, mégis gyengésen húzta le rólam a rossz ízű szalagot.
- L-Louis! – nyöszörögtem, majd újra karjaiba omlottam.
- Olyan rossz volt. – suttogtam. Mindenem remegett.
- Tudom. Nina, te jó ég… mindened tiszta vér. Gyere, haza megyünk. – mondta halkan, majd kézen fogott, de még nyomott egy utolsó puszit a homlokomra, s olyan gyengéden, ahogy csak tudott segített beülni a méreg drága Range Rover-ébe, majd elindultunk haza, miközben a megkönnyebbüléstől elnehezedett a szempillám, és alig vártam, hogy végre ágyban legyek, hiszen már több mint huszonnégy órája nem aludtam.

Chapter 10. - Miértek

Sziasztok drága olvasóim!:)

Ismételten köszönöm ezeket a csodálatos visszajelzéseket, amiket kaptam, de remélem ezt majd KOMI, illetve FELIRATKOZÓ FORMÁJÁBAN IS VISZONT FOGOM LÁTNI.

Tudom, nem nagyon szoktátok elolvasni a bevezetőket, mert hát kit érdekel, mit pofázik az elején az adott lány/fiú, aki írja a blogot, de kérlek titeket,

EZT OLVASSÁTOK EL!:

Feltettem a fejléc alá a ~Chapters~ menüpontot, ahol a KATT feliratra kattintva elolvashatjátok az adott fejezetet, amire kattintottatok, valamint a ~Characters~ menüpontot, amiben hosszabb leírást találhattok minden szereplőről, ezáltal megismerhetitek őket, és még képeket is találtok róluk, valamint a mellékszereplőkről pár mondatot, hogy hogyan képzeljétek el őket (pl.:Fizzy, Evy, Greg,stb...).

Örülnék pár kominak, feliratkozónak! Köszönöm az eddigi több, mint 850 megtekintést!:) Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

- A-apa?- préseltem ki a szavakat összeszorított fogaim közül, miközben könnyeimen keresztül alig láttam a férfit. A férfit, aki most elraboltatott. A férfit, aki évekig verte anyát, rettegésben tartotta az egész családot és megkeserítette az életünket. Nem hittem el. Vagy a helyes megfogalmazás inkább az, hogy nem akartam elhinni.

- Miért? – kérdeztem zokogva, vadul kalapáló szívvel. Az egészet nem értettem. Gúnyosan felhorkant. A másik férfi – aki elrabolt, valamint meg akart erőszakolni – már nem volt a helységben.

- Pénz kell! – vont vállat hanyagul. – A pénzhez pedig eszköz valamint ok. Ez vagy most te. Külföldre fogok költözni, új életet akarok kezdeni. Nélkületek. – nézett rajtam végig undorodva, mintha csak egy kis bogár lennék, amit el kell taposni, és nem a saját lánya.

- És Diana? Mindig úgy örül, mikor találkoztok. – néztem fel rá félve, könnyes szemekkel. Mondatomra egy szemforgatással válaszolt.

- Elegem van belőle. Unom már a folytonos hisztijeit, hogy mindig vihog, nyivákol, soha nem jó neki semmi! Meg akarok már végre szabadulni tőle. – vágott egy grimaszt. Hitetlenül és sajgó szívvel néztem rá.

- Hogy beszélhetsz így a saját lányodról? Persze, hogy ilyen, hiszen még kicsi. – mondtam halkan. Nem válaszolt, helyette fölrántott és odadobott az egyik sarokba. Pont ugyan oda ahol felébredtem. Felsikítottam a fájdalomtól.

- Hallgass, vagy nagyon megbánod! – ordított rám. A félelemtől összezsugorodtam.

- Nekem nincs pénzem. Nem tudok neked adni. Megtenném. Esküszöm, adnék, ha lenne, de nincs. – szólaltam meg egy kis idő után.

- Ó igen, tudom. De a kis „szupersztárocskáid” és a barátnőid biztos nem hagynák, hogy meghalj. – vigyorgott gonoszul. A halál szóra összerezzentem.

- Őket hagyd ki ebből! – szóltam rá élesen. Ha valamit tudok jelen pillanatban, az az, hogy nem hagyom, hogy bajuk essen. A barátaimat nem adom semmi pénzért!

- Te most itt nem parancsolsz, értetted?! – üvöltött rám, és pofon vágott. Könnyeket éreztem szememben, amik lassan kiszabadultak börtönükből, és megsimítottam az arcomon lévő piros foltot, amit az előbbi pofon okozott.

- Huszonnégy órát kaptak. – jelentette ki nyersen.

- Legalább azt áruld el, hogy mennyit kértél értem. – suttogtam.

- Egymillió fontot. – válaszolt hűvösen, mire én nyeltem egy nagyot és csak imádkozni tudtam, hogy a fiúk össze tudják szedni.





*Harry Styles szemszöge*



Nina az egyik legelbűvölőbb lány, akivel valaha találkoztam. Megigézett az ártatlansága, az, hogy mennyire szerény és barátságos. Mikor a szemébe nézek, úgy érzem, ismerem, s ő is engem. Szavak nélkül, csupán szemkontaktussal megértjük a másikat, habár még csak pár napja találkoztunk, s alig ismerjük egymást. „A szem a lélek tükre.” – tartja a bölcs közmondás. Ninánál így van. Gyönyörű barna szeme van. Látszódik benne, hogy olyan ártatlan, és olyan csodálatos lány, akár egy angyal. Még soha nem voltam igazán szerelmes. Sem Caroline-ba, sem pedig a többi volt barátnőmbe, ezért is nem tudom, hogy milyen érzés. De arra tippelhetek, hogy ez az. Talán beleszerettem Ninába. E gondolatok jártak a fejemben, miközben elkoboztam Niall gitárját és csak úgy spontán pengettem egy dallamot. Ujjaim csúszkáltak a hangszer hosszú nyakán, véletlenszerűen fogtam le az akkordokat.

- Szerintetek Nins eltévedt az erdőben? – kérdezte kuncogva Lola.

- Nem tudom, de már vagy fél órája elment. Utána kéne mennünk, nem? – mondta Zayn. Végül arra a döntésre jutottunk, hogy megkeressük. Már vagy egy órája bolyongtunk az erdőbe, mikor megláttam valamit.

- Álljatok meg! – kiabáltam feltéve magam előtt a kezem. Felvettem a fűből a kis tárgyat.

- Ez Nina mobilja. Bárhol felismerném. Az anyukájától kapta szülinapjára tavaly. – suttogta alig hallhatóan Emma, ám én mégis megértettem. Ahogy mindenki más is. Valami baj van. Érzem. Ekkor megcsörrent Louis telefonja.

- Haló! – szólt bele. Láttam, hogy az arca eltorzul, s kihangosítja a telefont.

- Szóval. Ha azt akarjátok, hogy a lánynak ne essen bántódása, elhoz nekem közületek egyvalaki arra a helyre, amit majd később elmondok egymillió fontot. Meg ne próbáljatok átverni, vagy szólni a zsaruknak, mert figyelem minden lépéseteket, és tudni fogom. Huszonnégy órátok van összegyűjteni a pénzt, különben az imádott barátnőtök meghal. Ismétlem, huszonnégy óra. – mondta a túlsó vonalon egy férfihang, majd megszakadt a vonal, s már csak pittyegés jelezte, hogy a túloldalon letették a telefont. Louis is kinyomta. Megfagyott a levegő. Senki nem tudott megszólalni. Lottie és Emma nagyokat nyelve néztek Marie-re, aki szintén azzal volt elfoglalva, hogy ne sírja el magát. Nem csodálom. Majd szétvetett az ideg. A tudat, hogy Nina bármelyik percben megszűnhet létezni olyannyira feldühített és aggodalommal töltött el, hogy egy hirtelen erővel egy üvöltés kíséretében belecsaptam az egyik fába. Nem törődtem a fájdalommal, csak azzal, hogy minél előbb össze kell gyűjtenünk a pénzt, hiszen hiába vagyunk híres énekesek, ilyen hatalmas összeget még mi sem tartunk magunknál csak úgy.

- Harry… - suttogta Fizzy, gondolom meg akart nyugtatni, vagy azt akarta, hogy én nyugtassam meg őt, de mivel egyikre sem voltam képes jelen pillanatban, egyetlen pillantásommal elhallgatattam, amire nem vagyok büszke, hiszen ő még csak tizenkét éves és muszáj valakinek megvigasztalnia. De az a valaki nem én leszek.

- Most azonnal hazamegyünk, felhívjuk Pault, hogy vészhelyzet van, aztán a bankot. – adta ki a parancsot Louis idegesen. Mindenki egyetértett, s a lehető leggyorsabban összekaptuk a cuccokat, bevágtuk a csomagtartóba, majd Louis, tőle szokatlan módon erősen a gázpedálra taposott. Jelenleg nem törődtünk semmi mással, csak avval, hogy Ninát megmentsük.





*Niall Horan szemszöge*



Idegesen doboltam a lábaimon az ujjaimmal, arra várva, hogy végre hazaérjünk, és intézkedni tudjunk. Máskor, ha ideges vagyok eszek, de most a kaja sem tud megnyugtatni. Hogy is nyugodhatnék meg, mikor a lány, akibe már első pillantásra belehabarodtam egy pszichopata gyilkos kezében van, aki bármelyik percben megölheti? Igen, beleszerettem Ninába. A szemébe, a hajába, az illatába. Tudom, ő nem viszonozza érzéseimet, hiszen látom hogy néz Harry-re. Holly volt az első lány, akiben megbíztam, valamint beleszerettem, s ő csúnyán átvágott. Mély sebet hagyott a lelkemben a szőke ír lány, ami az idők során nehezen gyógyult be. Félek, ez Ninánál is így lesz. Túl kell lépnem rajta. De most nem ez a legfontosabb. Mégis miért őt rabolták el? Pont őt. Kérdéseimre választ akartam kapni. Gondolatmenetem közben észre sem vettem, hogy hazaérkeztünk. Szinte száguldottunk a ház felé, s Liam azonnal tárcsázta menedzserünk számát, aki pár csörgés után fel is vette.