Chapter 5. - Új barátok?

Hieverybody!:) Megérkeztem az új résszel. Ismételten megköszönöm az eddigi támogatásotokat, nagyon sokat jelent nekem. Szeretnék minden elvárásnak megfelelni, és mindig törekedni a jobbra, ezért is örülök a visszajelzéseknek. Ebben a fejezetben Lottie bemutatja a lányokat otthoni barátainak, akik igen szívélyesen fogadják a "jövevényeket". Nem lett annyira izgalmas, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást! Have a nice day guys!:) xx Ani

Zihálva ébredtem fel és kétségbeesetten néztem körbe a szobában. Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok. Fél perc kellett, mire rájöttem, hogy Doncasterben, Lottie-éknál. Megnéztem mennyi az idő. A telefonom órája fél nyolcat mutatott. Komótosan kikeltem az ágyból és kinyitottam az ablakot, hogy jöjjön be egy kis friss levegő. A nap már fenn volt, hétágra sütött vidám fénnyel. Úgy döntöttem, kiülök egy kicsit a párkányra, és gyönyörködök a látványban. Az ablakom ugyan az utca túloldalára nézett, ahol volt egy kis park, más semmi különös, de attól még szép volt. Apán kezdtem gondolkozni. Mikor anyával megismerkedtek, dúlt köztük a szerelem. Ők voltak – megkockáztatom – talán a világ legboldogabb párja. De amint megszülettem én, a kapcsolatuk egyre romlani kezdett. Diana érkezésével apu teljesen kikelt magából és ekkor kezdett el kocsmákba járni és minden este veszekedni anyuval. Mikor Dia kicsit idősebb lett, már csak éjszakánként járt haza, és reggel korán elment a „barátaival” lerészegedni. Így ment ez minden nap, mígnem egyszer anyu megunta és ráolvasta, hogy egy cseppet sem törődik velünk. Akkor kapta az első pofont, ami minden egyes nap megismétlődött. Egészen a válásig. Elgondolkoztam. A születésemkor kezdődött ez az egész. Lehet, hogy minden az én hibám? Miattam történt minden rossz? Miattam romlott meg a szüleim kapcsolata? Igen, csak én lehetek az oka. Magamat okolhatom. Mi tit csináltam? Mi rosszat vétettem apa ellen? Gondolatmenetemből hirtelen egy kopogás rántott ki.

- Jó reggelt Nina! – dugta be a fejét az ajtón Jay.

- Neked is Jay. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Csak kérdezni akartam, hogy neked jó lesz- e brownie reggelire? – érdeklődött. Hmm… nem igazán szoktak browniet enni reggelire, hiszen az egy sütemény. De miért is ne?

- Persze. Pár perc és megyek – mondtam, majd feltápászkodtam az ablakpárkányról. Bólintott, majd becsukta az ajtót. És igen. Abból a pár percből egy jó fél óra lett. Először is megágyaztam, aztán bementem a (saját) fürdőmbe, hogy vegyek egy gyors frissítő zuhanyt. Miután kikászálódtam a zuhanykabinból, felöltöztem. A nyárra és a melegre való tekintettel egy rövid ujjú, mintás pólót kaptam ki a bőröndömből, amiből még nem igazán volt időm kipakolni, és egy combközépig érő farmergatyát, valamint egy kereszt alakú nyakláncot tettem fel kiegészítő gyanánt és egy barackszínű balerinacipőt.

 A hajamat gyorsan kivasaltam, dobtam fel egy minimális sminket, és viharzottam is le a konyhába. Pont velem egy időben jött ki a szobájából Marie is, aki eddig gondolom sminkelt, ugyanis az arcát, mint mindig, most is tökéletes színek tarkították. Szép volt így.

- Jó reggelt May – mosolyogtam. Igen, mint ahogy Emmát Emm-nek szoktuk néha becézni, engem pedig Nins-nek a lányok, Marie-nek is van egy beceneve. Az övé May. Visszaköszönés után együtt mentünk le, ahol Emma, Lottie, Fizzy, és a két kis ikertündér, Phoebe és Daisy ültek a tévé előtt. Lott, ahogy meglátott, felpattant és megölelt. Ugyan így tett Emm is, majd bementünk a konyhába segíteni Jay-nek. A lépcső felől pár perc múlva trappolást hallottunk.

- Széép jóóó reggelt mindenkineeeeeeeeek! – nyújtotta el a betűket Louis idétlenül, majd odaköszönt a kishugainak, akik még mindig tévéztek. Őt látva elmosolyodtam, és nem tudtam róla levenni a szemem. Hogy lehet nekem ekkora szerencsém, hogy pont az ő testvére az én legjobb barátnőm? Ilyen nincs. Hirtelen egy kezet láttam elsuhanni az arcom előtt.

- Hahó, Nina! – feleszméltem a bámulásból, és a meglepetéstől ugrottam egyet, ugyanis a kéz tulajdonosa nem más volt, mint a szupersztár, aki konkrétan csak néhány centire volt tőlem.

- Mi? Mi van? Bocsi, nem figyeltem. – pirultam el totálisan. Lou elvigyorodott, majd elinvitált, hogy segítsek neki teríteni. És igen, a reggeli közben is szerencsésen csak őt tudtam bámulni.

- Lányok, azt gondoltam, hogy reggeli után elmehetnénk a játszótérre, amit tegnap megbeszéltünk, mert Lola az előbb írt, hogy tíz perc múlva ott vannak. – lelkesedett be Lottie. Ja, igen, a találkozó. Szinte el is felejtettem. Mivel mindenki beleegyezett, és Jay csak annyit kért, hogy ebédre érjünk haza, asztalbontás után elmentem a szobámba, felkaptam egy citromsárga kistáskát, beledobáltam az olyan szükséges dolgokat, mint telefon, fülhallgató, pénztárca vagy éppen papírzsepi, aztán lementem a nappaliba. Fizzy, Lottie, és Marie már ott voltak. Mikor Emma is megérkezett, elindulhattunk. Charlotte egész úton (ami amúgy csak tíz perc volt) mesélt a barátairól, és felkészített minket. Mikor odaértünk a kis játszótérre, ez a kép fogadott minket: egy zöld(?) hajú lány a hintában ült, őt lökte egy fekete hajú, emós és punk keverék stílusú fiú, és közben nagyokat nevettek. A csúszdán ült egy szőke, hosszú, hullámos hajú, fehér bőrű lány, aki zenét hallgatott, mellette állt egy barna hajú lány, aki szintén olyan erősen volt sminkelve, mint Marie, de az ő kreol bőréhez nem nagyon illett. A mászókán pedig egy szőke és egy barna hajú fiú beszélgettek. A szőke egész helyes volt. Igaz a barna is, de ő máshogy. A maga lazasága és nemtörődöm stílusa állt neki jól, míg a szőke inkább aranyosnak tűnt.

- Sziasztok, srácok! – kiáltotta el magát Lottie.

- Hey, Char! Hát ideértél! – szólalt meg a barna hajú, laza stílusú fiú.

- Lottie! – kuncogott a zöld hajú lány és megölelte őt. Aztán minket is észrevett.

- Sziasztok, Lola Waldorf vagyok. – mosolygott kedvesen, majd megölelt mindenkit egyesével. – Ő itt a barátom, Edward Mcfloyd, de mindenki Ed-nek hívja. – mutatott a punk-emós fekete hajú srác felé, mire az mosolyogva intett egyet.

- Lola, innen átveszem. Skacok, ő itt Nina – mutatott felém, mire én esetlenül intettem egyet körbe – Marie, Emma, és Fizzy-t már ismeritek. – nevette el a végét.

- Ja, heló Fizz, mi a pálya? – ment oda hozzá a szőke hajú fiú, és lepacsiztak.

- Lányok, ők itt az itthoni barátaim. Lolát és Ed-et már ismeritek. – kezdte, mire mi bólintottunk.

- Ő – mutatott a szőke hajú, kísértetiesen fehér bőrű lányra, - Evelyn, akit mi mindig csak Evy-nek hívunk, Fizzy legjobb barátnője. Ő – biccentett a kreolbőrű, erősen sminkelt lányra, - Nicky, az egyik osztálytársam. Az a két jómadár pedig – intett a szőke és a barna hajú fiú felé, akik vigyorogva biccentettek felénk, - Ryan és Greg, a suli legbalhésabb fiúi. Igyekeztem mindent memorizálni. A zöld hajú lány Lola, a barátja, Ed, Felicité legjobb barátnője, Evelyn, a sminkelt lány, Nicky, a szöszi, Ryan és a laza, Greg. Miután a bemutatkozás minden formáján túlestünk, és nagyjából összeismerkedtünk, szóba elegyedtem Lolával. Nagyon édes lány, és a morc külső ellenére Ed is aranyos. Velük jöttem ki a legjobban. Viszont Nicky-nek nem hiszem, hogy én leszek a szíve-csücske. Úgy vettem észre, hogy nem igazán kedvel, és nekem sem olyan szimpatikus. Ryan és Greg tényleg bajkeverők. Olyan sztorikat meséltek, hogy én csak pislogtam. Ki sem nézném belőlük, ha bár meg kell hagyni, nagy mókamesterek mindketten. Mielőtt elmentünk volna, telefonszámot cseréltem Lolával (vele May, és Emm is), Evy-vel és a két cselszövővel, valamint megígértem Lolának, hogy holnap, vagy holnap után is eljövünk Lottie-val. Ed megosztotta velem, hogy nekik ez a törzshelyük, nagyon sokszor szoktak idejönni suli után, illetve hétvégén hülyülni, meg minden, és, hogy most már minket is szívesen látnak. A hazafelé út a gondolataimba merülve telt, míg hallgattam a lányok csacsogását. Lottie segítségével új barátokra tettem szert?